Chris Gibson 3 év után nyert ismét mérkőzést

   

Az NHL egyetlen vasárnapi találkozóján a Tampay Bay győzött Detroitban.

A Little Caesars Arenában a Lightning nem finomkodott, azonnal nekiesett vendéglátójának. A Tampa a 16. másodpercben megszerezte a vezetést, Barclay Goodrow centerezését Blake Coleman vágta be közvetlen közelről. A folytatásban sem változott a játék képe: a Bolts a kapujához szögezte a Detroitot, amely a félpályát is alig-alig tudta átlépni. Jellemző adat, hogy amíg a Tampa tizenkilencszer vette célba a kaput az első harmadban, a Red Wings csak hatszor. Az egyoldalú mérkőzésen a hazaiaktól egyedül Jonathan Bernier volt dicsérhető, aki a korai gól után állta a rohamokat, és minden lövést hárított. A második húsz perc ugyanolyan forgatókönyv szerint indult, a Bolts a 69. másodpercben megduplázta előnyét Mihajil Szergacsov révén, a játék pedig ezután is a Red Wings térfelén folyt, akárcsak korábban. A két csapat nem volt egy súlycsoportban, ezért jött váratlanul Philip Zadina találata, amivel a Detroit nyílttá tette a mérkőzést. Két harmad után 36-15 volt a kapura lövési arány a Lightningnak, így teljes meglepetésként ért mindenkit, hogy a befejező játékrészben a Detroit méltó partnere tudott lenni a bajnoknak. Ekkor a Red Wings 8-6-ra nyerte a lőpárbajt, de nem tudott a kapuba találni, ahogy a Tampa sem. Maradt az 1-2, ezzel a Bolts pontszámban utolérte a Central-csoport második helyén álló Floridát. A hazaiaknál Jonathan Bernier 40 védéssel zárt, a vendégeknél Chris Gibson 22-vel. Gibson legutóbb 2018. március 20-án állt győztes mérkőzésen a vasak között, akkori csapata, a New York Islanders 4-1-re verte a Pittsburgh Penguinst.

NHL, 2021. május 2.:

Detroit?Tampa Bay 1-2
G.: Zadina ill. Coleman, Szergacsov

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum