A Los Angeles megállította a Vegast

 

A Golden Knights öt győzelem után szenvedett ismét vereséget.

A kapusok játszották a főszerepet a Pittsburgh?New Jersey mérkőzésen, ahol végül a Devils örülhetett a győzelemnek a hosszabbításban. A ráadás közepéig a két hálóőr majdnem teljesen egyforma mutatóval állt: egy-egy bekapott gól mellett a hazaiaknál Tristan Jarry 33, a vendégeknél Mackenzie Blackwood 35 védésig jutott. Jarry a hirtelen halál 3. percében nem tudta megfogni Jesper Bratt lövését, így az ő statitsztikája romlott némileg. A New Jersey ezzel a harmadik meccsét nyerte az utolsó négyből.

A játéknap egyetlen szétlövését a Nashville nyerte Dallasban. Az American Airlines Centerben a Predators kétszer is kétgólos hátrányba került, de Eeli Tolvanen remek játékának köszönhetően sikerült ezt a különbséget eltüntetnie. A finn szélső előbb adott két gólpasszt, majd bő öt perccel a befejezés előtt ő harcolta ki a hosszabbítást. A rávezetések az ötödikkörben értek véget, amikor Jamie Benn hibázott, Calle Järnkrok viszont nem.

Tolvanen

A Tampa Bay a végjátékban húzta be az állami rangadót a Florida ellen. Az idei szezon két élcsapata nem bírt egymással, felváltva estek a gólok az 51. percig. A fordulat 3-3 után jött el, amikor Tyler Johnson harmadszor is vezetéshez juttatta a bajnokcsapatot, amire már nem volt válasza a Panthersnek. Az utolsó percben Joel Quenneville hiába hozta le a Bobrovszkijt az egyenlítés reményében, Brayden Point egy üres kapus góllal bebiztosította a Lightning zsinórban negyedik győzelmét.

Los Angelesben ért véget a Vegas ötös győzelmi sorozata. A kaliforniai derbi Calvin Petersenről szólt, aki 41 védéssel járult hozzá a sikerhez, és alig több mint három percre volt a shutouttól. A 3-1-re végződött meccs fordulópontja a második harmad elején volt, amikor a Kings 51 másodperc alatt kettőt lőtt Sean Walker és Dustin Brown révén. 2-0 után Nosek szépített a hajrában a Knights részéről, de egy szűk perccel később Jeff Carter visszaállította a kétgólos különbséget.

NHL, 2021. március 21.:

Pittsburgh?New Jersey 1-2 h.
G.: Crosby ill. Vatanen, Bratt

Tampa Bay?Florida 5-3
G.: Gourde, Killorn, Joseph, Johnson, Point ill. Verhaeghe, Forsling, Hörnqvist

Los Angeles?Las Vegas 3-1
G.: Walker, Brown, Carter ill. Nosek

Dallas?Nashville 3-4 b.
G.: Gardner, Faksa, Dellandrea ill. Johansen, Forsberg, Tolvanen

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum