A draft leendő sztárja hálás Majoross Gergelynek

 

Magyar edző keze alatt még nem dolgozott akkora tehetség, mint az Érsekújvárban játszó Brandt Clarke.

A koronavírus-járvány miatti kényszerű intézkedések talán senkinek nem okoztak annyi problémát, mint a draft előtt álló fiatal tehetségeknek. A kanadai juniorligák közül a QMJHL hol elindul, hol megáll, a WHL-ben alig néhány meccset játszottak, az OHL-ben annyit sem. Az Egyesült Államokban a USHL és az NAHL megy ugyan, de azok sem maximális létszámmal és nem is teljes gőzzel. Ezek után az NHL-ben fontos téma, hogy mi legyen a 2021-es játékosbörzével. A liga vezetése szeretné tartani a júniusi időpontot, ám a szakma amellett érvel: nem fair a fiatalokkal szemben, ha úgy kell megméretni magukat, hogy 2020 márciusa óta közel sem egyformán kapnak lehetőséget. Ha egyáltalán kapnak.

Mivel minden bizonytalan, ez új stratégiákat követel a tehetségektől is, akik közül sokan Európába szerződtek, lévén, hogy ebben az életkorban különösen fontos a meccstapasztalat. Így tett a 2003-as születésű Brandt Clarke is, akit korosztálya egyik legígéretesebb bekkjének tartanak. Az Eliteprospectsen 11-ből 2 szakértői csoport az 1/1-es pozícióba várja őt, négy további szerint 1/2-es lehet, 7. helynél alacsonyabbra senki sem számít. Mivel a draft mint téma kiemelten fontos a tengerentúlon, az Athletic című újság megkérte Clarke-ot, vezessen rövid naplót arról, hogy miként telnek a napjai. Az OHL-es Barrie Colts védője kötélnek állt: ősszel leírta, unja már a meccsek nélküli edzéseket, és játéklehetőséget szeretne találni mindenáron.

Miután egy svéd másodosztályú sansz kútba esett, Clarke elfogadta az Érsekújvár megkeresését. 2020 karácsonyán a bátyjával, a 2019-ben a Devils által 3/80-asként draftolt Graeme-mel együtt a felvidéki csapathoz szerződött. Érkezésük idején még nem Majoross Gergely volt a vezetőedző, és Brandtnek meg is gyűlt a baja az átállással, ráadásul a levegőben lógott a visszahívás lehetősége, ami fokozta a bizonytalanságot. Január közepén aztán menesztették Martin Hrncar vezetőedzőt, érkezett Majoross, majd egy hétre rá az ifjú tehetség támasza, Graeme visszatért az Egyesült Államokba ? 6 mecccs és 1 assziszt után ?, mivel a New Jersey visszahívta. Az idősebb Clarke a Devilsben még nem jászott azóta, az AHL-es Binghamton Devilsben kapott 6 meccset, ahol 1+1-nél jár jelenleg.

Rövid ideig úgy tűnt, hogy az öccsének is vissza kell mennie, ám az OHL mégsem startolt el, így maradhatott az Zámkyban ? és egyre jobban belelendült a hokiba. Az Athleticben, ami Észak-Amerika egyik legfontosabb sportújságja, soha nem fordult még elő, hogy magyar hokis szakemberről írjanak. Brandt Clarke révén ez is megtörtént. A fiatal bekk elmesélte, Majoross egyik első tanácsa az volt a számára, hogy legyen bátrabb: ?Szerette volna, ha aktívabban részt veszek a játékban, ha többször kérem el a korongot. Arra is biztatott, hogy ne mindig a legbiztonságosabb játékot játsszam, csak hogy kijusson a korong a harmadból, hanem hogy merjek meghúzni hosszú passzokat is.?

A következő meccsen Clarke meglőtte élete első profi gólját. Azóta 23 találkozón 4+6-nál tart az Extraligában, vasárnap este a DVTK Jegesmedvék ellen 1+1-et ért el, jelentős szerepet játszva abban, hogy az Érsekújvár a miskolciakat lerázva máris kiharcolta a playoff-kvalifikációs helyezést.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum