Megerősítheti a második helyét a Fehérvár
A magyar ICEHL-csapat a Vienna Capitalst fogadja a középszakasz harmadik fordulójában.
Szabadnaposként indította a felsőházat a Hydro Fehérvár AV19, majd szép meccsen legyőzte a Klagenfurtot, és máris felkapaszkodott a 2. helyre, saját teljesítménye mellett a körbeveréseknek is köszönhetően. Ezt a pozíciót erősíthetik meg péntek este Erdélyék, mégpedig a Raktár utcában, a Vienna Capitals ellen remélt újabb sikerrel. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg róla, hogy rendkívül sűrű a mezőny a top 5-ben. Az alapszakaszgyőztes Bolzano meglépett kissé ? miután bónuszpontjai mellé további 5 egységet gyűjtött ?, ám a következő három együttes 1 ponton belül van, csak a Salzburg maradt le tőlük egyelőre. Ez azt is jelenti, hogy a mindig roppant kellemetlen ellenfélnek számító Vienna egy idegenbeli diadallal meg is előzné a Volánt. A bécsiek 2 döntetlennel nyitották a középszakaszt, melyek végén Klagenfurtban hosszabbításban nyertek, majd a Bolzanóval szemben hazai jégen elbuktak. Ami a Fehérvár és a Vienna alapszakaszmérlegét illeti, az osztrákok 4-ből 3-szor nyertek, csak az első meccset tudták behúzni a mieink büntetőkkel, ezzel együtt a végére 6 pont lett a különbség a javunkra a táblázaton. Az biztos, hogy a maximumnál kevesebb ezúttal sem lenne elég a Capitals ellen, de hát máskor sincs ez másként az ICEHL középszakaszában. A várakozásokról Toni Kähkönen és Kiss Dávid másodedző nyilatkozott a klub videójában. Az összecsapást a Digi Sport élőben közvetíti.
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe