A Vasast is kivette a versenyből a koronavírus
A piros-kékek eddig megúszták a járványt, a következő Erste Liga-mérkőzésüket azonban nem tudják lejátszani.
Az Opten Vasas HC a hétvégén az UTE elleni vendégjátékra készült, ez a találkozó azonban elmarad. Az elmúlt napokban az együttes több játékosa koronavírusgyanús tünetekre panaszkodott, egyikük pedig pozitív mintát adott. A történtek után a csapat és a stáb összes tagját tesztelik, a pénteki összecsapásra pedig halasztást kértek, amit a versenyiroda jóvá is hagyott. Mint hivatalos honlapjukon írják, a következő időszakban a szövetség által meghatározott és az egészségügyi protokollnak megfelelő gyakorlatot alkalmazza a klub a játékosok gyógyulása, majd későbbi visszatérése tekintetében.
fotó: Opten Vasas HC
További cikkek
- Haranghy Bence ferencvárosi marad
- Szerződést hosszabbított házi gól- és pontkirályával a DEAC
- Szabó Bence a harmadik BJAHC-szezonjába vág bele
- Négy fiatallal biztosan számolnak ősztől Dunaújvárosban
- Kiss Patrik újpesti marad
- Travis Ewanyk elhagyja az UTE-t
- Tóth Gergely visszatér a szülővárosába
- Pozsgai Tamás a tizedik budapesti szezonjára készülhet
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjába vág bele