Eichel és Ristolainen boldogtalan Buffalóban

 

A csapatkapitány csalódott, de Ralph Krueger edzővel legalább szeret együtt dolgozni. A finn viszont nem hisz a szebb jövőben.

Évek óta kilátástalan a Buffalo Sabres helyzete. A klub egymás után lemaradt az utolsó kilenc rájátszásról, amivel az egész NHL leghosszabb negatív sorozatát tudhatja magáénak. Hiába vannak olyan kitűnő képességű játékosok a csapatban, mint Jack Eichel, Rasmus Dahlin, Sam Reinhart, Rasmus Ristolainen és Jeff Skinner, nincs meg az a kémia, ami biztosíték lenne a sikerre. Noha tavaly is remekül kezdték az alapszakaszt, és a szezon negyedénél az NHL-tabella élén álltak, az évad kétharmadánál már elvesztették az esélyt az egyenes kieséses szakaszra. Idén sem volt jobb a helyzet: a remek kezdés után jött a lejtő, és az sem segített, hogy megemelték a playoffba kerülő csapatok létszámát.

A sikertelenségről elmondta a véleményét Jack Eichel csapatkapitány, aki öt év alatt két GM és három edző keze alatt dolgozhatott. ”Unom az állandó kudarcokat, nem könnyű ezt a helyzetet feldolgozni – kezdte. – Nagyon kemény öt év van mögöttem. Versenyző alkat vagyok. Mindig nyerni akarok, amikor jégre lépek. Minden szezonnak úgy vágok neki, hogy megnyerem a Stanley Kupát, de a rájátszásig sem jutottam el soha. Hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok csalódott amiatt, ahogy a dolgok itt mennek. Ralph Krueger edzővel viszont öröm volt együtt dolgozni. Vele tettünk egy nagy lépést előre. Csodálatos munkát végez: megtanít minket koncentrálni, tökéletesen felkészít mentálisan. A karantén idején is sokszor beszéltem vele, és mindig számíthattam a támogatására. Már készülök a következő szezonra, visszatértem a jégre, keményen dolgozom, remélem, sikeresebbek leszünk, mint korábban.”

Korántsem derűlátó Rasmus Ristolainen, aki hét éve hiába reménykedik a playoffban. Az egykori 1/8-as finn bekk igen kemény kritikát fogalmazott meg: “Azt mondják, a Buffalónak fényes jövője van, de erről a fényes jövőről hiába beszélünk már hét éve. Nem hiszem, hogy  lesz ilyen. Ha változások jönnek, akkor biztos, hogy az elsők között leszek, akit elcserélnek.”

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Partnerünk