Észak-Dakotába költözhet az NHL

 

A legújabb ötlet szerint Grand Forksban bonyolítanák le az egész playoffot.

Gary Bettman komisszár vezetésével az NHL továbbra is azon ötletel, hogy valamilyen formában megmentse a félbeszakadt 2019/20-as szezont. A napokban már felmerült egy olyan forgatókönyv, hogy a csapatok két-három városba kötözve fejezzék be a bajnokságot. Szóba került Las Vegas, Boston és Vancouver is, de most egy teljesen új helyszínt dobtak be: az Észak-Dakotában található Grand Forks városát. Az alig több mint 50 ezres településen található a minden igényt kielégítő – közel 12 ezres – Ralph Engelstad Arena, a North Dakota Fighting Hawks otthona. A létesítmény 2005-ben az U20-as, 2016-ban az U18-as világbajnokságnak volt az otthona. Két ilyen rendezvény tapasztalatai alapján a csapatok és a szakmai stábok elhelyezése logisztikai szempontból nem jelentene nagy kihívást. De nemcsak emiatt került a középpontba az amerikai léptékkel mérve kicsi város. Montana, Wyoming és Alaszka után Észak-Dakota az USA negyedik legritkábban lakott állama, és ennek köszönhetően a koronavírus-járvány itt alig-alig ütötte fel a fejét, regisztrált fertőzésből kevés van. Az NHL és az NHLPA ezen a héten még más helyszíneket is megvitat, de jelenleg Grand Forks optimálisnak tűnik a folytatás lebonyolítására.

Ralph Engelstad Arena 1

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Partnerünk