Mi lesz a bérletekkel, ha a 20/21-es idény elmarad?

 

Elkezdte a bérletek értékesítését az Érsekújvár a következő szezonra, majd képviselője speciális választ adott egy fontos kérdésre.

A szlovák extraligás HC Nové Zámky április 1-jével elkezdte az állandó belépók árusítását, amelyekkel kapcsolatban jelentős érdeklődés mutatkozott meg. Ugyanakkor a jelenlegi koronavírus-járványos helyzetben természetesen fontos kérdések is felmerültek a szurkolók részéről. Ezek között első helyen az, hogy mi lesz a bérletekkel abban az esetben, ha az egészségügyi fejlemények nem teszik lehetővé az új idény zavartalan elindítását és lebonyolítását. Alexandra Tvrdoňová, a klub marketingigazgatója a hivatalos honlapnak adott válaszában elmondta: egy ilyen nem kívánt forgatókönyv bekövetkeztére is van tervük, melynek értelmében a bérletek a 2021/22-es évadra lennének érvényesek. Tvrdoňová ugyanott hálásan köszönte, hogy a csapat hívei elkezdték vásárolni az egyelőre kedvezményes áron elérhető bérleteket, ez ugyanis hatalmas segítség a klubnak a gazdasági környezet kedvezőtlen változásai közepette.

zamky

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum