NHL-kispadra csak születni lehet

A világ egyik legexkluzívabb klubja az NHL-es vezetőedzőké, ahova szinte lehetetlen bekerülni. Jól van-e ez így?

A kérdést Emily Kaplan, az ESPN szakírója járta körül, mégpedig az edzők egyik legismertebb ügynöke, Neil Glasberg segítségével. Glasberg kb. 50 edző érdekeit képviselő, köztük olyan NHL-es vezetőedzőkét, mint Mike Sullivan, Gerard Gallant, Geoff Ward és Phil Housley, de ügyfelei között bőséggel akadnak AHL-es és európai topligában szereplő csapatok szakemberei is. A szavára tehát mindenképpen érdemes odafigyelni, annál is inkább, mert nem fogta vissza magát, amikor a neves újságnak nyilatkozott: ?Legegyszerűbben úgy fogalmazhatnám ezt meg, hogy nem akarnak foglalkozni, legtöbbször még csak meghallgatni sem olyanokat, akik nincsenek jó kapcsolatban azzal, aki a toborzást intézi, legyen az a GM, a helyettese, vagy bárki, aki ezzel a feladattal van megbízva. Egyszerűen nem becsülik őket eléggé. De miért nem akarnak annyi magasan képzett szakemberrel elbeszélgetni, amennyivel csak lehetséges? Ehelyett a legtöbb NHL-es csapatnál megvan ez a vegyünk fel egy jóbarátot mentalitás. Az ügyfeleimtől állandóan ezt hallom vissza: Nem a legjobb jelölt nyert felvételt, hanem az, akinek a legjobb kapcsolatai voltak, vagy aki a legismertebb.?

Mindez nem tekinthető pusztán az elbukott jelentkezők sirámainak, a számok is alátámasztják a belterjességet. 2005 óta 162 vezetőedzői poszt üresedett meg Kaplan számításai szerint, az esetek 60%-ában pedig olyan edző került az új helyre, akinek már volt ilyen tapasztalata. Az NBA-ben gyakorlatilag ugyanilyen arányokat (58%) találunk, azonban az NFL-ben és az MLB-ben már nem, ott a megüresedett posztoknak csak a 36 és 45%-át töltötték be olyan szakemberek az állást, akik korábban már voltak vezetőedzők a ligában. Az NHL-es vezetőedzők ráadásul többnyire szabad kezet kapnak asszisztenseik megválasztásában. Glasbergnek erről is megvan a véleménye: ?Nyilván olyan embereket fognak maguk mellé szerződtetni, akivel kényelmes az élet, a szolgalelkűeket, az igenembereket. Hogyan tejesíthetne egy ilyen szervezet a lehető legjobban? És ugyanezek az emberek aztán körbe-körbe keringenek. Szakítani kell ezzel paradigmával.?

Az NHL esetében például joggal merül fel a kérdés, miért nem nyúlnak bátrabban az európai edzőkhöz, hiszen a játékosok egyre nagyobb hányada érkezik az öreg kontinensről, ebben a szezonban közel egyharmad volt ez az arány, ráadásul az újoncok közül minden második játékos európai. Rikard Grönborgról már mi is többször írtunk, neki nem sikerült egyelőre a kispad közelébe sem kerülnie, pedig a háromszoros világbajnok svéd edző igazán tudja, hogyan kell svéd játékosokkal bánni, akik az NHL legnagyobb légióskontingensét alkotják évről évre. Grönborggal szemben persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy miképp akar valaki az NHL kispadjára kerülni, ha soha korábban nem edzett még klubcsapatot, csak az All Star-válogatottnak is felfogható svéd nemzeti együttest. Glasberg szerint mindez az alacsony kockázatvállalási hajlandóságon múlik, ügyfele másodedzői posztot is szívesen vállalt volna, ám erre sem bizonyult kellőképpen kvalifikáltnak, ami valóban nonszensznek tűnhet.

Ugyanakkor persze nem csak óvatosságról, kényelemről, netán a haverok előnyben részesítéséről van szó. Ha megnézzük az elmúlt tíz bajnokcsapatait, akkor csak egyetlenegyet találunk, ahol nem korábban már bevált edző állt a kispadon: Dan Bylsma 2009-ben úgy nyert a Pittsburghgel, hogy korábban csak egy szezont töltött el az NHL-ben, azt is másodedzőként. Joel Quenneville, Claude Julien, Darryl Sutter, Barry Trotz mind kipróbált edzőként értek fel a csúcsra, és Mike Sullivan is úgy érkezett a Pens élére, hogy 15 évvel korábban két évet már lehúzott a Boston Bruins élén. Érdekes mindazonáltal, hogy az elmúlt 10 év két legrutintalanabb bajnokedzőjét is Sidney Crosby és Jevgenyij Malkin vitte fel a csúcsra.

Az edzői kar tehát valóságos kasztrendszert jelent, ahova szinte lehetetlen bekerülni kívülről. Jó példa erre az is, hogy az elmúlt 10 évben csak olyan edző lett kupagyőztes, aki játékosként is megjárta a világ legerősebb ligáját. Ez Grönborgnak már nem jöhet össze, de azért ő is szorgalmasabb elkezdte a gyűjteni a pluszpontokat az életrajzába, idén például karrierje során először leült egy klubcsapat kispadjára. És ha már így tett, akkor meg is nyerte a svájci bajnokság alapszakaszát a ZSC Lionsszal, egyszerre bizonyítva, hogy klubhokiban sem lehet neki sok újat mondani, és hogy idegen környezetben is megállja a helyét. Lehet, hogy mégis érdemes lett volna tenni vele egy próbát az NHL-ben is? Aligha nyúlunk mellé nagyon, ha azt állítjuk, pár év múlva kiderül.