Rikard Grönborg megint érdekeseket mondott

 

A svédekkel kétszeres világbajnok szakember továbbra is ki akarja próbálni magát az NHL-ben, ehhez jó ugródeszkának véli a Zürich edzői posztját.

Utoljára közel 20 éve járt európai tréner NHL-es kispadon, Alpo Suhonen a Chicago vezetőedzője volt a 2000/2001-es szezonban, Ivan Hlinka pedig a Pittsburghé 2000 és 2002 között. Ralph Krueger idén lehetőséget kap Buffalóban, de ő kanadai-német kettős állampolgárként Winnipegben született. Még novemberben vettük számba, kik törhetnék meg a jeget, közülük a svéd Rikard Grönborg volt a legesélyesebb, egy vele készült interjút májusban részletesen is ismertettünk. Aztán még a világbajnokság előtt jött a hír, hogy Grönborg NHL-es szerződésére várni kell, egyelőre a svájci bajnokságban szereplő Zürich Lions csapatához írt alá két évre. Az A csoportos tornán egyébként a svédek ? Grönborg ide, kétszeres címvédői státus oda ? a várakozások alatt szerepelve kiestek a negyeddöntőben.

Most ismét a The Athletic készített a szakemberrel hosszabb interjút, ebből ismertetjük a legérdekesebb részeket. Kezdjük mindjárt azzal, hogy Észak-Amerika helyett miért ment Zürichbe: ?Az NHL-es csapatoknak nem az eredményeimmel voltak gondjaik. Tudták, hogy képes vagyok győzni NHL-es játékosokkal is. Az egyik legfontosabb dilemmájuk az volt velem kapcsolatban, hogy hogyan tudom ezt megtenni egy teljes szezonon át. Úgyhogy amikor a Zürich megkeresett az ajánlattal, az kihagyhatatlanak látszott. Európában talán 3-4 csapat képviseli a csúcsot az edzői szakmában, és a Zürich feltétlenül köztük van.?

A szakember tehát azért is váltott a válogatottról a klubhoki irányába ? a fentiekből logikailag ez következik ?, mert ha a folyamatos munkában is bizonyít, akkor közelebb tud kerülni az NHL kispadjához. Persze más tényezők is szerepet játszottak ebben: ?Nem volt nehéz elválni a válogatottól. Úgy éreztem, ennek most jött el az ideje számomra is, és a szövetségnek is kellett egy kis vérfrissítés.?

Rikard Grönborg 2006-ban tért vissza Svédországban, előtte a tengerentúlon volt játékos, majd edző alacsonyabb szinteken. Az elmúlt 14 évben bejárta a svéd jégkorong összes zegét-zugát, minden korcsoportban szinte minden lehetőséget kipróbált, kombinálva az európai és az észak-amerikai tapasztalatokat. A lap arról is megkérdezte, hogy mi a legnagyobb különbség edzői szempontból a két kontinens között: ?Amikor kikerültem, az szinte sokkoló volt. A legfontosabb különbség, amit azonnal észrevettem, hogy milyen fontos a meccselés tudománya. Azokban az időkben Európában mi még nem head coachnak hívtuk az edzőket, hanem egyszerűen trénereknek, akik az edzésen képezték a játékosokat. Majd eljött a meccs, ahol többnyire abban merült ki a feladatuk, hogy megfelelően cseréljék a sorokat. Aztán mindenki abban reménykedett, hogy elég keményen edzettünk ahhoz, hogy megnyerjük a meccset. Szóval ezt tanultam meg elsőként: a game managementet, a játékosok felkészítését, a taktikai variációk kidolgozását, ezenkívül az egyetemi oktatásban is részt vettem, onnan is hozzá tudtam tenni az elméleti részt.?

Magyar nyelven nehéz kifejezni, mi a különbség a coach és a tréner között. Talán a nem közvetlenül a jégkoronggal kapcsolatos hozzáállásban érhető ez tetten. A coach a játékosaival mint komplex rendszerekkel foglalkozik, beleértve a pszichológiát, a hokisok mentális hozzáállását, tanulmányait, magánéletét, mindent. Eközben a tréner feladatai az edzésekre és a meccsekre korlátozódnak. Grönborg hamar megtanulta ezt, és igyekezett maximálisan kihasználni a világ egyik legfejlettebb felsőoktatási rendszere által nyújtott lehetőségeket: ?Mindenben felhasználom az egyetemen tanultakat. Van egy mesterszakos diplomám kommunikációból, megtanultam, hogyan kell olvasni, írni, kifejezni magamat mások előtt. Aztán van egy másik mesterszakos diplomám, amit gazdálkodás és vezetéstudomány szakon szereztem, úgyhogy értem, hogy működnek az emberek, és hogyan működnek csoportban. Azt gondolom, ez nagyon-nagyon fontos, ha valami különlegeset akarsz elérni egy csapatsportban. Mindenkinek egy irányba kell húznia a szekeret. Ha ezt el tudod érni egy rakás kiváló sportolóval, és elkezdenek együtt dolgozni, csodálatos dolgokat érhettek el.?

Mint említettük, a szakember változatos munkakörökben és korosztályokban dolgozott másfél évtizedet a svéd szövetségnél. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy mi a különbség edzői szempontből ifikkel vagy juniorokkal dolgozni, illetve Erik Karlssonokkal foglalkozni: ?Elsőként mindig megnézem a csapatot, felmérem, ki hol tart a fejlődésben. Aztán már mindegy, hogy Erik Karlssonról vagy valamelyik ifiről van szó, a feladatom ugyanaz. Egy rendszerre van szükségük maguk körül. Az a dolgom, hogy jól rendszerezett környezetet építsek fel, amelyben képesek a legjobbjukat nyújtani. Persze vannak lényeges különbségek is. Amikor fiatalabbakkal dolgozom, nem a holnapra vagy a holnaputánra tekintek, hanem az előttük álló egy vagy két évre. Ezzel szemben ha egy NHL-es játékost edzek a világkupán, a világbajnokságon vagy az olimpián, akkor mindig csak a következő cserére koncentrálok, és próbálom megnyerni a meccset. Szóval az utóbbi esetben a game management és a győzelem a fontos, az előbbiben viszont tágabb perspektívában kell szemlélni a dolgokat.?

Grönborg véleményét megkérdezték arról is, hogy szerinte tényleg nagy különbség van-e az észak-amerikai kisebb és az európai nagyobb jégfelület között. A svéd úgy látja: nincs, egy európai edzőnek csak minimális taktikai változtatásokat kell eszközölnie a kevesebb hely és idő miatt. Példaként a letámadást említette. ?Kisebb pályán más a forecheck. Azt látom, hogy ott sokkal keményebb, különösen az F2-es pozícióban, ezen kívül valamivel egyszerűbben kell játszani. De azt is érzem, hogy néhány észak-amerikai játékos a nagyobb pályán túl messze érzi a kaput, és hajlamos hamar ellőni a korongot. Nekik nagyobb kihívás nagyobb pályán játszani, mint nekünk kisebben.?

Ami a manapság divatos fejlett statisztikai elemzések használatát illeti, Grönborg  pozitívan nyilatkozott: ?Szeretem a statisztikákat és az elemzéseket, mert hidegek. Fekete-fehérek. Azt tükrözik, ami valójában történt. A sport szenvedélyes dolog, könnyen el tudnak vinni az érzelmek, akár győzöl, akár veszítesz. Szeretem az információk áramlását. Azt gondolom, az edzők számára ezzel kapcsolatban az a legnagyobb kihívás, hogy mindezt hogyan csomagolják be és adják elő a játékosaiknak, mert néha túl sok lehet számukra az információ. Ha mindet rájuk öntöd, belefulladnak. És ránk, edzőkre is igaz. A döntéshozatal során precízen meg kell határozni, hogy mire vagy kíváncsi, legyen szó egy egész szezonról vagy egy harmadról. Mi működött, mi nem. Szeretem a statokat, eléggé mélyen bele is ástam magam ebbe, de a titok nyitja, hogy tudd, milyen információkra van szükséged, hogy bizonyos döntéseket meghozz. Ám ez nemcsak a statisztikára, hanem a videós elemzésekre és minden másra is igaz. Annyi az adat, hogy képtelenség észben tartani, különösen egy játékosnak. Fel kell őket szabadítani az információs dömping alól, hogy ne folyton a statisztikák és a videók járjanak a fejükben. Csak menjenek fel a jégre, és játsszanak.?

Végezetül Grönborg arról is beszélt, hogy mit hozhatnak az európai edzők az NHL-be: ?Kiváló edzőink vannak Finnországban, Csehországban, Oroszországban is. Mi kicsit más perspektívából látjuk a dolgokat. A legnagyobb előnye a nemzetközi és a válogatott karriernek, hogy annyi taktikával és stratégiával találkozol, amennyivel az NHL-ben soha, mert ott nagyjából mindenki ugyanazt játssza. Tényleg. Persze mindenki hozzáteszi a magáét, de a legtöbb edző ugyanazzal a háttérrel érkezik. Ez a nemzetközi jégkorongra egyáltalán nem igaz.?

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum