Már nem Peter Laviolette a Nashville edzője

 

A vezetőedző mellett első számú segítőjének, Kevin McCarthynak is megköszönték a munkáját. Utódját később nevezi meg a klub.

Megtörtént az idei NHL-szezon hatodik edzőváltása. A Toronto, a Calgary, a New Jersey, a Dallas és a San José után Nashville-ben döntött úgy a menedzsment, hogy nem kívánja folytatni a munkát az aktuális mesterrel, Peter Laviolette-tel. Az ok egyértelmű: a szakvezetés nem látta biztosítottnak, hogy Laviolette-tel a Predators biztosítja a helyét a rájátszásban. A Nashville az utolsó öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg, és visszaesett a Central-divízió utolsó előtti helyére, ahol csak egy ponttal előzi meg a Chicagót. Az 55 éves edző 2014-ben került a Predators élére, és kifejezetten eredményes öt és fél évet töltött ott. Csapatát minden évben bevezette a rájátszása, 2017-ben egészen a döntőig mentek, ahol csak a Pittsburgh állította meg őket. Laviolette regnálása alatt a Predators  az alapszakaszokban is remekelt: minden szezonban legalább 41 győzelmet szerzett, 2018-ban 53-at, ami győzelmet és President Trophyt ért. Ezenkívül egy divízióelsőséget is fel tud mutatni Laviolette, amit 2019-ben ért el.

Laviolette összesített mérlege 451 mérkőzésen 248 győzelem, 143 vereség és 60 hosszabbításban vagy büntetőkkel elszenvedett vereség során gyűjtött pont. Csapata a közel félezer mérkőzésen 556 pontot ért el, ami 61,6%-os mérleg.

laviolette

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum