

Victor Hedman volt a hét játékosa az NHL-ben
A Tampa védője Jordan Binningtont és John Tavarest utasította maga mögé.
Victor Hedman három mérkőzésen hat gólpasszal és összesen nyolc ponttal zárta az elmúlt hét napot. Előbbivel holtversenyben, utóbbival egyedüliként lett első. A Bolts svéd hátvédje először három ponttal járult hozzá a Florida legyőzéséhez, majd négy gólpasszt adott a Montreal elleni siker alkalmával, végezetül a Detroit ellen a győztes találatban működött közre. 35 mérkőzésen szerzett 37 pontjával a harmadik helyen áll a hátvédek kanadai táblázatán.
Jordan Binningtonnal a vasak között a St. Louis mindhárom összecsapását megnyerte, egyet a Los Angeles, kettőt a Winnipeg ellen. A tavalyi év egyik legnagyobb felfedezettje a három találkozón 1,96 gólt kapott átlagosan, és 93%-os hatékonysággal védett. Binnington 19 győzelmével az első helyen áll holtversenyben, a gólátlagot és a védési hatékonyságot tekintve pedig a legjobb hatban van. A 26 éves kapus ebben a naptári évben 43 győzelmet szerzett, amivel már korábban megdöntötte Mike Liut klubrekordját.
John Tavares két góllal és összesen hét egységgel járult hozzá a Toronto múlt heti sikereihez. A Leafs kapitánya a Carolina és a New Jersey elleni győzelem alkalmával egyformán három-három pontot szerzett, így karrierje során hetedszer ért el ennyit két egymást követő találkozón. A Toronto harmadik mérkőzésén, a New York Rangers elleni hosszabbításos vereség alkalmával egy gólpassz került a neve mellé.
További cikkek
- Brandon Bussi vastól vasig nyújtózott
- A Florida kétszer verte a Nashville-t
- A Calgary egy tízessel indította az előszezont
- Logan Cooley spin-o-rama-góllal érkezett meg az NHL-be
- Brad Marchand lép Patrice Bergeron örökébe
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Brayden Schenn a St. Louis új kapitánya
- Itt vannak a Boston centenáriumi mezei
- Connor Bedard triplával debütált a Chicagóban