A San Jose kirúgta Peter DeBoert

 

A teljes stábot lecserélték. Bob Boughner lett a megbízott vezetőedző.

A San Jose az utolsó öt mérkőzését elvesztette, így negatívba fordult a mérlege. Doug Wilson, a klub GM-je radikális változtatást hajtott végre: menesztette a négy és fél éve regnáló Peter DeBoert és vele a teljes edzői stábot. DeBoer 2015-ben vette át a klubot, és rögtön az első évben a döntőig vezette azt, ahol azonban a Pittsburgh erősebbnek bizonyult. A következő három esztendőben is meglett a playoff, de az első év nagy sikerét nem sikerült megismételni, a legjobb eredmény a konferenciadöntő volt.

DeBoer mellett felmentették a másodedzőként dolgozó Steve Spott, Dave Barr, Johan Hedberg hármast is. A vezetőedző helyét ideiglenesen Bob Boughner veszi át, aki az elmúlt két szezonban a Florida mestere volt, ahol hiába szerzett több győzelmet, mint vereséget, a csapatot egyszer sem tudta a rájátszásba kormányozni. Boughner három új segítőt kapott, akik között ott lesz a klub két korábbi legendája, Mike Ricci és Jevgenyij Nabokov.

Az NHL-ben az elmúlt három hétben öt edzőt menesztettek DeBoerral együtt: a Toronto Mike Babcockot, a Calgary Bill Peterst, a New Jersey John Hynest, a Dallas Jim Montgomeryt küldte el.

boughner

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 17., hétfő
ELF 17:30 BRADAB 6-3VÉGE
ELF 18:00 DEBFTC 8-6VÉGE
    • M4 SPORT
február 18., kedd
ELA 17:30 GYEVAS 3-0VÉGE
ELF 17:30 SCCDAB 2-4VÉGE
EXL 18:00 MISDTV 4-3 HVÉGE
U21 18:45 UTEETO 5-2VÉGE
EBEL 19:15 DECAVS 3-2VÉGE
február 19., szerda
U21 14:40 PHCFTC 2-0VÉGE
ELA 18:00 HKBUTE 6-9VÉGE
ELF 18:00 FTCDEB 7-2VÉGE
U21 19:00 DHKMAC 5-3VÉGE
február 20., csütörtök
U21 18:35 MISDAB INFO
február 21., péntek
EXL 18:00 MISMAC 
    • DIGI SPORT 2
U21 18:40 AVSVAS 
EBEL 19:15 HCIAVS 
február 22., szombat
EL 18:00 DABUTE 
U18 19:00 ÓHASZG 
február 23., vasárnap
EXL   ?MAC 
EXL   MIS
U21 14:00 ETODAB 
EL 17:00 DABUTE 
EBEL 17:30 AVSVSV 
EL 18:30 DEBSCC 
U21 18:45 UTEMIS 
Partnerünk