McDavid lett az első 50 pontos az NHL-ben

 

Az Edmonton kapitánya karrierje során másodszor érte el elsőként a félszázas határt. Koivu triplán ünnepelt, Pastrnak ismét gólt lőtt.

A Boston legyőzte a Montrealt, ezzel egymás után a hetedik győzelmét húzta be, míg a Canadiens zsinórban nyolcadszor hagyta el vesztesen a pályát. A Habs már a második percben megszerezte a vezetést, az előnyt egészen a 46. percig tartani tudta, de a Bruins hét perc alatt hármat ütve fordított. Tuukka Rask 28 lövést fogott, David Pastrnak megszerezte a 25. gólját. A cseh csatár a 27. mérkőzésén érte el ezt a határt, ilyen teljesítményre legutóbb Jaromir Jagr volt képes az 1996/97-es szezonban.

Az Edmonton győzött Vancouverben, visszavágva a hazai pályán két nappal ezelőtt elszenvedett vereségért. Az első és a második harmad döntetlennel zárult a Rogers Arenában. A harmadik játékrész első percében Leon Draisaitl emberelőnyben volt eredményes, erre már nem érkezett válasz a Canucks részéről. Draisaitl és Connor McDavid is két-két ponttal zárta a meccset, ezzel mindkét játékos megszerezte idénybeli 50. pontját.

Minden szempontból Mikko Koivu volt a figyelem középpontjában St. Paulban, ahol a Minnesota büntetőkkel verte a Dallast. A Wild kapitánya az 1000. mérkőzésén megszerezte a 700. pontját, majd a rávezetések negyedik körében győztes gólt lőtt. Mikko Koivu és fivére, Saku lett az NHL történetének hatodik testvérpárja, amelynek tagjau legalább 1000 mérkőzésen jégre léptek a legjobbak között.

brothers 1000

NHL, 2019. december 1.:

Minnesota–Dallas 3-2 b.
G.: Fiala, Parise ill. Klingberg, Comeau

Boston–Montreal 3-1
G.: Pastrnák, Backes, DeBrusk ill. Armia

Vancouver–Edmonton 2-3
G.: Boeser, Leivo ill. Draisaitl (2), Archibald

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Partnerünk