Kulcsemberek hiányoznak a liláktól a DAB ellen

   

Az UTE mérlege pozitív az újvárosiak ellen a szezonban, négy meccsből kettőt nyertek, egyszer döntetlent játszottak, egyszer kaptak ki.

Immár az ötödik UTE–DAB mérkőzésre kerül sor ebben az idényben, kétszer a Magyar Kupában, kétszer az Erste Ligában találkoztak a felek. A két versenysorozat más-más végkimenetelt tartogatott. A kupában 5-1-re nyerték az első meccset a fővárosiak idegenben, a második döntetlent hozott, így simán továbbmentek, igaz, azóta ki is estek az FTC-Telekom ellenében. Az Erste Ligában szorosabban alakultak az eredmények, Újpesten 3-1-re nyertek az Acélbikák, ám egy héttel később Újvárosban vágtak vissza a lilák hosszabbításban. Összességében tehát a bukdácsoló UTE mérlege pozitív a DAB-bal szemben, annak ellenére, hogy előbbi az alsó-, utóbbi a felsőházhoz tartozik, és úgy is, hogy épp a Megyeri úton még nem tudtak győzni a lilák.

Az újabb rangadó abszolút kétesélyes, kulcsfontosságú lesz, melyik csapat találja meg hamarabb az utat az ellenfél kitűnő kapusok által őrzött hálójába. Egyik számára sem lesz ez egyszerű feladat, hiszen nincsenek kirobbanó formában. A DAB már kezdett volna visszatalálni a győzelem útjára, megszorította a Csíkszeredát és az FTC-Telekomot, legyőzte a Vasast és a DEAC-ot, ám aztán sima vereségbe szaladt bele Debrecenben, ahol a hazaiaktól három meghatározó játékos hiányzott. Bizonyos értelemben hasonló lesz a helyzet Újpesten, ahol két kulcsembert meszeltek el, Ladislav Sikorcin 3, az utóbbi időben nemcsak szabálytalanságaival, hanem góljaival is feltűnést keltő Devin Di Diomete 1 mérkőzést kénytelen kihagyni.

Az UTE nyolc meccset játszott novemberben, kétszer nyert a Vasas ellen, ezt leszámítva csak a DEAC-ot tudta legyőzni, illetve a DAB-hoz hasonlóan megszorította a Csíkszeredát. Emellett érzékeny vereségeket is szenvedtek, például a Hokiklub Budapesttel vagy a Fehérvári Titánokkal szemben, és akkor még a brassói kalandról nem is szóltunk, ahol nem kevesebb, mint 11 gólt kaptak. Épp ott a DAB is kapott korábban 9-et, ez is egy apró hasonlóság a két gárda eddigi produkciója között.

dabute-191025

fotó: Dunaújvárosi Acélbikák

UTE–DAB 3-5

   

Üres kapus góllal nyertek az Acélbikák a lila-fehérek otthonában, és megelőzték az FTC-Telekomot az Erste Liga-táblázaton.

Az UTE csapatából nem kevesebb, mint öt meghatározó támadó hiányzott, a sérült Benk, Csamangó és Odnoga mellett nem játszhatott az eltiltott Sikorcin és Di Diomete sem. Ezek után nem mondható véletlennek, hogy bár az első újvárosi gólt (még fél perc sem telt el, amikor Dansereau betalált) gyorsan kiegyenlítette Vincze Péter, utána apránként megléptek az Acélbikák, sorrendben Turcotte, Pinczés Olivér és Mazurek volt eredményes, 1-4 a 31. percben. Az utolsó felvonás elején még úgy nézett ki, hogy van innen  visszaút, hiszen előbb Godó, majd Nemes csökketette mínusz egyre a differenciát. Ennek értelemszerűen kapuslehozatal lett a következménye a végjátékban, amit viszont Dansereau az övéi javára fordított, beállítva a 3-5-ös végeredményt. A DAB ezzel a sikerrel megelőzte az ötödik helyre visszaszoruló FTC-Telekomot, amely azonban három mérkőzéssel kevesebbnél tart.

utedab

fotó: UTE

Erste Liga, Megyeri út, 374 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Herczeg, Mokrai.
Duschek: 88,9% (Márkus)
K
Hughson: 93,2% (Pinczés B.)
Nagy, Saukko, Pance, Vincze, Reed
1
Vuorijarvi, Kovács B., Dansereau, Azari, Mazurek
Varga, Carlson, Nemes, Kovács S., Godó
2
Lendák, Baker, Silló, Németh, Turcotte
Kovács A., Pokornyi, Horváth, Henderson, Miluskin
3
Dósa, Hüffner, Pinczés O., Tamás, Subotic
Rusk, Zsigmond
4
Ráduly, Ambrus, Gulácsi, Gebei
Baróti Zsolt, Virág Csaba
E
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:27 DAB Dansereau Azari Mazurek
1-1 02:22 UTE Vincze Reed Pance
1-2 13:21 DAB PP Turcotte Silló Lendák
1-3 24:33 DAB Pinczés O.
1-4 30:57 DAB Mazurek Turcotte
2-4 41:48 UTE Godó Varga
3-4 47:22 UTE Nemes Godó Zsigmond
3-5 59:01 DAB EN Dansereau Azari Vuorijarvi
44 Kapura lövések száma 36
2 Kiállításpercek 8

Óriási kapushibából született a DAB harmadik gólja

 

Az Újpest–Újváros rangadó összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Partnerünk