Hátvéd áll a kanadai tábla élén az NHL-ben

   

John Carlson utolérte  Connor McDavidet. Egymás után ötödször nyert a Pittsburgh, Mikko Koskinen verhetetlen az Edmonton kapujában.

A hosszabbításban győzött a Colorado a Florida otthonában. Az első harmadot a Panthers nyerte 3-1-re, a másodikat ugyanilyen arányban az Avalanche. A rendes játékidőben több gól nem esett, a pluszpontot jelentő találatot Nathan MacKinnon lőtte. A center mellett a három-három ponttal záró Andre Burakovsky, Joonas Donskoi páros emelkedett ki. A denveri gárda az egyetlen, amely még nem szenvedett vereséget a rendes játékidőben.

Egymás után ötödször nyert a Pittsburgh, ezzel az egész NHL leghosszabb aktív sorozatát tudhatja magáénak. A Penguins a Dallas ellen folytatta a szériáját, köszönhetően Kris Letang játékának. A fekete-sárgák három gólt lőttek az utolsó negyed órában, ebből a bekk kettőt vállalt. A Dallas ellenben egymás után az ötödik vereségét gyűjtötte be, és kilenc mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

Az Edmonton szoros meccsen győzött a Detroit ellen, ezzel utolsó nyolc mérkőzéséből a hetediket nyerte. Darnell Nurse két gólpasszt adott, James Neal a kilencedik találatát jegyezte, amivel vezeti a mesterlövészek listáját. A 25 lövést hárító Mikko Koskinen mind a négy eddigi mérkőzését nyerte az Oilers kapujában. A franchise történetében ez csak Andy Moognak sikerült eddig, még az 1983/84-os szezon kezdetén.

Mikko-Koskinen

A Washington három találattal verte a Rangerst, és ezzel egymás után a harmadik sikerét szerezte. T. J. Oshie kettőt vágott, John Carlson három találatot készített elő. A fővárosiak hátvédjének nagyon megy: egymás után a második meccsén szerzett három pontot és már 17 egységnél jár, amivel befogta a kanadai táblát vezető Connor McDavidet. Nicklas Backstrom a 648. gólpasszát adta, ezzel a svéd játékos befogta az ötödik helyen álló Daniel Sedint.

A Chicago a hirtelen halálban verte a Columbust, így ebben a szezonban először nyert meg két egymás követő mérkőzést. A győztes találatot Jonathan Toews lőtte, aki a 13. gólját szerezte hosszabbításban, tovább javítva a saját maga által tartott klubrekordot. A Jacketsben Pierre-Luc Dubois a 171. meccsén az 50. gólját lőtte. A franchise történetében ennél gyorsabb csak Rick Nash volt, akinek 133 mérkőzés kellett a félszáz találathoz.

Az Anaheim a negyedik meccsét is megnyerte a Honda Centerben, ezzel továbbra is hibátlan hazai környezetben. A Ducks már négygólos fórban is volt, a Carolina csak ezután tudott kozmetikázni az eredményen. Rickard Rakell két gólpasszt adott, Ryan Miller 22 lövést hárított, Jakob Silfverberg győztes gólt lőtt az 500. mérkőzésén.

NHL, 2019. október 18.:

Florida–Colorado 4-5 h.
G.: Huberdeau (2), Vatrano, Connolly ill. Burakovsky (2), Donskoi, Nieto, MacKinnon

Pittsburgh–Dallas 4-2
G.: Letang (2), McCann, Hörnqvist ill. Hintz, Klingberg

Washington–NY Rangers 5-2
G.: Oshie (2), Kempny, Dowd, Hathaway ill. Bucsnyevics, Panarin

Chicago–Columbus 3-2 h.
G.: Caggiula, DeBrincat, Toews ill. Dubois, Nutivaara

Edmonton–Detroit 2-1
G.: Neal, Bear ill. Green

Anaheim–Carolina 4-2
G.: Henrique, Terry, Silfverberg, Rowney ill. Haula, Fleury

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 14., csütörtök
U21 12:55 PHCUTE 1-5VÉGE
U21 14:50 DHKETO 6-2VÉGE
U18 18:00 SZGKMH 1-5VÉGE
U21 18:40 VASMIS 6-4VÉGE
U21 19:10 KMHFTC 8-0VÉGE
U21 19:50 MACAVS 1-8VÉGE
november 15., péntek
EL 17:30 GYEDEB 2-4VÉGE
EL 18:00 DABSCC 3-4VÉGE
EXL 18:00 MACSBA 1-5VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:30 MISDTV 2-3 BVÉGE
EL 18:40 VASUTE 2-6VÉGE
KK 19:30 SÖNFTC 3-1VÉGE
U18 19:35 FTCDHK 1-4VÉGE
EBEL 19:45 HCBAVS 5-2VÉGE
november 16., szombat
EWSC 14:20 KMHSKP 5-2VÉGE
KK 16:00 NOTFTC 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEBRA 2-1 HVÉGE
SVK3 18:45 PHCBRZ 0-5VÉGE
U18 19:10 MACMIS 8-2VÉGE
november 17., vasárnap
EWSC 11:15 AJAMAC 
U21 14:10 MACDHK INFO
KK 15:00 FTCAMI INFO
EL 16:00 BRADEB INFO
EXL 17:00 DTRMAC INFO
U21 17:00 ETOMIS INFO
EBEL 17:30 DECAVS 
EXL 17:30 MISKOS INFO
    • DIGI SPORT 2
EL 18:00 HKBSCC INFO
EL 18:30 UTETIT INFO
U21 18:40 AVSVAS INFO
november 18., hétfő
EL 17:40 VASSCC 
EXL 19:00 MACDUM 
november 19., kedd
U21 18:50 DHKMAC 
EWHL 19:30 MACAJA 
U21 19:40 KMHUTE 
Partnerünk