Dacjukkal is nagy lehet az Avtomobiliszt

 

Vasárnap rajtol a 12. KHL-szezon, négyrészes előzetesünk második felvonásában a Harlamov-divíziót elemezzük.

Rövidesen útjára indul a KHL 2019/20-as idénye. Az elmúlt évhez képest egy csapattal kisebb a mezőny, idén már nem láthatjuk a szlovák Extraligába visszatért Slovant. A Csernisov-divízióíról már írtunk, most a Harlamov következik.

Ak Barsz Kazany (legutóbbi helyezése: 10.)

Zinetula Biljaletgyinov 2018 nyarán egyben tartotta az akkori címvédő keretét, ám ez olyannyira nem hozta a várt eredményt, hogy a kazanyiak csak a Keleti főcsoport 5. helyén végeztek, a rájátszásban pedig az Avangard kisöpörte őket. A rossz szereplés a rutinos mester állásába került, pótlására pedig nem kisebb név érkezett, mint a 2016-ban az év KHL-es edzőjének megválasztott Dmitrij Kvartalnov. Az 53 éves tréner ellentétes utat járt be Anton Landerrel: amíg az edző a Lokomotivtól érkezett, addig a tatárok svéd légiósa a jaroszlavliakhoz távozott. A negyedik legponterősebb csatáron kívül a házi pontkirály is elhagyta a klubot, Jirí Sekac már a CSZKA-t erősíti, míg a legjobb hátvéd, Paul Postma a Metallurgé. Egyedül Justin Azevedo maradt a külföldiek közül, a kanadai-portugál a hatodik szezonját kezdi Kazanyban. Két további kanadai jött a csapathoz a Barisztól, Matt Frattin és Patrice Cormier lehetnek Azevedo sortársai. A védelemben Postma helyét a Färjestad 25 éves excsapatkapitánya, a Svédországgal vb-aranyérmes Mikael Wikstrand veszi át. Három év szünet után lesz újra légiós kapusa az Ak Barsznak, a svéd Adam Reideborn az SHL legjobb hálóőreként érkezik a KHL-be.

Avtomobiliszt Jekatyerinburg (5.)

Andrej Martyemjanov csodát tett a 2018/19-es szezonban: a Keleti főcsoport első helyéig, valamint a rájátszás második köréig vezette azt a csapatot, amely korábban örült, ha a playoffot elérte. Az 56 éves edző érthető módon újra megkapja a bizalmat, bár kerete kicsit átalakult. A harmadik legponterősebb csatára, Stéphane Da Costa már a Lokomotivé, míg Francis Paré a Dinamo Minszkbe igazolt. Az Avtomobiliszt legnevesebb érkezője egyértelműen Pavel Dacjuk: az orosz legenda 19 év után tér vissza szülővárosába. Rajta kívül a német Brooks Macek érdemel kiemelt figyelmet, az olimpiai ezüstérmes csatár csak az AHL-ig jutott a tengerentúlon, ám ott 64 alapszakaszmeccsen 60 pontot gyűjtve a Chicago Wolves egyik legjobbja volt.

dacjuk-avto

Metallurg Magnyitogorszk (9.)

Josef Jandac első szezonja nem feltétlenül úgy sikerült, ahogyan azt várták, már a rájátszás első körében kiestek a Szalavat Julajevvel szemben. A cseh edző a légiósok között változtatott főleg. A pont/meccs átlag közelében teljesítő Matt Ellisont és Dennis Rasmussent megtartotta, ám a Bariszhoz távozó Iiro Pakarinent, a Csehországba visszaigazoló Michal Bulírt és a tengerentúlra hazatérő Nick Shore-t nem marasztalta. A védelembe megszerezte Paul Postmát az Ak Barsztól, a Szocsi házi gólkirályát, a kanadai Eric O'Dellt, valamint a Lokomotiv két legjobb játékosát, Brandon Kozunt és Andrej Loktyionovot. A Torpedóból három alapembert gyűjtöttek be: Gyenyisz Parsin a legtöbb gólpasszt jegyezte a Nyizsnyij Novgorod-iaknál, Vlagyimir Galuzin is a jobbak közé tartozott, valamint Sztanyiszlav Galimov érkezett az olimpiai bajnok kapus, Vaszilij Kosecskin váltótársának.

Nyeftyehimik Nyizsnyekamszk (19.)

Az előző szezont Andrej Nazarov irányításával kezdte a kisebbik tatár csapat, ám karácsonykor Vjacseszlav Bucajev vette át a vezetőedzői posztot. A rájátszásba ő sem tudta bevezetni a klubot, amelytől nyáron távoztak a legjobbjai. Négy legponterősebb jégkorongozójuk légiós volt, közülük egyet sem tudtak megtartani, de a legjobb oroszuk, Damir Saripzjanov maradt a Nyeftyehimikben. Egyelőre nem töltötték fel összes légióshelyüket, az öt külföldiből csak hármat neveztek meg. Matt White a DEL-ből jön, míg az egyaránt kanadai Zack Mitchell és Ryan Murphy az AHL-ből. A csapat kerete egyértelműen gyengült, nem vár könnyű feladat Bucajevre.

Szibir Novoszibirszk (18.)

A Szibir az elmúlt tíz évben a legkeletibb csoporthoz, a Csernisov-divízióhoz tartozott, ám idén átsorolták a másik hatosba. Alekszandr Andrijevszkij vezetésével 4 ponttal maradtak le a rájátszásról, ez a klub vezetőedzőjének és négy légiósának állásába került. A szibériaiak egy kivételtől eltekintve kicserélték a teljes külföldi kontingensüket, mégpedig színtisztán finnekre, míg az orosz játékosokat illetően nem történtek komoly változások. A kapuba Harri Säteri érkezett, a 29 éves hálóőr két év tengerentúli kitérőt követően védhet újra a KHL-ben. A védelembe Jyrki Jokipakka jött a Szocsitól. A Szibir megszerezte a Nyeftyehimik legjobb csatárai közül Juuso Puustinent és Mikael Ruohomaa-t, akik Jukka Peltolával alkothatnak eredményes csatártriót. Ha az új finn légiósok jól teljesítenek, a szibériaiak három év szünet után újra ott lehetnek a rájátszásban.

Traktor Cseljabinszk (16.)

A 2018-ban főcsoportdöntős együttes a remek szezonja után nem heverte ki cseh kapusa, Pavel Francouz hiányát, az utolsó helyen jutott be a playoffba, ahonnan máris söpréssel búcsúzott. A Traktor elvesztette legponterősebb játékosát, Ryan Stoát, külföldi játékosai közül csak Christian Thomast tartotta meg. Nagy érvágás a fiatal orosz tehetség, Vitalij Kravcov távozása, aki a New York Rangershöz írt alá. Pótlásukra két cseh érkezett a tengerentúlról: Lukas Sedlák három éven át játszott a Columbus NHL-csapatában, míg Tomás Hyka pont/meccs átlag körül teljesített az AHL-ben. A védelem vezére a finn Jesse Virtanen lehet, a 28 éves bekk az év bekkje lett a svéd ligában. Orosz szinten jelentős igazolásnak mondható a SZKA-tól visszatérő Alekszej Krucsinyin, valamint a 21 év után hazatérő, kétszeres Gagarin Kupa-győztes, világbajnok Dmitrij Kalinyin.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 14., csütörtök
EL 17:30 BRAMIS 7-2VÉGE
EL 17:30 GYEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 5-0VÉGE
EL 18:40 TITUTE 4-3 BVÉGE
október 15., péntek
EL 17:30 BRADEB 4-2VÉGE
EL 17:30 GYEFTC 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCMIS 4-1VÉGE
ICEHL 19:15 HCIAVS 1-4VÉGE
október 16., szombat
MK 14:00 WORZEM 7-1VÉGE
EL 14:15 TITETO 1-5VÉGE
    • M4 SPORT
MK 17:15 DABÚJA 8-2VÉGE
ICEHL 19:45 HCBAVS 4-3VÉGE
október 17., vasárnap
EL 16:30 BRAFTC 0-4VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 2-1VÉGE
EL 17:30 SCCDEB 6-3VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 2-1 HVÉGE
október 18., hétfő
EL 18:30 CSZSZP 
    • SPORT 2
október 20., szerda
MK 18:40 TITMIK 
Partnerünk
Archívum