Nagy riválisa otthonában léphet tovább a Szereda

   

A Sportklub 3-0-ra vezet a Brassó elleni párharcban, nagy kérdés, hogy mire mennek egymással 83 perces meccsük másnapján a csapatok.

Mélyről kellett felállnia a Brassónak az Erste Liga-negyeddöntő harmadik felvonására. Az első napi 3-0-s szeredai vereség még az elviselhető kategóriába tartozott, de másodjára óriási pofonba szaladtak bele Mihály Árpádék. Nemcsak a 7-1-es végeredmény lehetett mellbevágó, hanem az is, ahogy ez kialakult. Az első és a harmadik harmad 1-0-ja között a második 20 percben ugyanis a Sportklub álomszerű 5 percet produkált, amelynek minden egyes minutumában betalált. A sokkot követően hétfőre sikerült összekapnia a csapatát Greg Lindqvistnek. Ugyan egyszer sem vezetett a Brassó, de kétszer egyenlített, és hosszabbításra kényszerítette a csíkiakat, akik a 83. percben tudták behúzni az újabb sikert.

A rossz hír a brassóiak számára mindebben az, hogy ezért a vereségért ugyanúgy nem jár strigula, mint az 1-7-ért, a Csíkszereda meccskoronghoz jutott, egyetlen győzelemre került az elődöntőtől. Mostantól a kék-sárgák győzelmi kényszer alatt játszanak, ha akarnak még valamit a sorozattól, kötelező nyerniük. Ez az érzés nem ismeretlen a csapat jó része számára, rengeteg harcedzett, rutinos játékos van a soraikban, de innen azért nehéz lesz megnyerni a párharcot. Annál is inkább, mert úgy tűnik, az eddigi mérkőzéseken éppen a legjobb sorokat sikerült semlegesíteniük a szeredaiaknak. A párharc brassói pontkirályainak, Tendlernek és Gligának –3-as, illetve –5-ös mutatója van, –5-ön áll a pont nélküli Lidhammar is, és még sorolhatnánk az egyszerre mínuszos és eredménytelen játékosokat. Ha pedig a kulcsemberek nem tudnak előrelépni, akkor söprés lehet a vége.

A középszakasz végén, Don MacAdam vezetőedző menesztésekor aligha gondolta bárki is Csíkban, hogy az első három meccset behúzza a Sportklub ebben a párharcban. A realitásérzékkel megáldott szurkolók és szakemberek 50-50%-ra tippelték az esélyeket, a játékosok viszont rengeteget dolgoztak azért, hogy ez jelentősen növekedjen a csíki oldal javára. Bár úgy tűnt, az edzőcsere amolyan kétségbeesett reakció egy újabb Brassótól elszenvedett vereségre, eddig bejönni látszik, a Szereda Vacláv Novakkal ismét felszabadultabban játszik, és egyelőre épp a Corona nem találja a fogást rajta.

Azért persze van még mit csiszolni a kék-fehérek játékán, vannak tartalékok a rendszerben. Itt van például Becze Tihamér, aki úgy a csapat második legeredményesebb játékosa, hogy az összes pontját egyetlen mérkőzésen érte el. Éppen ezért az eddigi húzóemberek közé inkább a minden mérkőzésen pontszerző Sulakov, Taratuhin és Részegh Tamás tartoznak. Amellett, hogy Beczének is van tere az előrelépésre, azt is jegyezzük meg, hogy a keret mélysége elképesztő, a negyeddöntők mindegyikén hat légióssal játszott a Sportklub, de Anyiszin és Panov még egyszer sem kapott lehetőséget. Ha bármi történik valamelyik légióssal, vagy ha Vaclav Novák csak pihenőt szeretne adni egyiküknek-másikuknak, akkor is egyenértékű helyettesítő emberek állnak rendelkezésére. A jó kezdés magabiztosságot adhat a csapatnak, amely így a vártnál akár sokkal gyorsabban, már kedden este lezárhatja a csatát a nagy rivális otthonában.

BRA-SCC_20190304-1-900

fotó: Daniel Maximilian Milata

Corona Brassó–SC Csíkszereda 2-8

   

Negyedjére könnyedén gázolt át ellenfelén a Sportklub, így söpréssel jutott az Erste Liga elődöntőjébe.

Az első harmad 5. percében megvolt a mérkőzés első kiállítása, amelyet Papp Szabolcs révén azonmód ki is használtak a vendégek. A második gólt a 13. percben lőtte Valchar, a harmadikat a 18.-ban Becze, máris eldőlni látszott a párharc sorsa. A második felvonásban valóban el is dőlt. A játékrész érdekessége, hogy egyetlen büntetést sem kellett kiosztaniuk a bíróknak, ehhez képest négy újabb találat kerülhetett be a jegyzőkönyvbe, és mindet a csíkiak érték el, sorrendben Krasznoszlobodcev, Casaneanu, ismét Krasznoszlobodcev, végül Bíró Tamás volt eredményes, 0-7-nél mehettek a széria nyilvánvalóan utolsó pihenőjére a felek. A záró játékrészben már senki sem erőltetett különösebben semmit. Előbb Részegh Tamás még belőtte a nyolcadikat, majd a Brassó szerzett becsületgólt Tendler révén. Aztán ha már így alakult, Lidhammar hozzátett még egyet, 2-8 az 50. percben – és ez lett a végeredmény is.

Arra, hogy a Szereda söpréssel megy tovább ebből a párharcból, nem sokan számíthattak, úgy sem, hogy lehetett hallani problémákról a Brassó háza táján. Ráadásul a söprés sem volt akármilyen, Greg Lindqvist csapata mindössze egyszer, a harmadik összecsapáson tudta megnehezíteni a székelyek dolgát, miközben két alkalommal is hatalmas verést mértek rá a kék-fehérek, a csíki 7-1 után egy brassói 8-2 is összejött. Hogy a történtek azt jelentik-e, hogy az új vezetőedző, Vacláv Novak kezei alatt újjászületett-e a középszakaszban gyendélkedő, de egyébként alapszakasz-második Sportklub, azt egyelőre nem tudhatjuk. Pontosabban ezt majd az elődöntő fogja megmutatni. Arra mindenesetre bízvást készülhetünk, hogy fokozódni fognak az izgalmak az Erste Ligában a négy között.

SCC-BRA-900

Először is elnézést kell kérnünk a szurkolóinktól

   

A kiütéses 2-8-at brassói részéről Greg Lindqvist vezetőedző, a Sportklubtól Fodor Csanád jégkorongozó kommentálta.

Greg Lindqvist, a Corona Brassó vezetőedzője: “Először is elnézést kell kérnünk a szurkolóinktól, hiszen megalázó ilyen vereséget szenvedni. A playoffban ugyan nem számít, hogy egy vagy tíz góllal kapsz ki, ezzel együtt sokkal rosszabbul játszottunk, mint hétfőn. Nem volt könnyű dolgunk, vannak problémáink a védekezéssel, ahogy mindenki láthatta. Számunkra vége az Erste Ligának, az alapszakaszban a harmadik helyen végeztünk, a rájátszást elértük, ez tisztes munka volt. De ebben a párharcban nem voltunk elég jók, a Csíkszereda jobb volt nálunk. Nem jó hír ez a számunkra, de a történteken már nem változtathatunk.”

Fodor Csanád, az SC Csíkszereda csatára: “Boldogok vagyunk, hogy lezártuk a mérkőzést az első harmadban. Mindent úgy csináltunk, ahogy az edzők kérték, megszereztük a győzelmet, továbbjutottunk a playoff következő körébe.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1145 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Bandi, Mihai.
Polc: 72,4% (Tőke)
K
Lundström: 92,9% (Onodi)
Carlson, Bors H. F., Tendler, Lidhammar, Lee
1
Papp, Belov, Becze, Valchar, Panov
Boriszenko, Mihály E., Molnár Zs., Molnár Z., Bíró M.
2
Flinta, Farkas, Rokaly Sz., Casaneanu, Részegh T.
Bíró O., Nagy, Mihály Á., Vasile, Gliga
3
Sulakov, Gecse, Fodor, Krasznoszlobodcev, Bíró T.
Chitac, Gajdó, Tranca, Péter
4
Győrfy, Egyed, Horváth, Rokaly N.
Lindqvist Greg Kjell
E
Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:41 SCC PP Papp Valchar Becze
0-2 12:17 SCC Valchar Becze Belov
0-3 17:22 SCC Becze Valchar
0-4 28:09 SCC Krasznoszlobodcev Fodor
0-5 33:20 SCC Casaneanu Részegh T. Rokaly Sz.
0-6 33:41 SCC Krasznoszlobodcev
0-7 36:59 SCC Bíró T. Krasznoszlobodcev Fodor
0-8 43:50 SCC Részegh T. Casaneanu Rokaly Sz.
1-8 46:42 BRA Tendler Bíró O. Tranca
2-8 49:38 BRA Vasile Lidhammar Mihály E.
28 Kapura lövések száma 29
4 Kiállításpercek 2

A brassói kiütés videó-összefoglalója

 

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 17., péntek
VB 16:15 AUTNOR 3-5VÉGE
VB 16:15 FRASVK 3-6VÉGE
VB 20:15 CZEITA 8-0VÉGE
VB 20:15 FINGBR 5-0VÉGE
    • SPORT 2
május 18., szombat
VB 12:15 DENUSA 1-7VÉGE
VB 12:15 LATRUS 1-3VÉGE
VB 16:15 CANGER 8-1VÉGE
VB 16:15 ITANOR 1-7VÉGE
VB 20:15 GBRSVK 1-7VÉGE
VB 20:15 SWESUI 4-3VÉGE
    • SPORT 2
május 19., vasárnap
VB 16:15 AUTCZE 0-8VÉGE
VB 16:15 GERUSA 1-3VÉGE
VB 20:15 FRAFIN 0-3VÉGE
VB 20:15 SUIRUS 0-3VÉGE
    • SPORT 2
május 20., hétfő
VB 16:15 FRAGBR 3-4 HVÉGE
VB 16:15 SWELAT 5-4VÉGE
VB 20:15 AUTITA 
    • SPORT 2
VB 20:15 CANDEN 
május 21., kedd
VB 12:15 CZESUI 
    • SPORT 2
VB 12:15 FINGER 
VB 16:15 NORLAT 
VB 16:15 SVKDEN 
    • SPORT 2
VB 20:15 CANUSA 
    • SPORT 2
VB 20:15 SWERUS 
május 23., csütörtök
VB 16:15 ?
VB 16:15 ?
VB 20:15 ?
VB 20:15 ?
Partnerünk