Meccskoronghoz juthat Gyergyóban a DEAC

   

Ha a debreceniek a második összecsapást is behúzzák idegenben, azzal befordulnak a célegyenesbe.

Meccset kell nyernie a DEAC-nak Gyergyóban – írtuk szombati Erste Liga-negyeddöntő beharangozónk címében, és a hajdúságiak már első nekifutásra így tettek. Munkás, szoros mérkőzésen vette vissza a pályaelőnyét a csapat a harmadik összecsapáson. Harmadik nekifutásra is csak egy gól döntött a győztes kilétéről, igazolva az előzetes várakozásokat, vagyis azt, hogy nagyon szoros csatára számíthatunk a párosításban. Ezzel a gyergyóiak lépéskényszerbe is kerültek, vasárnap egy esetleges debreceni győzelem a veszélyes zónába sodorná a piros-fehéreket, akiknek nem maradna több hibázási lehetőségük. Ebbe nem is nagyon szeretnének belegondolni a székelyek, nyilván kettőzött erővel fognak küzdeni az egyenlítésért.

A szombati napnak úgy vágott neki a Gyergyó, hogy már elsőre elvette a Debrecen előnyét, és ez a mérkőzés is remekül kezdődött a számukra. A 6. percben Steén szerzett vezetést nekik, de még a szünet előtt Turcotte egyenlített, a fordulást követően gyorsan érkezett Izacky-, majd Turcotte-gól pedig a következő közel 20 percre meg is bénította a hazaiakat. A gyors szépítés a harmadik harmad elején visszahozta a reményeket, de a DEAC remek védekezéssel és olykor szerencsével kihúzta a rendes játékidő végéig. A DEAC gólrekordot állított fel a párharcban, először lőtt valamelyik csapat 3-at az ellenfélnek. Még egy ilyen koreográfiát nem szeretnének látni a gyergyóiak, ennek legfontosabb eleme minden bizonnyal a két szombati gólszerző által megszemélyesített rendkívül hatékony debreceni támadójáték leszerelése.

Ez még mindig nem elegendő, hiszen a debrecenieknél több gólt is kellene lőni, márpedig úgy tűnik, Hetényi Zoltán nem akar elfáradni. A hajdúsági sikerek egyik fő kovácsa az egész szezonban mindössze 5-ször nyújtott 90% alatti teljesítményt – egyszer a Vasas, négyszer az UTE ellen –, majd az alap- és középszakasz 94% feletti mutatóját a rájátszásban eddig több,mint 2%-kal srófolta följebb. David Musial vezetőedző és a játékostársak szinte vakon megbízhatnak benne, így továbbra is játszhatják azt, amit megszoktunk tőlük, a kapusra alapozott védekezésből kibontakozó villámgyors támadásokat, amelyek gyakorta létszámfölényes helyzetekhez vezetnek. Egy ilyen meglógásból születhetett volna akár egy negyedik debreceni gól is, de a fiatal Markov kihagyta a megítélt büntetőt. Ráadásul ezúttal sikerült semlegesíteni a Gyergyó egyik legveszedelmesebb fegyverét is: hiába játszhatott négyszer is emberelőnyben a hazai csapat, egy gólt sem sikerült szereznie ezekből.

Ma este a szezonban nyolcadszor fognak megmérkőzni a felek, így túl nagy meglepetést nem okozhatnak egymásnak. A várhatóan ismét szoros csata eldőlhet így is, úgy is. Az biztos, hogy a hazaiak még egyszer nem eshetnek abba a hibába, hogy két gyorsan bekapott góltól hosszú időre elveszítsék a fonalat. A rájátszásban jól kell tűrni a feszültséget, higgadtnak és türelmesnek kell maradni, és ha szükséges, gyorsan alkalmazkodni az új helyzethez. Szombaton Gogáék ebben nem teljesítettek elég jól, meglátjuk, egyik napról a másikra sikerül-e összeszednie a csapatot Mikael Tisell vezetőedzőnek.

debgye

fotó: deacjegkorong.hu

Gyergyói HK–DEAC 7-0

   

A gyergyószentmiklósiak Vorobjov mesterhármasának és Gorjacsevszkih shutoutjának köszönhetően egyenlítettek a debreceniek elleni párharcban.

A mérkőzés kezdése után nem sokkal néhány percen át állt a játék, ugyanis megsérült az egyik játékvezető, aki tudta folytatni a munkáját. A találkozó első perceiben a Gyergyói HK jégkorongozott aktívabban, a hazaiak fölénye a 4. percben emberelőnnyé érett. A hátrányt majdnem kivédekezte a DEAC, ám 10 másodperccel a lejárta előtt Steén közeli lövését hiába védte bravúrral Hetényi Zoltán, a kipattanót Vorobjov beverte. A 14. percében Nagy Csaba Vorobjovnak passzolt, az orosz légiós a piros vonalnál megkapta a korongot, egy okos csellel átverte a debreceni védőt, aminek köszönhetően Hetényire vezethette a korongot és góllal zárta szólóját. A DEAC szinte azonnal szépíthetett volna, de Hetényi Péter bombáját mamuttal védte Gorjacsevszkih. A harmad végén egy támadó harmadbeli buli után Vorobjovhoz került a korong, aki becselezte magát a debreceni kapu elé és egy elegáns csuklómozdulattal belőtte önmaga és csapata 3. gólját.

A második harmad elején közel járt a szépítéshez a DEAC, úgy tűnt, bekotorták a korongot a hazai kapuba, ám a játékvezetők a videobírózás után nem ítéltek gólt. A 27. percben megszületett a 4. gyergyószentmiklósi gól: egy kijátszott akció végén Steén éles szögből adott centerezése bekerült a debreceni kapuba, talán Vorobjov még beleért a gólvonalnál. A találat után Hetényi Zoltán helyére Gönczi Lajos érkezett a DEAC kapujában. A folytatásban a szabálytalanságok vették át a főszerepet, mindkét csapat 2-2 kisbüntetést kapott, de Vincze Péter Tamás a 2 perces kiállítása mellé egy 10 perces fegyelmit is begyűjtött palánkra lökésért. A 37. percben Constantin megugrott, Gönczi kijött a korongért, ám a gyergyói játékos kicselezte és betalált az üresen maradt kapuba. Három másodperccel később Góga akadályozásért mehetett a büntetőpadra.

A harmadik felvonás késéssel indult, a jéggel adódtak problémák, amit sikerült orvosolniuk a hazaiaknak. A 45. percben Orbán Szilárd palánkra lökte Izackyt, a DEAC játékosa segítséggel hagyta el a jeget, míg a gyergyói jégkorongozó 5 perc+végleges fegyelmit kapott. Az ötperces fórban nem tudtak szépíteni a debreceniek. Az 54. percben a Gyergyói HK kapitánya villant: Góga egy szép csel után becsúsztatta a korongot Gönczinek. A 7-0-s végeredményt Elekes Darabont állította be másfél perccel a vége előtt.

A párharc 2-2-re áll, a csapatok legközelebb szerdán Debrecenben játszanak, valamint biztossá vált, hogy pénteken Gyergyószentmiklóson is találkoznak.

debgye201902-2

Fotó: Szepesi Boglárka (DEAC)

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1050 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Fehér, Péter.
Gorjacsevszkih: 100% (Ruczuj)
K
Hetényi Z.: 76,5% (Gönczi: 87,0%)
Jezsov, Kozma Zs., Pesztunov, Constantin, Csergő
1
Vuorijarvi, Kovács, Turcotte, Izacky, Novotny
Góga, Orbán, Sára, Steén, Vorobjov
2
Hetényi P., Markov, Németh, Berta, Salló
Bobcek, Nagy Cs., Elekes Darabont, Benedek, Péter
3
Antal, Behal, Silló, Molnár, Hári
Ivacson, Ferencz Csibi, Barabás, Daradics, Timaru
4
Vincze, Márton
Tisell Mikael, Vitali Donika
E
Musial David
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:19 GYE PP Vorobjov Steén Constantin
2-0 13:32 GYE Vorobjov Sára Nagy Cs.
3-0 17:58 GYE Vorobjov Steén
4-0 26:16 GYE Steén Vorobjov Jezsov
5-0 36:14 GYE SH Constantin
6-0 53:07 GYE Góga Pesztunov Csergő
7-0 58:34 GYE Elekes Darabont Barabás Nagy Cs.
40 Kapura lövések száma 47
35 Kiállításpercek 24

Szépségdíjas gólokkal ütötte ki a Gyergyó a DEAC-ot

 

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 SCCUTE 5-4 HVÉGE
U20 17:30 ETOUTE 2-7VÉGE
EBEL 19:15 AVSRBS 2-1 HVÉGE
    • DIGI SPORT 2
U18 20:00 DHKMAC 4-6VÉGE
március 23., szombat
U18 13:00 AVSKAC 4-1VÉGE
U20 17:00 AVSVIC 3-2VÉGE
U20 18:30 UTEETO 8-2VÉGE
március 24., vasárnap
U18 14:00 AVSKAC 3-1VÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 6-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
U20 20:00 MACAVS 2-3VÉGE
március 26., kedd
EL 18:30 FTCSCC 
    • M4 SPORT
U20 18:30 AVSHDJ 
március 27., szerda
U20 18:30 AVSHDJ 
EL 20:00 FTCSCC 
    • M4 SPORT
március 28., csütörtök
U18 19:00 MISAVS 
Partnerünk