A nyolcadik kapusát is elhasználta a Flyers

 

Ez új NHL-szezonrekord. Malkin, Crosby és Ovecskin is mérföldkőhöz ért.

Egykori játékosa, a duplázó és gólpasszt jegyző Conor Sheary intézte el a Pittsburghöt. A Buffalo centere két és fél perccel a befejezés előtt előkészítette Brandon Montour egyenlítő találatát, a hosszabbításban pedig megszerezte a győzelmet jelentő találatot. Sidney Crosby a 439 gólját lőtte a sárga-fekete mezben, ezzel befogta a klub második helyén álló Jaromir Jagrt. Jevgenyij Malkin a 605. gólpasszát osztotta ki, amivel az orosz játékosok listáján a harmadik helyre lépett, Pavel Dacjukot megelőzve.

2-2-ig bírta a Flyers tempóját a hazai jégen játszó New Jersey, ezután a Philly egymás után négyet rámolt be és lezárta a mérkőzést. A Flyersben James van Riemsdyk és Jakub Voracek egyaránt három ponttal zárt, a kapuban debütáló Cam Talbot 30 lövést fogott. A Flyers öt pontra van a továbbjutást jelentő nyolcadik helytől.

Akárcsak a Devils, a Blues is csak 2-2-ig tudta tartani a lépést a Carolinával. A Hurricanes háromgólos sikeréhez öt játékos is két ponttal járult hozzá, a legjobb azonban az a Sebastian Aho lett, aki egy passz mellett győztes gólt szerzett emberhátrányban. Az utolsó 17 meccséből 13-at behúzó Carolina továbbra is őrzi harmadik helyét a csoportjában.

A Winnipeg hazai jégen verte a Nashville-t, ennek köszönhetően a két csapat helyet cserélt a Central-divízió élén. A Predators hiába vezetett féltávnál kettővel, a Jets az utolsó 24 percet úgy nyerte 5-1-re, hogy a vendégek csak az utolsó percben tudtak szépíteni. A Winnipegben egy góllal és két gólpasszal zárt a Rangerstől a héten megszerzett Kevin Hayes.

hayes

Négypontos meccsen, a befejező játékrészben hármat ütve nyert a Washington az Islanders otthonában. A Caps a harmad elején 68 másodperc alatt fordított, majd egy üres kapus góllal bebiztosította a győzelmet. Alekszandr Ovecskin tizedszer jutott legalább 45 gólig, ezzel megdöntötte Wayne Gretzky és Mike Bossy NHL-rekordját. A győzelemmel a Washington pontszámban utolérte a Metropolitan-csoportot vezető New York-iakat.

Joel Armia karrierjének első mesterhármasával nyert a Montreal a Gardenben. A Rangers hiába szerzett vezetést, a meccs második felét a Montreal 4-1-es eredménnyel hozta. A Canadiens kapujában Carey Price a 313. győzelmét szerezte, és egyetlen sikerre került Jacques Plante klubrekordjától.

Hazai jégen maradt gólképtelen az Anaheim a Vegas ellenében. A Golden Knights kapujában Marc-Andre Fleury 34 lövést fogott és hét shutouttal vezeti a kapusok listáját. A Vegasban egy gólpasszal először volt pontszerző a cserestop előtt megszerzett Mark Stone.

Szoros meccsen nyert az otthon játszó San Jose a Colorado ellen. Az első kettőt a Sharks ütötte, innen felváltva estek a gólok egészen 4-3-ig. A hazaiaknál Marcus Sorensen duplázott, a vendégeknél mindhárom találatot Gabriel Landeskog készítette elő.

NHL, 2019. március 1.:

Buffalo?Pittsburgh 4-3 h.
G.: Sheary (2), Eichel, Montour ill. Bjugstad, Hörnqvist, Crosby

New Jersey?Philadelphia 3-6
G.: Severson, Bratt, Rooney ill. van Riemsdyk (2), Konecny (2), Couturier, Provorov

NY Islanders?Washington 1-3
G.: Kuhnhackl ill. Vrána, Ovecskin, Oshie

NY Rangers?Montreal 2-4
G.: Namesztnyikov, Lemieux ill. Armia (3), Gallagher

Carolina?St. Louis 5-2
G.: Williams, Faulk, Aho, Staal, Szvecsnyikov ill. Sundqvist, Dunn

Winnipeg?Nashville 5-3
G.: Scheifele, Connor, Wheeler, Myers, Hayes ill. Arvidsson, Subban, Ekholm

Anaheim?Las Vegas 0-3
G.: ? ill. Karlsson, Tuch, Eakin

San Jose?Colorado 4-3
G.: Sörensen (2), Meier, Pavelski ill. Zadorov, Rantanen, Girard

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum