Újonc kapus lett a hét játékosa az NHL-ben

   

Jordan Binnington két centert utasított maga mögé: Patrice Bergeront és Dylan Strome-ot.

A St. Louis újonc hálóőre mindhárom mérkőzését nyerte az elmúlt héten, sorrendben a Florida, a Tampa és a Nashville ellen. Ezeken a találkozókon 95,4%-kal védett, összesen négy gólt kapott, miközben az NHL-első Tampát 32 védéssel lenullázta. Binnington január 7-én volt először kezdő karrierje során, azóta 11 mérkőzéséből kilencet megnyert, és csak egyszer kapott ki rendes játékidőben, illetve egyszer hosszabbításban. A 25 éves kapus bemutatkozása óta ? azaz az elmúlt másfél hónapban ? a Blues 16-19-5-ös mérlege 27-22-5-re javult, aminek köszönhetően a csoport utolsó helyéről a rájátszást jelentő első wild card pozícióba lépett.

Patrice Bergeron négy góllal és összesen hét ponttal zárta a hetet a négyből három meccset nyerő Bostonban. Az Islandersnek két gólt ütött, majd a másik New York-i csapatnak egyet. A Los Angeles ellen két assziszt mellett győztes gólt ért el a hosszabbításban, a Colorado ellen pedig Brad Marchand találatát készítette elő a hirtelen halálban. Bergeron az Islanders ellen játszotta pályafutása 1000. mérkőzését, és ő lett a hatodik (Chris Phillips, Teemu Selanne, Mike Gartner, Gilbert Perreault és Johnny Bucyk után) az NHL történetében, aki duplázni tudott jubileumi találkozóján.

Dylan Strome két góllal és szintén hét ponttal zárta a hetet a háromból hármat nyerő Chicago tagjaként. Az Edmontonnak győztes gólt lőtt, a Vancouver ellen három gólpasszt adott, a Detroit ellen egy gól mellett még kettőt készített elő. Strome november végén került az Arizonától a Chicagóba, az azóta eltelt időben 32 mérkőzésen 30 pontot szerzett, ennek is köszönhető, hogy a borzasztó szezonkezdet után a Hawks már csak négy pontra van a rájátszást jelentő nyolcadik helytől.

3 stars 18

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum