A lengyelek után Ukrajnát is lenullázta Románia

   

Rokaly Szilárdék újabb divízió 1/B-s ellenfelüket verték meg felkészülési találkozón.

Románia a szombati Lengyelország elleni 2-0-s siker után vasárnap Ukrajnával mérte össze erejét. Az első harmad közepén 50 másodperc alatt meglépett a csapat 2-0-ra, előbb Molnár Zsombor, aztán Kiricsenko talált be. Az 52. percben Fodor beállította a 3-0-s végeredményt. Patrik Polc ismét remekelt a kapuban, a lengyelek után az ukránokkal szemben is shutouttal zárt, ezúttal 25 lövést védett. Molnár Zsombor 1+1 ponttal, Rokaly Szilárd 2, Molnár Zoltán, Bíró Gergő és Salló 1-1 gólpasszal zárta a meccset..

romania

Vasárnap véget ért a stockholmi Beijer Hockey Games. Mint arról írtunk, Csehország már a második játéknapon megnyerte a tornát. A végső győztes az utolsó napon Oroszországgal találkozott. A találkozó sokáig a kapusokról szólt, aztán a 29. percben Konovalov nem találta a korongot, Zohorna lecsapott rá és vezetéshez juttatta a cseheket. Az oroszok a második harmad végére azonban Kuzmenko duplájával megfordították a meccset, az 54. percben pedig Kagyejkin beállította a 3-1-es végeredményt.

Az utolsó mérkőzésen a 3 pontos Svédország úgy lépett jégre az 1 pontos Finnország ellen, hogy ha nyer, megelőzi Oroszországot és a 2. helyen végez. A két együttes fordulatos csatát vívott, a svédek kétszer is vezettek, aztán a finnek 4-2-re megléptek. A torna házigazdája kiharcolta a hosszabbítást, ahol nem született gól, a büntetőkből pedig a vendégek jöttek ki jobban. Finnország 5-4-es győzelme azt jelentette, hogy az oroszok lettek a másodikok, a svédek a harmadikok, a finnek a negyedikek.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum