Bled után: a B-vel sem lennénk rosszak az A-ban?

   

A fiatal magyar válogatott remekül helytállt a bledi EIHC-tornán, és erről nekünk eszünkbe jutott egy-két apróság.

Sokszor jönnek azzal sokan a sport világában, hogy a tények makacs dolgok. Ez butaság. Nem mindig az, de nem is ritkán. A tények ugyanis különféleképpen magyarázható dolgok, a számokkal pedig könnyű játszani.

A magyar válogatott az asztanai divízió 1/A csoportos világbajnokságra történő felkészülés jegyében három EIHC-tornán vett részt ebben a szezonban. Az elsőn és a másodikon majdhogynem a teljes keretével szerepelt – néhány hiányzó novemberben és decemberben is volt, finnországi légiósunk, a tavalyi budapesti vb-n kimagaslóan játszó Sebők Balázs például sem a Tüskecsarnokba, sem Norvégiába nem jöhetett –, a harmadikon viszont korántsem azzal. Az EBEL-es Fehérvár AV19 és az extraligás DVTK Jegesmedvék pihentetni akarták legjobbjaikat, és a MAC Újbuda hokisainak egy része sem állt rendelkezésre. A Volánt Reisz, Sárpátki és Szita képviselte – illetve Láday, aki többnyire a Fehérvári Titánokban játszik –, a miskolciakat Miskolczi, a MAC-ot Rajna, Fejes, Garát, Macaulay, Odnoga, Terbócs és Vokla. Gyorsan összerakható, közülük hányan érdekeltek csapatuk első két sorának valamelyikében. Ráadásul az Erste Ligából sem vállalta minden behívott a túrát, így végül igen fiatal és rutinhiányos keretet rakhattak össze a szakvezetők. Gondoljunk bele: tíz újonccal utaztunk, ami alighanem példátlan a hokitörténelmünkben.

Ehhez képest a Tüskecsarnokban novemberben 3 pontot szerzett a csapat, Lorenskogban decemberben 0-t, Bledben 4-et. Most voltunk a legeredményesebbek.

A történteknek persze nem az a tanulsága, hogy felejtsük el a legjobbjainkat, és ezentúl küldjünk mindenhova éhes fiatalokra épített B válogatottat. A valóság hálistennek mindig izgalmasabb, mint a pucér számtan.

Utólag bevallhatjuk: féltettük ezt a csapatot a bledi ellenfelektől. Elsősorban a DEL-es és KHL-es sztárjaikkal felálló szlovénoktól, másodsorban az A csoportra készülő olaszoktól, de harmadsorban a fehéroroszoktól is, minimum addig, amíg ki nem derült, hogy válogatottjuk helyett bajnokságuk negyedik helyezettjét küldték. Habár: az sem magától értetődő, hogy egy magyar “ligaválogatottnak” mindenképpen felül kell múlnia az elitből éppcsak kiesett hokiország illusztris csapatát. Lám-lám: a szlovénoknak nem is sikerült. Nem véletlen ez, és nem is szégyen. Hadd utaljunk csak arra, hogy milyen kerettel és hogyan (3 meccsből 9 ponttal) nyerték meg a Tüskecsarnok-beli novemberi EIHC-tornát a kazahok, vagy hogy miként szoktak szerepelni a fehérorosz klubcsapatok (igaz, nem a Dinamo Mologyecsno, hanem általában a Nyeman Grodno vagy a Junoszty Minszk) a nemzetközi porondon, a Kontinentális Kupában. Igen, azt szokták igazolni rendszeresen, hogy a jégkorongjuknak nagyon is van mélysége. Bármikor bárhonnan előugorhat egy Gretsky. Azaz Greckij.

És most hasonló történt velünk is. Ilyesmit igazoltunk mi is. A kétségekre és a “béválogatottozásra” rácáfolva a magyar együttes kiválót produkált Szlovénia ellen, elbánt a fehéroroszokkal, nem hagyta kibontakozni az olaszokat.

A srácok, akik megkapták a lehetőséget – miként Majoross Gergely is megjegyezte interjúnkban –, valamennyien éltek vele.

Kiderült, hogy van honnan meríteni, és hogy a B-vel sem feltétlenül lennénk rosszak az A-ban. Mármint nem az A csoportban, hanem a divízió 1/A-ban – ugyanis nekünk egyelőre még az a természetes közegünk. Nem fix, hogy éles meccseken is bent bírnánk maradni ilyen összetételben, de látszott, hogy nem lennénk abszolút esélytelenek. Az alapok a jelek szerint megvannak, egyre szélesebb a kör, és innentől az egyik legfontosabb tényező, hogy ki mennyire akar, és mekkora energiákat képes a jégre tenni. Ez a válogatott most nagyon akart, és sokra volt képes. Arra is, hogy egy esti meccs után hamarjában következő délutánin osztályon felülit produkáljon. Hiába, ahogy Nagy Gergő csapatkapitány mondta: a fiatalok könnyebben regenerálódnak.

Főként akkor, ha van hol belenőniük a minőségi hokiba. Azáltal, hogy három csapatunk versenyez a mienknél erősebb bajnokságokban, több tér nyílt az Erste Ligában is, és nagyon úgy néz ki, hogy egyre többen élnek vele. A Fradiban éppúgy, mint a Titánoknál, a Schiller-Vasasnál és bárhol.

Ez ennek a szezonnak a legjobb híre eddig – és ehhez kapcsolhatjuk Bledet is.

Világos, hogy egyetlen egy ilyen tornából nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Azt sem tudhatjuk, hány “bledi” játékosnak lesz sansza egyáltalán közel kerülni Asztanához. De a lényeg nem is ez. A lényeg az, hogy a magyar jégkorong lassan eljut oda, hogy a mennyiségből választódjon ki a minőség. Ez eléggé új igazság mifelénk. Amelytől ugyanakkor az a régi is érvényes marad, amely szerint: minőség csak munka által születik, anélkül soha. Ez tény.

hunslo

fotó: MJSZ

A bledi torna eredményei:

február 7. 16:00 Olaszország–Fehéroroszország 3-2
február 7. 19:30 Magyarország–Szlovénia 1-4

február 8. 16:00 Magyarország–Fehéroroszország 5-3
február 8. 19:30 Szlovénia–Olaszország 2-1

február 9. 16:00 Magyarország–Olaszország 0-1
február 9. 19:30 Szlovénia–Fehéroroszország 2-3

A magyar válogatott bledi kerete:

Név

Klub

Kapusok

Kiss Bence

DVTK Jegesmedvék

Rajna Miklós

MAC Újbuda

Hátvédek

Fejes Nándor

MAC Újbuda

Garát Zsombor

MAC Újbuda

Imre Patrik

Fehérvári Titánok

Jászai Dávid

FTC-Telekom

Kiss Roland

Fehérvári Titánok

Láday Tamás

Fehérvár AV19

Scott Macaulay

MAC Újbuda

Szabó Bence

Fehérvári Titánok

Szaller Márk

UTE

Vokla Roland

MAC Újbuda

Csatárok

Becze Tihamér

SC Csíkszereda

Benk András

UTE

Horváth Bálint

Rögle BK (SWE)

Kiss Patrik

Fehérvári Titánok

Mihály Ákos

Fehérvári Titánok

Miskolczi Márk

DVTK Jegesmedvék

Nagy Gergő

FTC-Telekom

Németh Attila

DEAC

Odnoga Mátyás

MAC Újbuda

Pavuk Attila

FTC-Telekom

Reisz Áron

Fehérvár AV19

Sárpátki Tamás

Fehérvár AV19

Szita Donát

Fehérvár AV19

Terbócs István

MAC Újbuda

Vincze Péter

UTE

A magyar válogatott szakmai stábja:

Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Edzők: Majoross Gergely, Szilassy Zoltán
Kapusedző: Farkas Tamás
Videoedző: Kiss Dávid
Csapatorvos: Dr. Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Imre Lajos, Szilágyi Levente
Médiamenedzser: Závodszky Szabolcs

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 17., szombat
FEL 14:00 LMIBRA 2-3 BVÉGE
FEL 18:00 VASTRN 2-5VÉGE
augusztus 18., vasárnap
FEL 18:00 VASLVC 8-4VÉGE
augusztus 20., kedd
VIS 18:00 DTVUTE 
augusztus 21., szerda
U20 19:15 HUNLIF 
augusztus 22., csütörtök
U18 15:30 ITASVK 
U20 16:00 HUNVAX 
NŐI 18:00 HUNGER 
FEL 19:00 KOSMIS 
U18 19:00 HUNPOL 
augusztus 23., péntek
FEL   TRNVAS 
FEL 15:00 MISKRA 
U18 15:30 SVKPOL 
U20 15:45 HUNFRA 
FEL 16:30 AVSVSV 
FEL 17:00 STOUTE 
FEL 18:00 NITFTC 
FEL 18:00 TOPDEB 
NŐI 18:00 SUIGER 
U18 19:00 HUNITA 
augusztus 24., szombat
FEL   AVSGRN 
U20   HUN
U18 12:00 POLITA 
U18 15:30 HUNSVK 
NŐI 17:20 HUNSUI 
FEL 20:00 SSTMAC 
Partnerünk