Itt az U18-as keret a jövő heti budapesti tornára

   

Érdemes lesz megnézni a csapatot, nagyon komoly ellenfeleink lesznek Káposztásmegyeren: Ukrajnával, Szlovákiával és Dániával játszunk.

A juniorválogatott szombattól már divízió 1/B-s világbajnokságon küzdhet a feljutásért, a felnőttek Norvégiában vesznek részt EIHC-tornán, ahhoz viszont, hogy az U18-as szelekciót jégkorongozni lássuk, sehova sem kell utaznunk. Az ifisták Káposztásmegyeren folytathatják a felkészülést az áprilisi divízió 1/B csoportos világbajnokságra, amelyre Székesfehérváron kerül majd sor.

Svasznek Bence, a nyáron kinevezett szövetségi edző szerdán keretet hirdetett a tornára. A jégkorongszövetség honlapján közzétett névsorból kiderül, hogy a stáb 3 kapust, 10 védőt és 15 csatárt hívott be. Hat magyar egyesület ad játékost a csapatba, míg kilencen külföldről térnek haza: hárman Ausztriából, ketten Svájcból és Svédországból, egy-egy hokis Csehországból és Szlovákiából. Az edzőtábor hétfőn kezdődik, két jeges edzéssel. Kedden is két gyakorlás vár a csapatra, ezt követően jelöli ki a végleges keretet a stáb. Szerdán már a szűkített csapat készül, míg a viadal csütörtökön rajtol.

A magyar ifjúsági válogatott a novemberi IIHF-szünetben Jesenicében vett részt négy nemzet tornán, amelyen a házigazdáktól ugyan kikapott büntetőkkel, ám az osztrákok és az olaszok legyőzésével az első helyen végzett. Svasznek Bence irányítása mellett az első megméretésre még augusztusban került sor a Tüskecsarnokban, az olimpiai reménységek versenyén Lengyelországot és Románia U20-as csapatát legyőzte Magyarország, míg a szlovák U18-asoktól nagy meccsen kapott ki 4-2-re.

svaszi

A káposztásmegyeri négy nemzet torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

december 13. csütörtök 19:00 Magyarország-Ukrajna
december 14. péntek 19:00 Magyarország-Szlovákia
december 15. szombat 15:30 Magyarország-Dánia

Az U18-as válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Farkas Roland 2001 MAC Budapest
Halász Béni 2001 Linz
Horváth Dominik 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Hátvédek
Csollák Márkó 2002 MAC
Dobmayer Dominik 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Dóczi Zsombor 2001 MAC
Falus Ádám 2001 Zürich Lions (SUI)
Farkas Botond 2001 Vasas
Gáspár Levente 2001 UTE
Horváth András 2001 UTE
Jarács Roland 2001 SDE HF (SWE)
Mayer Martin 2002 MAC
Ortenszky Tamás 2002 Biel-Bienne (SUI)
Csatárok
Ambrus Gergő 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Béres Boldizsár 2001 UTE
Birke Attila 2001 UTE
Filep Zsombor 2001 Debreceni HK
Keresztes Levente 2002 MAC
Komáromy Botond 2001 Okanagan (AUT)
Kónya Krisztián 2001 Arlanda Wings (SWE)
Kozma Ferenc 2001 Debreceni HK
Lövei Dávid 2001 DVTK Jegesmedvék
Mesterházy Bálint 2001 Okanagan (AUT)
Németh Kristóf 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Parragi Dániel 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Rétfalvi Kristóf 2001 Ifj. Ocskay Gábor JA
Rózsahegyi András 2001 Plzen (CZE)
Sárdi Máté 2001 Dukla Trencín (SVK)

Az U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Svasznek Bence
Edzők: Virág Csaba, Gröschl Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Székely Csaba
Fizioterapeuta: Szirányi Dániel
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Végh Boldizsár

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 13., szerda
U20 15:30 ETOSAP 3-0VÉGE
EXL 17:00 LMIMIS 0-2VÉGE
EL 17:30 BRAUTE 1-3VÉGE
U18 18:00 EHCFTC 10-1VÉGE
EXL 19:00 MACNIT 4-7VÉGE
    • DIGI SPORT 2
U18 19:00 ETOVSV 2-3VÉGE
U18 19:30 MACDHK 2-3VÉGE
február 14., csütörtök
U18 14:30 VASVSV 4-0VÉGE
U18 15:50 PEFSCC 1-6VÉGE
ELA 17:30 GYEHKB 2-5VÉGE
ELA 17:50 VC2DAB 4-2VÉGE
U20 18:00 UTEVIC 5-1VÉGE
U20 18:15 EASMAC 3-2VÉGE
U18 18:20 OHADAB 4-10VÉGE
ELA 18:30 TITVAS 3-1VÉGE
ELF 19:00 DEBFTC 6-2VÉGE
február 15., péntek
ELF 17:30 SCCUTE 2-3VÉGE
EXL 17:30 ZILMAC 3-2VÉGE
U18 17:30 ETOSCC 5-6 HVÉGE
EBEL 18:00 AVSKAC 1-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:30 MISNZÁ 1-2 BVÉGE
U20 19:05 KMHSAP INFO
február 16., szombat
U18 12:00 ETOVIC 
U18 12:40 DHKKAC 
U18 13:20 FTCOKW 
U18 15:00 UTEEHC 
U20 16:20 KMHSAP 
U18 17:15 VSVVAS 
ELA 17:30 GYETIT 
ELA 17:40 VASVC2 
U18 17:45 EASMIS 
ELA 18:00 DABHKB 
február 17., vasárnap
U20 14:00 EASDHK 
ELF 16:00 BRASCC 
EXL 16:00 POPMIS 
U20 17:00 UTEAVS 
EXL 17:30 MACKOS 
    • DIGI SPORT 2
EBEL 18:00 HCBAVS 
U20 19:10 MACETO 
Partnerünk