Több gólt lőnek hátrányban, mint sokan előnyben

Az Arizona Coyotes 9-szer talált be eddig emberhátrányban. Bemutatjuk, hogyan csinálják. A Hjalmarsson, Grabner, Richardson trió a lényeg.

Valami megmozdult a sivatagban. Az előző szezont tragikusan indította az Arizona, hiszen elvesztette az első 10 mérkőzését és ezzel a rájátszásba jutás reményét is. A kezdeti sokkot a szezon utolsó harmadára-negyedére heverte ki a Coyotes. Ebben az időszakban az Arizona az első háromban volt, a kapus Antti Raanta pedig a legjobb mutatót érte el. A szakértők egy része már akkor azt jósolta, ha a csapat állandósítani tudja a formáját, akkor playoffba juthat. A szkeptikusok ellenben fenntartották a véleményüket, hogy erre nem látnak esélyt, vagy ez a garnitúra nem tudhat a legjobb nyolcba jutni.

Tény, hogy az Arizonának nincs olyan kvalitású játékosa, mint Crosby, Stamkos vagy McDavid, aki bármikor a vállára tudná venni a csapatot, és jó esetben a playoffba is bevinné. Ezért Rick Tocchet edzőnek olyan taktikát kellett kidolgoznia és alkalmaznia, ahol a védekezés a kulcskérdés, a legfontosabb szempont. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 5 az 5 elleni játékban maximálisan kontrollálják az ellenfelet, minimálisra csökkentik a kapura lövéseket és a kísérleteket, illetve minél hatékonyabban védekezik ki a hátrányokat. Egy hónappal a szezon kezdete után bátran kijelenthetjük, hogy Tocchet át tudta ültetni elképzeléseit a gyakorlatba, amit a grafikák és a statisztikák bizonyítanak a legjobban. A mellékelt ábra hőtérkép formájában mutatja a Coyotes tavalyi és idei szereplését 5 az 5 ellen és emberhátrányban. Jól látható, hogy egyenlő létszám mellett mennyivel nőtt a kék területek száma, ami a kapott lövések csökkenését mutatja. De az igazi áttörés emberhátrányban jött el, mert ebben a szegmensben elképesztő javulást mutatnak a tavalyi szezonhoz képest, amihez még jön egy roppant gólveszélyes játék.

Az Arizona odáig javult hátrányban, hogy a tavalyi 79,5%-ról 91,1%-ra növelte a hatékonyságot. Utóbbi egyelőre minden idők legjobb mutatója, jobb, mint a New Jersey-é 2012-ben, amely azt a szezont 89,6%-kal zárta. Ilyen hatásfok mellett elképesztő, hogy a Coyotes egy hónap alatt 9 gólt lőtt emberhátrányban, néggyel többet, mint előnyben. Legalább +5-ös mutatója a szezon bármely részében több mint 30 éve nem volt senkinek az NHL-ben, a Rangers 1983/84-ben állt +4-gyel az idény derekán. A Coyotes első 14 meccsén ütötte a kilenc gólt, ez korábban egy csapatnak sikerült csak, az 1975-76-os Bluesnak. A kilencből hármat-hármat vállalt Michael Grabner és Brad Richardson, ilyen párosra is csak egyszer volt példa: 1978/79-ben a Flyersben Bill Barber és Rick MacLeish állt három emberhátrányos találattal 14 meccs után. Tocchet így nyilatkozott a hátrányos játékról a napokban: “Ez az egyetlen dolog, amellyel próbálunk büszkélkedni. Szeretem, amikor a mérkőzés végén azt látom, hogy 8, 9, 10, 12 esélyünk volt gólt szerezni. Ha ezt a szintet tartani tudjuk, nyerhetünk bármikor bárki ellen.”

Mutatunk még egy ábrát, amiből az derül ki, hogyan áll fel az Arizona 4 az 5 elleni szituációban. Az ábra közepén a háromszoros bajnok Hjalmarsson található, mellette a két leggyakoribb partner Grabner és Richardson. Ők hárman nemcsak a legtöbb időt töltik a jégen hátárnyban, de mint látható, ezt az időt együtt töltik, így kijelenthető, hogy ennek az emberhátrányos szekciónak ez a trió a lelke. A hármashoz a legjobban Kevin Connauton és Derek Stepan kapcsolódik. A legtöbb esetben Hjalmarsson játszik Connauton mellett hátrányban, míg centerposzton Stepan a váltója Richardsonnak. Utóbbi center ezt emelte ki az újságíróknak: “Mivel nincs igazi szupersztárja a csapatnak, a szezon kezdete előtt azt beszéltük meg, hogy először védekező csapat akarunk lenni, amely így nyer meccseket. Van egy jó mélység a felállásunkban, de egyenként nincs olyan csúcsképességünk, amivel döntetni tudunk. Csapatként kell jónak lennünk, ami egyelőre tökéletesen működik, és erre büszkék lehetünk. Még soha nem játszottam olyan játékossal, mint Grabner, akivel ilyen nyomást tudunk gyakorolni az ellenfélre. Nagyszerű srác.”

Az egyelőre hibátlanul működő rendszer struktúráját Scott Allen, a Coyotes másodedzője dolgozta ki. Allen, aki 2009 és 2012 az Islanders másodedzője volt, így ekkoriban együtt dolgozott Grabnerrel, és nem árult zsákbamacskát, amikor rábeszélte John Chaykát, a csapat menedzserét az osztrák csatár leigazolására. Chayka is tudta azt, amit mindenki: hogy Grabner a liga egyik leggyorsabb és emberhátárnyban legjobban használható játékosa. De azt nem, hogy Allen mit képes még kihozni belőle. Az analitikus gondolkodású GM, akit Allen számokkal és érvekkel győzött meg, végül vevő volt az ötletre, leigazolta a szélsőt, és ez telitalálatnak bizonyult. Grabnerrel meglett a puzzle hiányzó darabja, és az a kémia is a csapatban, ami hiányzott. A finesz, a technika, a jó védekezés és legfőképpen a gyorsaság. Egy szupersztár nélküli csapat számára a hibahatár vékony, ezért minden apró versenyelőnyt ki kell használni, ami összeadva azonban jelentős előnnyé nőhet.

Felmerülhet a kérdés, hogy meddig juthat Richardson, Grabner és a Coyotes. A legtöbb emberhátrányos gólt egy szezonban Mario Lemieux lőtte, szám szerint 13-at. Ez még messze van, akárcsak a tízes határ, amit csak hatszor érték el egy szezonban, ebből két-két alkalommal Lemieux és Gretzky. Kilencet lőtt Brian Rolston a 2001/02-es évadban, ez az ezredforduló utáni időszak legjobb teljesítménye. Ami a csapatokat illeti, ott az Edmonton a csúcstartó 36-tal, sőt a következő három hely is a kanadai gárdáé. Itt a 2000 utáni legjobb teljesítmény az Ottawáé, amely a 2005/06-os szezonban 25 gólt lőtt hátrányban.