Az első perctől keményen kell dolgozni a sikerért

   

A Villachban elszenvedett vereség után Grazból hozná haza a hazahozható pontokat a Fehérvár AV19.

Igen kemény kirándulás elé néz a magyar EBEL-csapat, hiszen a Graz 99ers az idén előrelépett az élcsapatok közé. Azok után, hogy az elmúlt öt szezonból négyszer képtelenek voltak eljutni a playoffig a graziak, és amikor igen, akkor is kizúgtak a negyeddöntőben, most a második helyen állnak. A történet e szakaszában persze butaság lenne messzemenő következtetéseket levonni, nagyon is a bajnokság elején járunk még, ám a 9 mérkőzésen aratott 6 győzelem önmagáért beszél. Ahogyan az is, hogy legutóbbi négy összecsapásából hármat megnyert a 99ers, ráadásul egyetlen veresége alkalmából is pontot szerzett – a Salzburg hosszabbításban húzta be a pluszpontot hazai jégen –, míg pénteken elegánsan lenullázta a Linzet. Hazai veresége ráadásul nincs még a Graznak.

Ez a teljesítmény elsősorban a légiósoknak köszönhető, akik közül hárman is pont/meccs fölött járnak: az egyaránt friss szerzemény Matthew Caito 6+6-ot, Ty Loney 5+6-ot csinált eddig, míg régi ismerősünk, Colton Yellow Horn – aki Znojmóból érkezett nyáron – ugyancsak 5+6-tal áll. Meg kell még említeni a kivételesen osztrák és kivételesen régebb óta grazi Oliver Setzinger nevét, aki nem kevesebb, mint 9 gólpasszt adott 9 találkozón.

volan2018

Egy szó, mint száz, ez ideig nem győzni jártak az ellenfelek Grazba, de ne feledjük, listavezetőt is vert már a Volán a szezonban, amikor a Dornbirnt sikerült felülmúlnia. Azóta 4 meccsből 3 vereség a mérleg – köztük egy túlórás –, ideje lenne ismét korrigálni a tendenciákon. Akkor is, ha az 5. helyet tartja a csapat. Vagy inkább pont azért, hogy ez így is maradjon.

Hannu Järvenpää vezetőedző mindenesetre a következőképpen fogalmazott a villachi 2-4-et követően: “Nem vagyok elégedett a teljesítményünkkel. Pontatlan volt a játékunk – annak ellenére, hogy háromszor is vasat lőttünk –, és felesleges kiállításokat szedtünk össze. A jó hír az, hogy vasárnap újabb esélyünk lesz a pontszerzésre, de csak akkor, ha Grazban képesek leszünk az első perctől keményen dolgozni a sikerért.”

A Fehérvár AV19 hivatalos közösségi oldalán a mester mellett az 1+8-cal álló aktuális házi pontkirály, Tero Koskiranta is beszélt várakozásairól:

A mérkőzés 17:30-kor kezdődik Grazban.

Graz 99ers–Fehérvár 4-3

   

Három másodperccel a ráadás vége előtt szerezte meg a pluszpontot a hazaiaknak régi ismerősünk, Colton Yellow Horn.

Nagy meccset játszott a Fehérvár AV19 az EBEL-második otthonában vasárnap este. A vezetést ugyan a hazaiak szerezték meg a szlovén Ograjensek révén, ám később kétszer is nálunk volt az előny. Az egyenlítő gólt Hári János szerezte, az első vezető találatot Szita Donát, a másodikat Zack Phillips. 3-2-es előnyünket az 55. percben egyenlítette ki Zusevics, ami hosszabbítást hozott. Nagyon úgy nézett ki, hogy a túlórában nem esik gól, ám az egykori Volán-csatár Yellow Horn másként gondolta, 64:57-nél betalált, nyertek a vendéglátók. Ne feledjük: az egy pont is értékes pont, főként idegenben, és egy ilyen feltörkvő ellenféllel szemben.

grazvolan

fotó: Fehérvár-facebook

A hab a tortán Szita első EBEL-gólja volt

 

Hannu Järvenpää vezetőedző a Fehérvár AV19 grazi pontszerzéséről.

“Ha a mögöttünk álló hétvégére gondolok, pénteken rosszul, vasárnap pedig jól játszottunk. A két mérkőzés közötti különbség szabad szemmel is jól látható. Természetesen sosem jó érzés kikapni, de nem mindegy, hogyan veszítesz el egy mérkőzést. A gyenge teljesítmény után újra magunkra találtunk, és egy lövésre voltunk a győzelemtől. Azért az egy pontért, amit szereztünk, sokat blokkoltunk és keményen küzdöttünk. Nem úgy működtek azonban a speciális egységek, mint ahogy vártam – különösen a hosszabbításban, amikor négy a három ellen támadhattunk –, de összességében szereztünk egy pontot, ami a végelszámolásnál nagyon fontos lehet. Ki kell emelnem a fiatal sorunkat – Reisz, Sille, Szita –, akiket akár az ellenfél legjobbjai ellen is felküldhettem, és nagyon jó munkát végeztek. A hab a tortán számukra az volt, hogy Szita Donát megszerezte első EBEL-gólját, és abban is biztos vagyok, hogy idén még láthatjuk majd a gólörömét!”

EBEL, 1579 néző. Játékvezetők: Babic, Piragic, Nagy, Nedeljkovic.
Lundin: 88,0% (Höneckl)
K
Carruth: 90,5% (Kornakker)
Kirchschlager, Lakos, Oberkofler, Moderer, Zusevics
1
Szabó D., Harty, Szabó K., Hári, Phillips
Jakobsson, Caito, King, Garbowsky, Grafenthin
2
Glenn, Caruso, Luttinen, Koskiranta, Kuralt
Setzinger, Weihager, Hamilton, Yellow Horn, Loney
3
Stipsicz, Tikkanen, Sarauer, Erdély, Sofron
Egger, Soritz, Oleksuk, Natter, Ograjensek
4
Láday, Sárpátki, Szita, Reisz, Sille
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 17:05 G99 SH Ograjensek Setzinger
1-1 24:15 AVS Hári Sille Szabó D.
1-2 30:31 AVS Szita Reisz Szabó K.
2-2 31:53 G99 PP Caito Hamilton Setzinger
2-3 36:04 AVS Phillips Luttinen Szabó D.
3-3 54:21 G99 Zusevics Garbowsky Hamilton
4-3 64:57 G99 PP Yellow Horn Setzinger
42 Kapura lövések száma 25
8 Kiállításpercek 12

A Fehérvár grazi pontszerzése videón

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 16., szombat
U18 12:00 ETOVIC 4-2VÉGE
U18 12:40 DHKKAC 0-5VÉGE
U18 13:20 FTCOKW 0-9VÉGE
U18 15:00 UTEEHC 5-4 BVÉGE
U20 16:20 KMHSAP 2-4VÉGE
U18 17:15 VSVVAS 6-3VÉGE
ELA 17:30 GYETIT 4-2VÉGE
ELA 17:40 VASVC2 2-4VÉGE
U18 17:45 EASMIS 2-6VÉGE
ELA 18:00 DABHKB 4-6VÉGE
február 17., vasárnap
U20 14:00 EASDHK 4-2VÉGE
ELF 16:00 BRASCC 5-2VÉGE
EXL 16:00 POPMIS 2-1VÉGE
U20 17:00 UTEAVS 3-2 HVÉGE
EXL 17:30 MACKOS 3-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EBEL 18:00 HCBAVS 5-2VÉGE
U20 19:10 MACETO 8-3VÉGE
február 18., hétfő
ELA 18:40 VASHKB 3-2VÉGE
ELF 20:00 FTCDEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT
február 19., kedd
U18 15:35 KMHVAS 1-9VÉGE
U20 19:00 MACDHK INFO
február 20., szerda
U18 15:30 DHKAVS 
U18 16:00 MISOKR 
U18 16:30 UTEFTC 
ELA 17:50 VC2GYE 
U18 18:20 KMHETO 
ELA 18:40 HKBTIT 
ELA 18:40 VASDAB 
U20 19:10 UTEDAB 
február 21., csütörtök
U18 15:10 DHKVAS 
U18 17:25 UTEMIS 
ELF 17:30 BRAFTC 
U18 18:40 MACETO 
ELF 19:00 DEBUTE 
U20 19:00 DHKKMM 
február 22., péntek
ELA 17:50 VC2HKB 
EBEL 18:00 AVSVIC 
    • DIGI SPORT 2
ELA 18:00 DABTIT 
ELF 18:00 UTEDEB 
EXL 18:00 ZVOMAC 
EXL 18:30 MISBBY 
ELA 18:40 VASGYE 
U20 19:00 ETOEAS 
Partnerünk