A Sportklub újabb hazai győzelmekre készül

   

Négy nap alatt három meccset játszanak, első ellenfelük a Fehérvári Titánok lesznek, akik egy hete 6-2-re kaptak ki tőlük.

A Csíkszereda nyolcmeccses veretlenségi szériával kezdte az Erste Liga-szezont, közben egyetlen pontot veszített, még az első találkozón a Fradi harcolt ki hosszabbítást és szétlövéseket. E hét hétfőn is a zöld-fehérekkel gyűlt meg a bajuk, a roppant megterhelő magyarországi kiszállásuk végén, melynek során 5 nap alatt 4 meccset játszottak. Az első 3 találkozóból megvolt a 9 pont, ám negyedszerre 7-3-ra kikaptak Pesterzsébeten. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Leo Gudas vezetőedző elsősorban az emberhátrányos védekezés és az emberelőnyös támadás hatékonyságának különbségében látta a vereség okát, a fáradtság szerinte elsősorban a speciális egységek teljesítményén érződött. Ennek ellenére a csapat remek formában van, egy meccsel kevesebbet játszva is vezet, a liga kanadai táblázatának első öt helyéből négyet szeredai hokis foglal el, köztük két remek légiós és a pontkirályjelölt Becze Tihamér. Mellettük Részegh Tamásra is érdemes felhívni azon kevesek figyelmét, akiknek még nem tűnt fel a 21 éves fiatalember teljesítménye. A támadó nem tartozik a legnagyobb termetű játékosok közé, ifjúsági éveit Szlovákiában töltötte, juniorként Csehországban játszott. Tavaly éppen a Fehérvári Titánoknál próbálkozott, ahol egy betegséggel és egy sérüléssel is meg kellett küzdenie, így csak 15 meccsen lépett pályára, amelyeken 6 pontot szerzett. Idén viszont 9 meccsen 4 gólt lőtt és 11 gólpasszt adott, vezeti az asszisztlistát.

A Titánok egyelőre a 8. helyen állnak, egy ponttal a Vienna Capitals II mögött. A csapat legutóbb a DAB-tól szenvedett 3-1-es vereséget, amely után Kiss Dávid vezetőedző a helyzetek kihasználására és az emberelőnyös játékra panaszkodott. A Sportklub ellen ezek mellett a hátrányos védekezés hatékonyságán is javítaniuk kell, hiszen legutóbb három gólt kaptak emberhátrányból, miközben egyenlő létszám mellett döntetlenre hozták a meccset. A fehérvári farm eddigi sikereinek zömét többnyire a kisebb csapatok ellen aratta. Ez alól az UTE hosszabbításos legyőzése jelent kivételt, ami jót tett a csapatszellemnek. Ha pénteken pontot vagy pontokat tudnának szerezni a Vákár Lajos-műjégpályán, azzal újabb lelki pluszt szereznének a Gyergyó elleni vasárnapi folytatás előtt.

Hozó Levente, a Sportklub másodedzője így nyilatkozott a mérkőzés előtt: “A Ferencváros ellen mentálisan már elfáradt a csapat, jól jött ez a pár nap meccsek nélkül. Ugyanakkor nem dőlhetünk hátra, mindenki képes a meglepetésekre, már volt ilyenre bizonyíték az idei szezonban is. Az első perctől kezdve komolyan kell beleállnunk a meccsekbe, ha nem akarjuk megnehezíteni a saját dolgunkat.”

SAE_5414

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

Csíkszereda–Fehérvári Titánok 4-2

   

A székesfehérvári fiatalok hiába vezettek két góllal az első harmad után, pont nélkül távoztak a Sportklub csarnokából.

A hazaiak kapujában Vlastimil Lakosil kapott lehetőséget, míg a vendégeknél az EBEL-csapattól visszatért Gyenes Dávid állt a kapuban. Az első harmad jól sikerült a Titánoknak: Hamvai Szilárd és Mark Bennett is betalált a csíki kapuba, valamint többet lőttek kapura, mint ellenfelük. A második játékrész a hazaiakról szólt, a 14:4-es kapura lövési mutatóban elért fölényük gólokkal is párosult. A 27. percben Becze Tihamér egy emberhátrányos találattal szépített, aztán egy kimaradt hazai emberelőny után két perccel Salló Alpár egyenlített. Kiss Dávid időt kért, csapata két hátrányt is kibekkelt a harmad hátralévő részében. Mégsem döntetlennel vonultak a második szünetben a csapatok: 6 másodperccel a dudaszó előtt Rokaly Szilárd vezetéshez juttatta a Sportklubot. A záró húsz percben sokáig maradt az egygólos csíki előny, aztán az 58. percben a Titánok korábbi játékosa, Részegh Tamás beállította a 4-2-es végeredményt.

Az Erste Ligát továbbra is vezető Sportklub vasárnap a Hokiklub Budapestet fogadja, míg a Titánok Gyergyószentmiklóson lépnek jégre.

Ezt három harmadig kellett volna csinálni

   

Vezetőedzői nyilatkozatok a Sportklub–Titánok mérkőzés után.

Leo Gudas, SC Csíkszereda: “Nem játszottunk jól az első húsz percben, sok gólszerzési lehetőséget hagytunk az ellenfélnek. Nagyon jól tudtuk, hogy egy sokat és keményen dolgozó csapattal játszunk, de nem voltunk készek a kezdésre. Sikerült viszont helyrerázódni, remek második és harmadik harmadot produkáltunk. A legfontosabb a három pont, de az első harmad nagyon rossz volt, és ez veszélyes lehet a későbbiekben.”

Kiss Dávid, Fehérvári Titánok: “Úgy gondolom, jól kezdtük ezt a mérkőzést, úgy mentünk bele, ahogyan kellett. Igazából ezt három harmadig kellett volna csinálni. A fordulópont sajnos az volt, amikor saját emberelőnyünkből gólt kaptunk. Lélektanilag az ellenfél helyreállt, olyannyira, hogy a vezetést is átvette. Fiatal csapatunk van és úgy látszik, ma ez ennyire volt elég.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1340 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Redai, Andre.
Lakosil: 91,3% (Onodi)
K
Gyenes: 86,2% (Szeles)
Papp, Belov, Becze, Valchar, Részegh T.
1
Beukeboom, Sándor F., Madácsi, Kiss P., Bennett
Sulakov, Farkas, Panov, Taratuhin, Rokaly Sz.
2
Kiss R., Szabó B., Lewis, Mihály, Mazzag
Flinta, Salló, Fodor, Antal, Bíró
3
Reiter, Vas, Vizi, Péter, Balogh
Gecse, Győrfy, Sándor Z., Egyed, Rokaly N.
4
Erdély, Hamvai, Nagy
Gudas Leo, Hozó Levente
E
Kiss Dávid
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:28 AVS Hamvai Nagy
0-2 15:20 AVS Bennett Nagy Beukeboom
1-2 26:21 SCC SH Becze Valchar Papp
2-2 30:37 SCC Salló Valchar Bíró
3-2 39:54 SCC Rokaly Sz. Taratuhin Sulakov
4-2 57:09 SCC Részegh T. Belov Papp
29 Kapura lövések száma 23
10 Kiállításpercek 14

Így fordított a Szereda a Titánok ellen

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 23., csütörtök
VB 16:15 CANSUI 3-2 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 RUSUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:15 CZEGER 5-1VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
VB 20:15 FINSWE 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 15:15 RUSFIN 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANCZE 5-1VÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:45 RUSCZE 3-2 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 20:15 CANFIN 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 28., kedd
NHL 02:00 BOSSTL 4-2VÉGE
május 30., csütörtök
NHL 02:00 BOSSTL 2-3 HVÉGE
június 2., vasárnap
NHL 02:00 STLBOS 2-7VÉGE
június 4., kedd
NHL 02:00 STLBOS 4-2VÉGE
június 7., péntek
NHL 02:00 BOSSTL 1-2VÉGE
június 10., hétfő
NHL 02:00 STLBOS 1-5VÉGE
június 13., csütörtök
NHL 02:00 BOSSTL 1-4VÉGE
Partnerünk