Első idegenbeli sikeréért megy Zsolnára a MAC

   

Hétből négyszer pontot szerzett az újbudai Extraliga-újonc, ám vendégként eddig csak egyet gyűjtött.

Alaposan belekóstolt Majoross Gergely csapata a legmagasabb szintű szlovák jégkorong ízeibe. A sorsolás úgy hozta, hogy mindjárt az elején az Extraliga legjobb klubjaival kellett találkoznia a gárdának. Mint azt korábban már megpendítettük, északi szomszédainknál hat kiemelkedő csapatot tartottak számon az utóbbi években. Ehhez a körhöz, az úgynevezett Big 6-hez sorolják a két tavalyi döntőst, a Besztercebányát és a Trencsént, az alapszakaszgyőztes Nyitrát, magától értetődően a Kassát, továbbá a Zólyomot és a Poprádot. Ha abban a szellemben folytatódik az idei szezon, ahogy elkezdődött, könnyen lehet, hogy Big 7 lesz a 6-ből, minthogy az Érsekújvár fergetegesen teljesít, hat győzelemmel és egy vereséggel vezeti a tabellát. Nos: a MAC kétszer meccselt a bajnoki címvédő HC Banska Bystricával, fogadta a Nové Zámkyt és a HK Nitrát, vendége volt a Trencinnek és a Popradnak. Egy ellenfele volt mindössze a mezőny “elméleti” második feléből, az a Liptószentmiklós, amely kiváló rajtjának köszönhetően jelenleg hatodik. Ha innen nézzük, az, hogy ebből a menetelésből 6 pontot sikerült összegereblyéznie a MAC-nak, abszolút dicséretes mutatvány. Pontot lopni a Trencséntől és a Nyitrától nagy dolog, lenullázni a Besztercebányát pláne az.

Mindennek azonban akkor lesz igazi értéke, ha az előzetesen verhetőnek vélt-sejtett riválisokkal szemben sikerül megszerezni az olyannyira szükséges győzelmeket. Az MHk Liptovsky Mikulás ellen nem jött össze, büntetőkkel a vendégcsapat nyert múlt héten. A vezetőedző akkor azt mondta, hiába dolgozott a csapat rengeteget, nem voltak elég élesek a játékosok. Ma muszáj lesz annak lenniük: természetesen a Zsolna vendégeként sem kötelező begyűjteni a három pontot, de a legkevésbé sem lehetetlen, azaz kimondva-kimondatlanul ez kell legyen a cél.

A liga jelenlegi utolsójáról van szó – ha a külön megítélés alá eső U20-as válogatottat nem számítjuk –, amelynek a juniorok legyőzése mellett mindössze egy hosszabbításos sikerre futotta, igaz, az ő áldozatuk is a Besztercebánya volt egy héttel ezelőtt. Ettől eltekintve öt vereséget számlálnak, amelyek közül a legnagyobb gólkülönbségűt a másik magyar gárda, a DVTK Jegesmedvék otthonában szenvedték el 6-2 arányban.

Az MsHK Doxxbet Zilina bukdácsolása annyiban nem váratlan, hogy súlyos pénzügyi gondok sújtották az együttest, a viszonyokat csak nagynehezen sikerült rendezni, emiatt a felkészülésük is később kezdődött. Ezzel együtt nem árt szem elől téveszteni, hogy vesztes meccsek ide vagy oda, megalázó pofonokba nem szaladtak bele egyszer sem, és bár jó néhány gólt kapnak, az előrejátékkal nem állnak hadilábon. A MAC feladata így az lesz – túl a kiváló kapusteljesítményen és az egyre inkább összeálló védekezés szinten tartásán –, hogy támadói a góllövés tekintetében is elkapják a fonalat. Ez az utóbbi meccseken nem igazán ment, de – minden elbizakodottság nélkül írjuk le ezt – a Zsolna talán pont az az ellenfél, amellyel szemben maximális koncentrációval fordítani lehet a tendencián.

A 12. és a 11. helyezett csatája 17 órakor kezdődik Zsolnán.

burt

fotó: Dömötör Csaba/MAC

MsHK Zilina–MAC Újbuda 6-3

   

A zsolnai mérkőzés nagyobbik részét elrontotta a magyar csapat, megérdemelten nyertek a hazaiak.

Tartalékosan utazott el a tabellaszomszédok igen fontosnak tekinthető összecsapására a MAC Újbuda. Vokla Roland és Brance Orban mellett ezúttal Jesse Dudas és Rajna Miklós is itthon maradt, Bálizs Bence cseréjeként a fiatal Nagy Kristóf ült a padra. A bekkek között újoncot avatott Majoross Gergely vezetőedző, Bukor Raymundot hívták fel a Schiller-Vasasból. Tetézte a vendégek problémáit, hogy az első harmad 9. percében 5+20-at kapott Szabad Kevin, és ezt a kiállítást roppant eredményesen, két gólt szerezve használta ki a Zsolna. A MAC nem adta fel, a második felvonás legelején első szezonbeli gólját szerezve szépített Tomas Klempa. Ez nem törte meg a hazaiak lendületét, kettővel válaszoltak, a 37. percben 4-1-re vezettek. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy Brown kisvártatva góllal reagált, sőt a záró harmad elején Bodó is meglőtte a magáét, 3-4-re feljött a magyar gárda. Ám a továbbiakban hiába mentek Majoross Gergely fiai az egyenlítésért – igaz, nem éppen mindent elsöprő meggyőződéssel –, újabb gólig nem jutottak. Az utolsó percek nagy rohamaitól Pozsgai Tamás csapatkapitány harmadik kisbüntetése rabolta el az esélyt, pláne amiatt, mert a szlovákok ezt a fórjukat is hozták, immár negyedszer a találkozón. Nem egészen egy perccel később belőtték a hatodikat is, beállítva a 6-3-as végeredményt. A hibátlan emberelőnyös játéknak, amit két nappal korábban a Nyitra ellen produkáltak az újbudaiak, ezúttal nyoma sem volt, leginkább ezen ment el a meccs. A két csapat helyet cserélt a táblázaton, a MAC visszacsúszott a 12. pozícióba.

macvndeg

fotó: MAC Újbuda-facebook

Másfél órát késett a MAC a Zsolna-meccsről

 

Forgalmi helyzet miatt akkor estek be a csarnokba, amikor az ellenfelük már melegített.

Majoross Gergely, a MAC Újbuda vezetőedzője ekképpen foglalta össze a 3-6-os vereség tanulságait: “Azok között a körülmények között, ahogy bele kellett mennünk ebbe a mérkőzésbe, és amennyi hiányzónk volt, sajnos ennyit sikerült kihozni belőle. Azt gondolom, még így is, hogy többszörösen nehéz helyzetben voltunk, lett volna esélyünk legalább pontot szerezni, de az emberhátrányos játékunk – ami eddig nagy erősségünk volt – most nem működött, csődöt mondott. Ez okozta igazából a vesztünket. Nehéz helyzetbe hozott bennünket Szabad Kevin kiállítása, nemcsak azért, mert öt percig hátrányban kellett játszanunk egy olyan mérkőzésen, amit elég nehéz volt ilyen körülmények közt elkezdeni, hanem mert ezt az öt perc hátrányt ezúttal nem is sikerült túl jól megoldani. Ezt tovább tetézte, hogy az ő elvesztésével már csak tizenhatan voltunk. Közben ez természetesen lehetőséget adott nagyon sok fiatalnak újfent, aminek meg is lesz a hozadéka a későbbiekben. A vereség miatt csalódottak és elégedetlenek vagyunk, de ahogy a jó teljesítmények után sincs sok idő örömködni, most sincs időnk túl sokat búslakodni, hiszen egy újabb élcsapatot látunk vendégül kedden.”

A vezetőedző röviden értékelte a csapat hivatalos közösségi oldalán az Extraliga-újonc Bukor Rajmund teljesítményét is: “Ő az első mérkőzését játszotta az Extraligában, játszott már nagyon erős ellenfelek ellen nálunk az előszezonban, ezért nagyjából tudtuk, mire számíthatunk tőle, és azt meg is kaptuk. Megbízható volt, kevésszer került bajba, és biztos vagyok abban, hogy többre is képes lehet ezen a szinten is. Hogy idén erre mennyi lehetősége nyílik, azt meglátjuk, de jó bemutatkozást tudhat maga mögött, ami az első jó lépés.”

A MAC Újbuda kedden a listavezető HC Kosicét fogadja a Tüskecsarnokban.

Extraliga, 2018. szept. 30., vasárnap.
Mikolas: 87,0% (Horcicka)
K
Bálizs: 87,5% (Nagy Kristóf)
Jankovic, Zsilin, Barta, Ruckay, Balej
1
Burt, Fejes, Klempa, Brown, Dansereau
Kucny, Bagin, Jencik, Surovka, Huna
2
Pozsgai, Macaulay, Szabad, Nagy Krisztián, Terbócs
Piegl, Matejka, Hvila, Rehák, Beranek
3
Bukor, Garát, Pápa, Langkow, Bodó
Mendrej, Pastor, Sikela, Hrazdira, Ondrus
4
Odnoga, Kreisz, Szigeti
Pavel Paukovcek
E
Majoross Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:34 ZIL PP Hvila Jencik
2-0 11:10 ZIL PP Huna Kucny Balej
2-1 20:28 MÚB Klempa Brown Macaulay
3-1 26:01 ZIL Beranek Matejka
4-1 36:02 ZIL PP Huna
4-2 38:41 MÚB Brown Langkow Burt
4-3 46:34 MÚB Bodó Brown
5-3 56:51 ZIL PP Jencik Bagin Beranek
6-3 57:37 ZIL Balej Barta Kucny
48 Kapura lövések száma 23
6 Kiállításpercek 31

Így győzte le a Zsolna a MAC-ot

   

Az MsHK Zilina–MAC Újbuda mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum