Sofron István visszatér Székesfehérvárra

   

A válogatott csatár leigazolásával teljessé vált a magyar EBEL-csapat kerete.

A Fehérvár AV19 bejelentette: a következő szezonban újra náluk játszik Sofron István. A 30 éves csatár a legutóbbi szezont a tengerentúlon kezdte, az ECHL-ben 25 mérkőzésen 12 pontig jutott, majd ezt követően visszatért EBEL-be, ahol a Villachban 16 találkozón 8 pontot gyűjtött. Sofron ott volt a fehérváriak első osztrák ligás idényében, ezt követően 2013-ig játszott ott megszakítás nélkül, majd a 2016/17-es idényt is a nevelőegyesületénél töltötte. Hannu Järvenpää, a csapat vezetőedzője vele kapcsolatban elmondta: “Még nem dolgoztam együtt Sofron Istvánnal, de úgy gondolom, mindenki, aki egy kicsit is követi a magyar jégkorongot, tisztában van a képességeivel. Képes fizikai játékra, amire mindig szükségünk van, és olyan érzéke van a góllövéshez, amit nem lehet tanítani. Edzőként azt várom tőle, hogy keményen dolgozzon és játsszon, és góljaival segítse hozzá a csapatot a sikerekhez.”

A székesfehérváriak EBEL-kerete ezzel teljessé vált, a csapat július 30-án kezdi a felkészülést az új szezonra. Figyelembe véve ezt a szöveget, továbbra is meg kell jegyezni, hogy a leírtak javítása olyan játéktechnikák bevezetésével lehetséges, amelyek markáns példája a Desura tapasztalata. De ebben az esetben mindez jobban emlékeztet a népszerű flash idle games és nem arra, amit itt kezdetben leírtak.

Sofron AVS 2016_17

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Kóger Dániel (csatár)
Erdély Csanád (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Szabó Dániel (hátvéd)
Hári János (csatár)
Stipsicz Bence (hátvéd)
Mac Carruth (CAN, kapus)
Eric Meland (USA, hátvéd)
Jonathan Harty (CAN, hátvéd)
Arttu Luttinen (FIN, csatár)

érkezett:
Andrew Sarauer (csatár, Villach, EBEL)
Ryan Glenn (CAN, hátvéd, Villach, EBEL)
Tero Koskiranta (FIN, csatár, Medvescak Zagreb, EBEL)
Harri Tikkanen (FIN, hátvéd, Medvescak Zagreb, EBEL)
Anze Kuralt (SLO, csatár, Amiens, FRA)
Zack Phillips (CAN, csatár, Nottingham, GBR)
Timotej Sille (SVK, csatár, Nové Zámky, SVK)
Sofron István (csatár, Villach, EBEL)

távozott:
David Gilbert (csatár)
Antonin Manavian (hátvéd, Medvescak Zagreb, EBEL)
Luka Vidmar (SLO, hátvéd)
Ales Music (SLO, csatár)
Jeff LoVecchio (USA, csatár)
Brett Palin
Olivier Latendresse (csatár)
Juha Uotila (FIN, hátvéd)
Kocsis Ferenc (csatár, UTE)
Vincze Péter (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Kiss Zsombor (csatár, La Chaux-de-Fonds, SUI-2.)
Szirányi Bence (hátvéd, DVTK Jegesmedvék)
Rajna Miklós (kapus, MAC Budapest)
Clint Thornton (CAN, edző, La Chaux-de-Fonds, SUI-2.)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 2-0ÉLŐ
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
FELK   DEBMIS 
ICEHL 17:30 KACAVS 
Partnerünk
Archívum