Ladányi Balázs kulcsszerepet vállal a Vasasban
A piros-kékek fél évtized után térhetnek vissza az Erste Ligába.
A Vasas SC honlapján megjelent hír szerint a magyar bázisú bajnokságba jelentkezett klub a múlt heti ligaülésen zöld lámpát kapott az ellenfelektől, így ?bár egy elnökségi határozat még szükséges hozzá, kijelenthető, hogy a 2018/19-es évadban az Erste Ligában szurkolhatunk a piros-kékeknek?.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Vasas mellett kinyilvánította Erste Liga-indulási szándékát a Gyergyószentmiklós és a DEAC is, míg az Extraligába készülő MAC Budapest és DVTK Jegesmedvék farmcsapatokkal képviseltethetik magukat, utóbbiak a KMH Budapesttel közösen.
A Vasas júniusban sajtótájékoztatón számol majd be elképzeléseiről és céljairól, ismertetve szakmai koncepcióját, a tulajdonosi struktúrát, a játékoskerettel kapcsolatos terveket, és bemutatva azokat partnereket is, akikkel nekivágnak az Erste Ligának. Egyelőre annyit tudni, hogy ?a Vasas SC támogatása mellett Szuper Levente és Ladányi Balázs kulcsszerepet vállalnak a felnőtt gárda jövőbeni működtetésében?.
Szuper Levente szakosztály-igazgató elmondta: ?Mindenünk megvan ahhoz, hogy stabil tagjai legyünk a ligának, első osztályú csarnokunk, kiváló utánpótlásbázisunk, remek edzői stábunk, és nagy örömünkre új támogatók is mellénk álltak. Örülünk, hogy visszatér a felnőtthoki a Vasas Jégcentrumba, ezzel újabb utánpótlás-játékosok maradnak a jégkorong mellett, illetve tovább bővülhet a sportág bázisa.
Fotó: Vasas Facebook
További cikkek
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa
- Nagy Gergő távozik az FTC-Telekomtól
- Mihalik András nem hagyja el a nevelőegyesületét
- Jason Morgan újra Erste ligás vezetőedző lesz
- Vosvrda marad a DVTK Jegesmedvéknél
- A Fradi szerződést hosszabbított a legjobb játékosával
- Szathmáry még két évig marad a DVTK Jegesmedvéknél