Kovács Attila marad Újpesten
A 22 éves hátvéd újabb évre kötelezte el magát.
Immár a hetedik játékosával egyezett meg az Újpest az előző idény keretéből. A 22 éves védő, Kovács Attila lila-fehérben fog játszani szeptembertől is. A MAC-ban nevelkedett hátvéd két évvel ezelőtt került a Megyeri útra, ahol eddig 69 liga-mérkőzésen lépett jégre. Lehetett volna ez több is, de egy komolyabb sérülés megakadályozta ebben, a legutóbbi idényben csak november végén játszhatott először tétmeccsen.
?Nagyon örülök, hogy hosszabbíthattam a Megyeri úton – nyilatkozta a csapat honlapjának. Az első két évemben nagyon jól éreztem magam Újpesten. Sajnos az előző két szezonomat egy hosszan tartó sérülés, majd a műtéti lábadozás megnehezítette, ám a következő szezonra már 100%-osan fogok érkezni. Bízom benne, hogy a felfrissített keret új lendületet ad a csapatnak és meg tudjuk hálálni a szurkolóink töretlen bizalmát, ami mindenhova elkísért.?
fotó: Mudra László (jégkorong blog)
Ugyancsak az Újpestiekhez kapcsolódó hr, hogy ma ér véget a Rajna Miklós válogatott mezére folytatott licit. Aki úgy érzi, segíthet, ne habozzon, jelenleg 150.000,- forintnál tartanak az ajánlatok.
UTE:
maradt:
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Benk András (csatár)
Varga Arnold (védő)
Nemes Benjámin (csatár)
Márkus Levente (kapus)
Pokornyi Dávid (hátvéd)
Szalma Zsolt (csatár)
Kovács Attila (hátvéd)
érkezett:
Szaller Márk (hátvéd, Fehérvári Titánok)
Kocsis Ferenc (csatár, Fehérvár)
Phil Kiss (hátvéd, Curry College, NCAA III)
távozott:
Kiss Roland (hátvéd, Fehérvári Titánok)
Erik Caladi (SVK, csatár, HK Nitra, SVK-1.)
Kiss Dániel (hátvéd, DVTK Jegesmedvék)
További cikkek
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa
- Nagy Gergő távozik az FTC-Telekomtól
- Mihalik András nem hagyja el a nevelőegyesületét
- Jason Morgan újra Erste ligás vezetőedző lesz
- Vosvrda marad a DVTK Jegesmedvéknél
- A Fradi szerződést hosszabbított a legjobb játékosával
- Szathmáry még két évig marad a DVTK Jegesmedvéknél