29 NHL-csapat már a következő szezonra készül

 

Összeszedtük a legfrissebb és legfontosabb híreket az elmúlt egy hétből. Célkeresztben, Kovalcsuk, Nyicsuskin, Ellis és Nash.

Szombat éjjel a harmadik mérkőzésére készül a Stanley Kupa-döntőjében a Washington és a Vegas. A többi 29 csapat azonban nem ül tétlenül a finálé árnyékában, hanem javában készül a hónap végén tartandó draftra és a július 1-én induló szabadügynök piacra. Ennek apropóján körbejártuk a legfontosabb eseményeket.

Az első helyre Ilja Kovalcsuk kívánkozik, akinek továbbra is az az első számú prioritása, hogy visszakerüljön az NHL körforgásába. Az ezredforduló utáni első évtized egyik leggólerősebb játékosát 6-8 csapattal hozták eddig szóba. A legtöbbször a New York Rangers neve merült fel, de a Rangers mellett most feltűnt a városi rivális Islanders is. Az Isleshez néhány napja igazolt át az a Lou Lamoriello, aki a New Jerseyben négy évig volt kvázi Kovalcsuk főnöke. A két fél nem tagadta, hogy szoktak beszélni és tárgyalni, így nem lenne meglepő, hogyha Kovalcsuk végül Brooklynba kötne ki. Ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy Lou legfőbb feladata John Tavares megtartása, akkor rögtön körvonalazódni látszik egy Kovalcsuk, Tavares, Barzal első sor, ami a liga egyik legrettegettebb triója lehet.

kovalcsuk

Don Sweeney, a Bruins menedzsere elismerte a Boston Globe hasábjain, hogy több játékos jövőjéről is döntöttek. A Brian Gionta, Kenny Agostino, Paul Potsma hármas nem, viszont Rick Nash szerződést kaphat. A 33 éves jobbszélső, aki július elsején válik szabadügynökké, a trade deadline idején került a Rangerstől Bostonba, ahol az első 11 mérkőzésen 6 pontot szerzett, majd agyrázkódást szenvedett, emiatt pedig ki kellett hagynia az alapszakasz utolsó 12 mérkőzését. A sérülés kihatott a volt gólkirály teljesítményére a playoffban, 12 találkozón csak 5 pontot tett a közösbe, ennek ellenére ez a közepes teljesítmény elegendőnek bizonyult, hogy Sweeney leüljön vele tárgyalni. Sweeney szerint pénzről még nem esett szó, de reálisan egy évi 3-4 millió dolláros szerződés várható.

Kyle Dubast, a Toronto frissen kinevezett GM-jét a draft combine-on kérdezték arról, mik a tervei a drafton. A Leafs az első kör 25. helyén választhat először, ha addig el nem cserélik a jogot. Dubas kijelentette, hogy bármilyen megoldás érdekli őket, felfelé és lefelé is hajlandóak mozogni ajánlatoktól függően. Emellett kiemelt figyelemmel kíséri a farmcsapat szereplését is. A Marlies ugyanis az AHL döntőjében érdekelt, ahol 12 játékosnak van belépő szintű szerződése és Dubas szerint biztosan lesz olyan játékos, aki októberben már a nagycsapatban kezdi az új évet.

A Toronto mellett a Detroit is kereskedne az összesített hatodik helyre szóló draftjogával.  Ken Holland, a csapat GM-je elárulta, hogy nagyon nyitottak a cserére, több csapattal is beszéltek egy lehetséges üzletről, de egyelőre nem tudnak konkrétumokkal szolgálni. A Detroitnak összesen 11 választási lehetősége lesz az idei darfton és 1990 óta választhat ilyen előkelő helyen. 28 éve a harmadik helyen Keith Primeu mellett tették le a voksot.

A Dallas Stars saját twitter-oldalán jelentette be, hogy Valerij Nyicsuskin kétéves KHL-es kitérő után visszatér az NHL-be. A 2013-as draft 10. választottja 2013 és 2016 között már játszott a Dallasban, ahol 166 meccsen 64 pontot termelt, majd két évre a CSZKA Moszkvához szerződött, innen tér vissza a texasi alakulathoz. Nyicsuskin visszatérésében nagy szerepet játszott a Dallas új vezetőedzője, Jim Montgomery. A május 4-én kinevezett új főnök szerint tapasztaltabban és rutinosabban, egészen más emberként tér majd vissza Dallasba, ahol játékszervezőként számítanak a képességeire.

A mindig megbízható információkkal szolgáló Pierre LeBrun szerint David Poille, a Nashville menedzsere már erősen a jövőbe tekint. Poille azt a Ryan Ellist láncolná le, akinek a szerződése csak 2019 nyarán jár le, ennek ellenére  Poille már fel is vette a kapcsolatot Rick Currannal, a játékos ügynökével. A csapat egyik legjobb hátvédje aprópénzért, mindössze évi 2,5 millió dollárért játszik a Predsben, de nem lenne meglepő, ha ennek legalább a dupláját megkapná.

ryan ellis

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum