Sorozatban harmadszor nyert a Tampa

   

A két vereséggel kezdő klub verte a Washingtont, és egy győzelemre van a Stanley Kupa döntőjétől. Niskanen volt a negatív hős.

A Lightning szempontjából fantasztikusan indult a finálé ötödik mérkőzése, a 19. másodpercben már a vendégek kapujában volt a pakk. Kuznyecov és Niskanen együttesen vesztett korongot a piros vonalnál, Callahan és Paquette lecsapott, egy gyors összjáték után utóbbi volt eredményes. A korán jött gól alaposan visszavetette a vendégek lendületét, a játékrész során mindössze négyszer találták el a kaput, és inkább a fizikai hokit erőltették. A Tampa közben játszott, és a harmad közepén megduplázta előnyét. Ondrej Palat lépett ki középen, és Niskanen takarásából, a bekk lába között lőtt a Capitals kapujába. 2-0 után bő két perccel jött a mérkőzés egyetlen kiállítása, de a Tampa nem tudta bevenni Holtby kapuját, aki ekkor csapata legjobbja volt, és csak rajta múlt, hogy nem nőtt a különbség.

palat

A második harmad elején azonban már ő is tehetetlen volt, mert a játékrész ugyanúgy indult, mint az első. A 33. másodpercben Stralman kerülte meg Niskanent, közeli lövését még fogta Holtby, de a kipattanót Callahan besodorta. Ezután kevesebb mint négy perccel a Capitals váratlanul szépített. Az eddigi negatív hős Niskanen lövésébe az első gólnál ugyancsak hibázó Kuznyecov szúrt bele tökéletesen, kettőre redukálva a különbséget. A bekapott gólig tökéletesen működött a Bolts védekezése, Ovecskinnek nem volt kaput eltaláló lövése, a gólhelyzeteket tekintve 14:2-re vezettek a hazaiak. A találat visszahozta a Washington lendületét, és átvették az irányítást, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a mérkőzés második felében 22:7-re nyerték a lőpárbajt. A fővárosiak azonban nem tudták gólra váltani fölényüket, Vasziljevszkij mindent hárított, és amit, nem azt megoldotta a kapuvas, mint Beagle és Carlson lövésénél.

A harmadik harmadban annyit változott a játék képe, hogy a Caps ment előre, de a fölényéből hiányzott az igazi átütőerő, nem volt benne a játékban, hogy a vendégek gólt tudnak szerezni. A Bolts közben kontrákkal operált, de igazán veszélyes gólhelyzetet szintén nem tudott kialakítani. A gólhoz a legközelebb bő hat perccel a befejezés előtt Ovecskin járt, aki a felső vasat lőtte telibe, de mivel ez nem számít kapura lövésnek statsztiailag, az orosz neve mellett továbbra is a nulla szerepelt. Az utolsó két percre lehozta a kapusát a Caps, és a létszámfölényt azonnal gólra is váltotta – Ovecskin révén. Ekkor még 96 hosszú másodperc volt hátra, de hiába szorította be a Capitals teljesen a Tampát, nem tudott betalálni még egyszer, maradt a 3-2-es végeredmény.

Sorozatban négy idegenbeli győzelem született a keleti fináléban, ezt szakította meg a Tampa egy hazai sikerrel, amely összesítésben 3-2-re vezet, és egy győzelemre került attól, hogy 2015 után ismét döntőt játszhasson.

NHL, 2018. május 19.

Tampa Bay–Washington 3-2
G.: Paquette, Palát, Callahan ill. Kuznyecov, Ovecskin

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Nashville (1.)–Colorado (WC 2.) 4-2
5-2 5-4 3-5 3-2 1-2 5-0
Winnipeg (2.)–Minnesota (3.) 4-1
3-2 4-1 2-6 2-0 5-0
Las Vegas (1.)–Los Angeles (WC 1.) 4-0
1-0 2-1 h. 3-2 1-0
Anaheim (2.)–San Jose (3.) 0-4
0-3 2-3 1-8 1-2
Elődöntők
Las Vegas (1.)San Jose (3.) 4-2
7-0 3-4 h. 4-3 h. 0-4 5-3 0-3
Nashville (1.)Winnipeg (2.) 3-4
1-4 5-4 h. 4-7 2-1 2-6 4-0 1-5
Döntő
Winnipeg (2.)Las Vegas (1.) 1-3
4-2 1-3 2-4 2-3 05.20 05.22 05.24

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Tampa Bay (1.)–New Jersey (WC 2.) 4-1
5-2 5-3 2-5 3-1 3-1
Boston (2.)–Toronto (3.) 4-3
5-1 7-3 2-4 3-1 3-4 1-3 7-4
Pittsburgh (2.)–Philadelphia (3.) 4-2
7-0 1-5 5-1 5-0 2-4 8-5
Washington (1.)–Columbus (WC 1.) 4-2
3-4 h. 4-5 h. 3-2 h. 4-1 4-3 h. 6-3
Elődöntők
Tampa Bay (1.)–Boston (2.) 4-1
2-6 4-2 4-1 4-3 h. 3-1
Washington (1.)Pittsburgh (2.) 4-2
2-3 4-1 4-3 1-3 6-3 2-1 h.
Döntő
Tampa Bay (1.)Washington (1.) 3-2
2-4 2-6 4-2 4-2 3-2 05.21 05.23
STANLEY KUPA-DÖNTŐ
?–?

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 18., szombat
FEL 11:00 DEBS20 1-4VÉGE
FEL 15:00 KL2TIT 1-3VÉGE
FEL 16:00 OLLBRA 7-6 HVÉGE
augusztus 19., vasárnap
FEL 18:30 DABNIT 0-3VÉGE
augusztus 21., kedd
FEL 18:00 NITMAC 
augusztus 22., szerda
FEL 17:40 VASDAB 
augusztus 23., csütörtök
U18 16:00 SVKROM 
FEL 17:00 SKLHKB 
FEL 18:00 FTCHUM 
FEL 18:00 MISKOS 
FEL 18:00 NITUTE 
U18 19:15 HUNPOL 
augusztus 24., péntek
U18 12:30 POLSVK 
FEL 17:00 HKBBRT 
FEL 18:00 TOPUTE 
U18 19:15 HUNROM 
augusztus 25., szombat
U18 11:15 POLROM 
U18 14:30 HUNSVK 
FEL 16:00 KREAVS 
FEL 17:40 VASDEB 
FEL 20:00 GLAMAC 
augusztus 26., vasárnap
FEL   AVS
FEL   NOTMAC 
Partnerünk