Nagy Britannia?Litvánia 2-3
Első felkészülési mérkőzésén vereséget szenvedett a magyar válogatott világbajnoki ellenfele.
Szombat este MiltonKeynes-ben rendezték a brit válogatott első világbajnoki felkészülési mérkőzését Litvánia ellen. A britek előzetes 28-as bő keretéből ezúttal Thomas Murdy, Jeremy Lundin, Zach Sullivan, Ben Davies, Ciaran Long és Ross Venus nem öltözött, a litvánokat két korábbi világsztár, Dainius Zubrus és Darius Kasparaitis is erősítette. Gól nélküli első harmadot követően, amelyben a briteknek volt több helyzetük, de a litvánok ütöttek egy kapuvasat, a második harmadban Farmer szerzett vezetést a házigazdáknak Dowd asszisztjából, majd Hammond növelte az előnyt kétgólosra. A második szünet után viszont a litvánok percei következtek. Krakauskas, Verenis és Zubrus góljaival megfordították a meccset. A briteknél Ben Bowns állt a kapuban, több remek védést is bemutatott.
“Sosem öröm kikapni, de láttam pozitív dolgokat – értékelt a meccs után Peter Russell brit szövetségi kapitány. – Ezek a mérkőzések a világbajnoki felkészülésünket szolgálják és Litvánia remek partner volt ehhez. Jól kezdtünk, végig az irányításunk alatt tartottuk a meccset a második harmadban és haza kellett volna vigyük a meccset. Litvániát dicséri hogy visszajöttek a harmadik harmadban, nekünk viszont az első két játékrészben mutatott intenzitást kellett volnacsak tartanunk a győzelemhez.”
fotó: Icehockey UK, Tony Sargent
További cikkek
- Egyesült Államok–Franciaország 5-0
- Kanada–Norvégia 4-1
- Kazahsztán–Svédország 1-3
- Finnország–Ausztria 2-3
- Csütörtökön a Kanada–Norvégiát tűzi műsorra a Sport 2
- Jakub Flek dánok elleni gólja élményszámba ment
- Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani
- Csehországban még a villamos is vb-lázban ég
- Ilyen volt a keddi Magyarország–Kanada