Dánia ellen zárjuk a vaujany-i vb-t

 

Női válogatottunk izgalmas véghajrának lehet részese a divízió 1/A-s világbajnokságon.

Szombaton játssza utolsó vaujany-i mérkőzését a magyar női válogatott. A zárónapon azzal a Dániával találkozunk, mely ugyanúgy 6 pontos, mint mi. A dánokról jó emlékeink lehetnek, ugyanis az eddigi 5 egymás elleni mérkőzésünkön 4 magyar siker született. A két csapat először a barcelonai olimpiai selejtezőtornán találkozott, akkor nagy csatában 4-3-ra nyertek a skandinávok. Azóta háromszor jártak Budapesten, mindannyiszor mi nyertünk. A 2015 februárjában megrendezett Négy Nemzet Tornán 3-2-re győztünk, sikerünkkel megnyertük az eseményt. Egy évvel később újra ellenük ünnepeltünk tornagyőzelmet, ekkor háromgólos hátrányból felállva, büntetőkkel vertük őket 6-5-re. A legutóbbi szezonban, 2016 novemberében egy utolsó percben lőtt góllal, Pintér Lili mesterhármasával nyertünk 4-3-ra, aztán a világbajnokságon 2-0-ra vertük őket.

Franciaország a 2-1-es legyőzésünk után 9 ponttal vezeti a divízió 1/A-s vb-t, de még nem biztos az aranyérme. Mögötte 4 csapat (Magyarország, Dánia, Ausztria és Norvégia) is 6-6 ponttal áll, emiatt a torna egész kimenetele bizonytalan még, akár hármas körbeverés is összejöhet a dobogón. Mire lányaink jégre lépnek Dánia ellen, már ismert lesz az Ausztria–Norvégia mérkőzés eredménye.

A mérkőzés várhatóan az alábbi streamen lesz látható 16 órától.

hunden-noiFotó: Somogyi Viktor

A magyar válogatott mérkőzései a női divízió 1/A-s vaujany-i világbajnokságon:

2018. április 8., vasárnap, 19:30: Magyarország–Norvégia 5-4
2018. április 9., hétfő, 16:00: Magyarország–Ausztria 4-6
2018. április 11., szerda, 16:00: Magyarország–Szlovákia 8-1
2018. április 13., péntek, 19:30: Magyarország–Franciaország 1-2
2018. április 14., szombat, 16:30: Magyarország–Dánia

A női válogatott kerete a vaujany-i világbajnokságra:

Név Klub
Kapusok
Horváth Vanessa Popradske Lisky
Németh Anikó KMH Budapest
Hátvédek
Grkovic Jelena KMH Budapest
Kiss-Simon Franciska SZKIF Nyizsnyij Novgorod (RUS)
Mayer Fruzsina Vasas SC
Németh Bernadett KMH Budapest
Odnoga Lotti Vermont Academy (USA)
Rónai Alexandra KMH Budapest
Szamosfalvi Petra KMH Budapest
Tóth Enikő KMH Budapest
Csatárok
Brgles Nóra SDE Stockholm (SWE)
Dabasi Réka KMH Budapest
Gasparics Fanni Agigyel Ufa (RUS)
Alexandra Gowie Bolzano
Horváth Tifani KMH Budapest
Huszák Alexandra KMH Budapest
Jókai Szilágyi Kinga KMH Budapest
Jókai Szilágyi Zsófia Lulea HF (SWE)
Kiss Andrea Gepárd JE
Averi Nooren KMH Budapest
Pintér Lili SDE Stockholm (SWE)
Ungár Rebeka KMH Budapest

A női válogatott szakmai stábja:

Szövetségi kapitány: Marton Tibor
Edző: Mika Vaarala
Kapusedző: Budai Krisztián
Videoedző: Bedő Botond
Rehabilitációs edző: Gallyas Gabriella
Erőnléti edző: Kozák Attila
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Csapatvezető: Jasó Judit
Női szakágigazgató: dr. Kolbenheyer Zsuzsanna

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 22., szombat
U18 12:00 ETOTIT 9-1VÉGE
U18 12:00 OHAFTC 1-11VÉGE
U18 13:30 AVSVIC 10-0VÉGE
U18 15:15 EASVAS 3-2VÉGE
U18 15:15 EHLDEB 2-5VÉGE
U20 16:20 PEFKMH 3-0VÉGE
U20 17:00 DABSAP 2-8VÉGE
EBEL 17:30 AVSHCI 5-4 HVÉGE
    • DIGI SPORT 1
U18 18:00 UTESCC 6-3VÉGE
U20 19:00 MISDHK 2-1 HVÉGE
szeptember 23., vasárnap
U20 12:20 KMMMAC 2-3VÉGE
U20 12:20 PEFSAP 4-3 HVÉGE
U20 14:00 AVSZNO 10-4VÉGE
U20 14:45 UTEETO 10-2VÉGE
U18 15:30 KMHSCC 1-9VÉGE
EL 16:00 BRAVAS 4-0VÉGE
EL 17:00 DABGYE 7-2VÉGE
EL 17:30 SCCDEB 4-3VÉGE
EXL 17:30 DTVMIS 5-2VÉGE
EXL 17:30 MACLMI 2-3 BVÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 17:50 VC2HKB TÖRÖLVE
EL 18:30 UTEFTC 4-5 HVÉGE
szeptember 24., hétfő
U20 15:50 PEFSAP 1-5VÉGE
EL 17:30 SCCBRA 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEGYE 4-3 HVÉGE
EL 20:00 HKBFTC 1-5VÉGE
szeptember 25., kedd
EXL 17:30 BBYMAC INFO
VIS 18:00 UTENZÁ INFO
U18 18:30 ETOZNO 
szeptember 26., szerda
U18   FTCAVS 
U18 17:20 KMHDEB 
U20 18:15 DABAVS 
U20 19:00 MISVAS 
U18 19:05 UTEVAS 
szeptember 27., csütörtök
U18 14:15 DABFTC 
EL 18:00 DABSCC 
U18 18:30 ETOPEF 
EL 18:40 HKBTIT 
Partnerünk