

Amerikai hátvédet igazolt a Fehérvár
A 28 éves Eric Meland a DEL2-t hagyta ott a fehérváriak EBEL-csapatáért.
A Fehérvár AV19 szerdán bejelentette: Eric Meland a magyar együttesnél tölti a szezon hátralévő részét. Az amerikai hátvéd 2013-ig a tengerentúlon játszott, ezt követően a 2013/14-es szezont a szlovák Extraligában és a cseh másodosztályban töltötte. A következő idényben az ECHL-ben próbált szerencsét, ám ennél fentebb nem jutott hazája ligáiban. Mindezek után Európában jégkorongozott, az elmúlt 2 és fél szezon alatt megfordult Norvégiában, Dániában, Szlovákiában, az idei szezon eddigi részét pedig a DEL2-es Bad Nauheimben töltötte.
Személyében ponterős hátvédet igazolt a Fehérvár: a német másodosztályban 33 mérkőzésen 9 gólt lőtt és 16 gólpasszt osztott ki. Leigazolásával kapcsolatban Szélig Viktor a klub honlapjának elmondta, hogy “a középszakaszban fontos mérkőzések várnak a csapatra. Jonathan Harty vállműtétre vár, így ebben az idényben már biztosan nem léphet jégre, Szirányi Bence pedig ? bár a csapattal edz ? az orvosi stáb döntése alapján továbbra sem játszhat tétmérkőzésen. Luka Vidmar olimpiai szereplése nyomán pedig hátvédposzton csak kevés, megfelelő szintű játékosunk maradt. Sajnos a Fehérvári Titánokban szereplő védők közül egyikőjük sem nyújt olyan teljesítményt, amivel kivívta volna a jogot, hogy az EBEL-csapatban kapjon szerepet, így mindenképpen szükségesnek tartottuk, hogy egy új igazolás csatlakozzon a csapathoz.” Ha Meland szereplésével meggyőzi a szakvezetést, akkor a klubnak opciója van a játékos szerződésének meghosszabbítására is a következő idényre.
További cikkek
- Kiss Roland visszatér Székesfehérvárra
- Horváth Milán Brianconba igazolt
- Brett Findlay a szlovák élvonalban folytatja
- Tim McGauley érkezik a Fehérvárhoz
- Ha jó vagy időmenedzselésben, a jégkorong és a tanulás sem szorulhat háttérbe
- Megvédte bajnoki címét a Salzburg
- Daniel Leavens a Fehérvár játékosa
- Atkinson visszatér Fehérvárra
- Körbenézhettek a szurkolók az épülő Alba Arénában