Greiss 52 védésével nyert az Islanders Montrealban

 

Barzal 1+2-vel, a csapatkapitány John Tavares két góllal zárt, a túloldalon Max Pacioretty sorozatban negyedik meccsén szerzett gólt.

Mathew Barzal lépéselőnyre tett szert az év újonca címért folytatott versenyben. Az Islanders húszéves csatára a WHL-es Seattle Thunderbirdstől érkezett, az előző szezonban is kapott két meccset, de akkor inkább visszaküldték fejlődni a juniorok közé. Bölcs döntés volt, hiszen idén eddig a legjobb fiatal, a Canadiens félelmetes otthonában például az első hat és fél percben ért el 1+1-et. Ezzel 45 meccsen már 16 gólja és 47 pontja van, amivel hét ponttal előzi a vancouveri Brock Boesert. Mindketten a 2015-ös draft első körében keltek el, Barzal a 16., Boeser a 23. helyen. A meccsen tehát hamar kétgólos előnybe kerültek a vendégek, ez azonban nem tartott sokáig, hiszen a Habs nem egészen hat perc alatt egyenlített. A középső harmadot ugyanúgy kezdték a csapatok, mint az elsőt, ekkor öt és fél perc is elegendő volt az újabb kétgólos vendégelőnyhöz. Pelech találatánál Barzal megint első asszisztos volt, Tavares emberhátrányból volt eredményes.

Innen már nehezebben ment a visszakapaszkodás, de Jonathan Drouin gólja a második szünet előtti utolsó percben kulcsfontosságú volt. Akárcsak a csapatkapitány Max Pacioretty emberelőnyös gólja hét perccel a vége előtt. Ami után nem sokkal ismét emberelőnybe kerültek a hazaiak, de ezt nem sikerült kihasználni, így jöhetett a hosszabbítás, amelynek a második percében az ellenfél csapatkapitánya, John Tavares villant ismét, második találatával 5-4-re nyert az Islanders. Barzal és Tavares mellett mindenképpen ki kell emelni Thomas Greiss teljesítményét. A 31 éves német kapus karriercsúcsot jelentő 52 védést mutatott be, nélküle tehát aligha nyertek volna a Bell Centerben. Barzal hárommeccses pontszerző szériában van, e rövid idő alatt három gólt és hét asszisztot szerzett. Nem sokkal azok után, hogy híre ment, miszerint a Canadiens megválna csapatkapitányától, Pacioretty összekapta magát, hétfőn sorozatban negyedik meccsén szerzett gólt.

islanders

A Dallas szintén kétgólos előnyt adott el Bostonban, a hosszabbításban Tyler Seguin lőtte a mindent eldöntő találatot. Győzelmével a Dallas megerősítette negyedik helyét a központi divízióban és csak két pont választja el az egy meccsel többet játszó St. Louistól. Veresége ellenére a Boston sem bánkódhat, 13 meccses pontszerző szériában van, ezekből kilencet megnyert, így feljött az atlanti divízió második helyére.

A liga másik meglepetés-csapata, a Colorado újabb győzelmet aratott, így már sorozatban hetedik meccsén nem kapott ki. Az áldozat ezúttal az Anaheim volt, Jonathan Bernier 33 védést mutatott be, a meccs fordulópontjáhooz is ő szállította az alapot, amikor a középső harmad felénél hatalmas bravúrral védte Ryan Kesler közeli lövését, majd az ellentámadásból Nathan McKinnon növelte kettőre az előnyt. Az Avalanche tavaly 82 meccsen ért el 48 pontot, idén 43 alatt már 51-nél járnak és mindössze két egységre vannak a vonaltól. A Ducks ismét óriásit dolgozott emberhátrányban, az első hármat kivédekezték, a negyedikből viszont gólt kaptak, pedig ez lehetett volna sorozatban a 19. kivédekezett emberhátrányuk, ehelyett így kaptak ki 3-1-re.

A meccs legsimább összecsapását a San José Sharks nyerte a Staples Centerben, a vendégek már 3-0-ra is vezettek, a Kings az 53. percben szerezte a becsületgólt, hogy azután Joe Thornton üres kapura elért találatával legyen 1-4 a vége. Chris Tierney 1+1-gyel zárt, Joonas Donskoi és Dylan DeMelo két-két asszisztot jegyzett. A meccs hőse ezúttal is a kapus volt, Martin Jones 35 lövést fogott, ami 97,2%-os teljesítmény. Ez volt a Kings negyedik veresége négy mérkőzés alatt, korábban a divíziójukat is vezették, de ha nem kapják össze magukat még a rájátszás is veszélybe kerülhet.

NHL, 2018. január 15.

Boston–Dallas 2-3 h.
G.: Chára, Spooner ill. Johns, Radulov, Seguin

Colorado–Anaheim 3-1
G.: Nieto, MacKinnon, Wilson ill. Wagner

Los Angeles–San Jose 1-4
G.: Lewis ill. Tierney, Goodrow, Bödker, Thornton

Montreal–NY Islanders 4-5 h.
G.: Deslauriers, Byron, Drouin, Pacioretty ill. Taveres (2), Beauvillier, Barzal, Pelech

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 14., hétfő
VB 16:15 KORNOR 0-3VÉGE
VB 16:15 RUSSVK 4-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANLAT 2-1 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CZEAUT 4-3VÉGE
május 15., kedd
VB 12:15 FINUSA 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:15 SUIFRA 5-1VÉGE
VB 16:15 BLRSVK 4-7VÉGE
VB 16:15 CANGER 3-0VÉGE
VB 20:15 LATDEN 1-0VÉGE
VB 20:15 RUSSWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 17., csütörtök
VB 16:15 RUSCAN 4-5 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 USACZE 3-2VÉGE
VB 20:15 FINSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SWELAT 3-2VÉGE
május 19., szombat
VB 15:15 SWEUSA 6-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
május 20., vasárnap
VB 15:45 USACAN 4-1VÉGE
    • SPORT 2 (18:15)
VB 20:15 SWESUI 3-2 BVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk