A felsőházért hajt Innsbruckban a Fehérvár

   

Rob Pallinnal még hibátlan a Fehérvár ellen hazai jégen az Innsbruck.

Amióta Rob Pallin a tiroli Cápák edzője, különös hangulata van egy-egy Innsbruck–Fehérvár csatának. Az amerikai edző nem kevés borsot tört a fehérváriak orra alá, az előző idényben 4-ből 3-szor, idén eddig 2-ből 2-szer nyert.Hat pont és 5 hely választja el egymástól a két csapatot, mindketten a felsőház eléréséért küzdenek. Ebben a csatában minden pont számít, különösen akkor ha a tolongásban érdekelt másik csapattól sikerül elvenni. Nyugodtan minősíthetjük tehát hatpontosnak a hétfő esti mérkőzést.

Bár legutóbb pénteken vereséget szenvedtek hazai jégen a Vienna Capitalstól, történhetett volna másképp is mindez, hiszen még Serge Aubin, a bécsiek edzője is azt mondta a meccs után, hogy Lamoureaux kapus nyerte meg nekik a három pontot. Az Innsbruck jelentős fölényben játszott a meccsen, 39-18-ra nyerte a kapura lövéseket, épp csak a góllövés nem ment nekik, egyébként tőlük meglehetősen szokatlan módon. Pallin mester jó pszichológushoz méltó módon nem is a vereség felett kesergett a meccs után. “A fiúknak nem kell homokba dugniuk a fejüket – mondta. – Nagyszerűen játszottunk a ligát fölényesen vezető csapat ellen, megcsapta őket a vereség szele, 39-18-ra nyertük a kapura lövéseket. Megérdemeltünk volna pontokat ezért a teljesítményért.”

ibk

fotó: HC Innsbruck

Rossz hír a Cápák számára, hogy a bécsiek elleni meccs utolsó pillanataiban Mitch Wahl elvesztette a fejét és ezért 3 mérkőzéses eltiltást kapott a lenti videón látható akcióért. Természetesen már a Fehérvár elleni is hiányozni fog, pedig ezt a mérkőzést hatpontosnak minősítik Innsbruckban. A csapat célja, hogy a középszakaszt az előző évhez hasonlóan a felsőházban játssza le, ehhez pedig minden egyes pontra szükség van a rendkívül szoros középmezőnyben. Bár Wahl hiányozni fog, érkezik erősítés is hozzájuk ehhez, hiszen sérülését követően ismét játékra jelentkezik a kanadai Jeremie Blain. “Nem becsülhetjük le a Fehérvárt – mondta a csapathonlapnak Pallin. – Különösen az utóbbi mérkőzéseken a magyarok nagyon erősek voltak. De természetesen három pontot akarunk szerezni, ez a célunk. Ha azzal az intezitással és szenvedéllyel játszunk, ahogy a Capitals ellen, akkor nem aggódom. Csak készen kell állnunk a feladatra.”

A Bolzano ellen repülőrajt után elvesztette makulátlan mérlegét Hannu Jarvenpaa vezetőedző. Alighanem sokszor verik még a fejüket a falba Fehérváron, ha megnézik a szombati mérkőzés felvételét. A Bolzano 8 perc alatt háromgólos hátrányba került, onnan sikerült őket egyenílíteni engedni a következő 14 percben. A végjáték aztán ismét a dél-tiroliaké volt, bosszantóan későn, 27 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt szerezték meg a győztes gólt. Sokat morfondírozni ezen azonban nem volt idő, a Volán már vasárnap elutazott Innsbruckba, hogy hétfőn buszlábak nélkül jelentkezhessen játékra. Az innsbrucki Pallin-korszak sikerei ellenére összesítésben még mindig a fehérváriaké az előny, az eddigi 20, Innsbruckban játszott meccsből 11-et a mieink nyertek. Hannu Jarvenpaa vezetőedző az elindulás előtt a csapathonlapnak adott nyilatkozatában azt emelte ki, hogy a Bolzano ellen kevesebb önbizalma volt a csapatnak, mint az azt megelőző két mérkőzésen. Elsősorban ezen kell javítani, miközben szorosabb védekezésre és nagyobb küzdőszellemre lesz szükség.

Innsbruck–Fehérvár 4-3

   

Háriék büntetőkkel vereséget szenvedtek Innsbruckban, pontszerzésükkel visszaelőzték a VSV-t és feljöttek a 10. helyre.

A Fehérvár kiválóan kezdte az innsbrucki mérkőzését: a 6. percben Uotila, 2 és fél perccel később pedig Luka Vidmar talált be Patrik Nechvátal kapujába, utóbbi gól emberelőnyben született. Az első harmad folytatásában mindkét csapat kihagyott 1-1 előnyös lehetőséget. A középső játékrészben erősen domináltak a tiroliak, 18:3-ra hozták a kapura lövési mutatót, de mindebben közrejátszott az is, hogy 4 emberelőnyt kaptak az osztrákok. Fölényük gólokban is megmutatkozott, a 31. percben Schramm 5 az 5 ellen szépített, míg 6 percre rá Bishop emberelőnyben egyenlített. A második harmad végén nagy bajba sodorták magukat a hazaiak: 6 másodperccel a dudaszó előtt Sacha Guimond kapott kétperces büntetést, míg a legvégén Florian Pedevilla végleges fegyelmit kapott. A harmadik harmadnak így kettős emberelőnyben vágott neki a Fehérvár, amit Hári János révén ki is használt. A góllal le nem járó ötperces előny fennmaradó 4 percében nem esett magyar találat. A kihagyott lehetőség később megbosszulta magát, az 53. percben Andrew Yogan egyenlített. A rendes játékidő nem hozott több gólt, akárcsak a hosszabbításban. Büntetőkre került sor, amiből Yogan révén az Innsbruck jött ki jobban.

EBEL, 1800 néző. Játékvezetők: Berneker, Lemelin, Nothegger, Verworner.
Nechvátal: 86,4% (Swette)
K
Carruth: 90,5% (Rajna)
Stach, Pedevilla, Lammers, Spurgeon, Bishop
1
Manavian, Harty, Gilbert, Latendresse, LoVecchio
Ouellet-Blain, Wehrs, Sedivy, Clark, Yogan
2
Szabó D., Stipsicz, Vincze, Reisz, Luttinen
Lindner, Guimond, Poulsen, Schennach, Schramm
3
Vidmar, Uotila, Erdély, Hári, Kóger
Nussbaumer, Paulweber, Teschauer, Bar
4
Szabó K., Kiss Zs., Kocsis, Láday
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:51 AVS Uotila Luttinen Harty
0-2 08:29 AVS PP Vidmar Kóger Hári
1-2 30:12 HCI Schramm Poulsen Schennach
2-2 37:00 HCI PP Bishop Lammers Spurgeon
2-3 40:53 AVS PP2 Hári Vidmar Kóger
3-3 52:08 HCI Yogan Clark Sedivy
4-3 65:00 HCI GWS Yogan
41 Kapura lövések száma 22
45 Kiállításpercek 12

Az Innsbruck–Fehérvár góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 19., péntek
U18 14:00 UTEOKW 2-3 HVÉGE
KK 16:00 MACCRZ 8-0VÉGE
EL 17:30 BRAVAS 6-0VÉGE
EL 17:30 GYETIT 4-3VÉGE
EL 18:00 DABVC2 7-4VÉGE
EL 18:00 UTEHKB 5-4VÉGE
EL 19:30 DEBSCC 2-3VÉGE
KK 20:00 JESRIT 1-6VÉGE
október 20., szombat
U18 12:05 DHKOHA 11-2VÉGE
U18 12:40 ZEGAVS 1-6VÉGE
KK 16:00 MACJES 3-4VÉGE
EBEL 17:00 AVSHCB 2-5VÉGE
    • DIGI SPORT 3
KK 20:00 RITCRZ 6-4VÉGE
október 21., vasárnap
KK 14:00 CRZJES 2-1VÉGE
U20 14:30 MACVAS 4-1VÉGE
EL 16:00 BRATIT 6-4VÉGE
EXL 17:00 KOSMIS 4-2VÉGE
EBEL 17:30 AVSRBS 4-7VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 17:30 GYEVAS 6-4VÉGE
EL 17:50 VC2UTE 2-4VÉGE
KK 18:00 RITMAC 4-1VÉGE
EL 18:30 DEBFTC 2-4VÉGE
EL 18:40 HKBSCC 1-3VÉGE
október 22., hétfő
EL 20:00 FTCSCC INFO
    • M4 SPORT
október 23., kedd
EXL 18:00 ZVOMIS 
október 24., szerda
U20 15:50 PEFDHK 
EXL 19:00 MACDTR 
október 25., csütörtök
U20   KMMETO 
U18 15:50 PEFDAB 
U18 18:00 ZEGOHA 
U20 18:00 MACSAP 
EL 18:30 TITBRA 
Partnerünk