Megint győzhet Zágrábban a Fehérvár

   

A szezon második mérkőzésén hosszabbításban győztek Sárpátkiék, három hónappal később újra megismételhetik a Medvescak elleni sikert.

Az egyetlen keddi EBEL-mérkőzésen a Fehérvár AV19 a Medvescakot látogat. A két együttes először szeptember 10-én találkozott a szezonban, ekkor háromszor is vezetett a rendes játékidőben a magyar együttes, ám a hazaiak mindannyiszor egyenlítettek, majd a hosszabbításban David Gilbert belőtte a Fehérvár győztes gólját. November 24-én visszavágtak a horvátok, 4-0-ra győztek a magyar koronázóvárosban.

A Medvescak rossz formában van, a legutóbbi 4 mérkőzését mind elbukta, a Dornbirn oda-vissza győzött ellenük, emellett pedig Innsbruckban és Bécsben is vereséget szenvedtek. Legutóbbi sikerüket a Linz ellen aratták. A támadójátékukkal adódnak gondok, a 4 vesztes meccsen egyetlen gólt lőttek, ugyanis 11 kapott találat nem nevezhető soknak.

A Fehérvár győztes meccs után látogat Zágrábba, a magyar EBEL-csapat szombaton 2-1-re legyűrte a Dornbirnt. Hannu Jarenpaa a szezonbeli második mérkőzésén sem számíthat sérülés miatt Jonathan Hartyra, Sárpátki Tamásra, Vincze Péterre és Szirányi Bencére. A fehérváriak sikerének kulcsa a helyzetkihasználás lehet, ha a zágrábiak támadójátéka kedden is meddő marad, egy kevés gólos találkozón nyerhet a magyar együttes.

avsmza-201711

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Medvescak–Fehérvár AV19 2-3

   

Nagyszerű és megérdemelt győzelmet aratott a Fehérvár Zágrábban és ezzel továbbra is tapad a középmezőnyre.

Álomszerűen kezdődött a mérkőzés a fehérváriak számára, hiszen már a második cserében megszerezték a vezetést. Egy gyors ellentámadás végén Latendresse ütöjéről került a korong Poulin hálójába. Változatos, tempós játékkal teltek a következő percek, amikor a fehérváriak ismét a 2. percben alkalmazott recepthez nyúltak. Netik hagyott ki egy leehetőséget, a megszerzett koronggal Reisz és Luttinen indult meg, Reisz passzát a finncsatár közelről lőtte a hálóba. Ezt követően sajnos kiállították Pallint, az előnyt pedig kihasználták a hazaiak, Mahbod lőtt középtávolról a hálóba. A szépítő gól ébresztőként hatott a zágrábiakra, akik ezután fölénybe kerültek. Carruth vezetésével a védelem egy darabig állta a sarat, de a 18. percben Olden beleérős találatánál elfogyott minden ellenszer. A játék képe alapján a hazaiak egyenlítése megérdemeltnek volt mondható.

A második harmadot ismét a mieink kezdték jobban. Kombinatívabb, ügyesebb hokit játszott a Volán, kezdeményezőbb volt, mint ellenfele, jöttek a lövések is, ám a végrehajtásba mindig hiba csúszott. Ebben az időszakban a hazaiak csak elvétve veszélyeztettek. Aztán a zágrábiak második sorának sikerült az egyik cserében komoly fölényt kiharcolnia, ennek Music kiállítása lett az eredménye. Szerencsére az emberhátrányos védekezés ezúttal jól működött, de alighogy teljes lett a létszám, Music magasra emelt ütője okozott sérülést az egyik zágrábi játékosnak, 2+2 perc kiállítás következett. Jól védekezett a Fehérvár, ám a második 2 perc vége felé Manaviant is kiszórták, ennek 37 másodperc kettős emberhátrány lett a következménye. Szerencsére ebből sem tudtak hasznot húzni a zágrábiak, mi több, a szünet előtt Boivin is kiült a büntetőpadra.

A harmadik 20 perc is kezdeményezőbb Fehérvárt hozott. Sokkal többet dolgozott Hannu Jarvenpaa csapata a győzelemért, Hári, Stipsicz, Manavian majd újra csak Stipsicz helyzete jelezte ezt. Sajnos egyik alkalommal sem sikerül Poulin kapujába találni. Poulin többször is bravúrral avatkozott a játékba, és a szerencséje sem hagta el, például akkor, amikor Luttinen korongja a mamutja csúszott át az üres kapu elé, de onnan a védők ki tudták kotorni, még mielőtt egy fehérvári játékos a kapuba tuszkolhatta volna. A Medvescak túlélte ezt a harmadot, így következhetett a 3 a 3 elleni hosszabbítás. Ebben az első nagy helyzet a hazaiak előtt adódott, amikor Boivin korongja csúszott át Carruth lábvédői között. A 63. percben aztán Uotila addig üldözte Boivint Poulin kapuja mögött, amíg el tudta tőle csenni a korongot, úgy, hogy az a kapu előtt üresen álló Luttinenhez került. A finn csatárnak még egy cselre is volt ideje, higgadtan mattolta a zágrábi kapust, és ezzel a második pont megszerzéséhez segítette a csapatát. 3-2-re nyert a győzelemért jóval többet dolgozó Fehérvár, amely megérdemelte legalább a 2 pontot. Hannu Jarvenpaa visszatérése eddig tehát szerencsét hozott, vele mindkét meccsét megnyerte a csapat, a Medvescak viszont sorozatban ötödször veszített.

EBEL, 4023 néző. Játékvezetők: Gruber, Trilar, Ettlmayr, Hribar.
Poulin: 88,0% (Rosandic)
K
Carruth: 95,1% (Rajna)
Noonan, Kudelka, Mahbod, Morley, Olden
1
Vidmar, Palin, Erdély, Hári, Kóger
Tikkanen, Pöyhönen, Balej, Koskiranta, Netík
2
Manavian, Uotila, Gilbert, Latendresse, LoVecchio
Boivin, Deutsch, Zanoski, Brine, Aviani
3
Szabó D., Stipsicz, Reisz, Music, Luttinen
Jankovic, Cepon, Jarcov, Rajsar, Simsic
4
Szaller, Kiss Zs., Kocsis, Vizi
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:09 AVS Latendresse Gilbert Uotila
0-2 09:00 AVS Luttinen Latendresse Reisz
1-2 11:18 MZA PP Mahbod Morley Boivin
2-2 17:53 MZA Olden Morley Mahbod
2-3 62:37 AVS Luttinen Uotila Music
41 Kapura lövések száma 25
4 Kiállításpercek 10

A Medvescak–Fehérvár góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE 3-1VÉGE
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 7-1VÉGE
EL 20:00 TITFTC 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
U20   PEFKMH 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U20 19:00 MISDHK 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   ZEGPEF 
U20 15:45 UTEOHC 
KHL 17:30 DMISBA 
    • SPORT 2
U20 17:40 VASG99 
U18 18:45 UTEVAS 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
január 27., szombat
DEBL   KMHGGV 
U18   AVSRBS 
U18   VSVETO 
U18   ZEGGEP 
U20   HDJMAC 
U20   VSVAVS 
U20 12:45 ETODHK 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 15:50 MACKAC 
EL 18:30 TITBRA 
U18 18:45 UTEMIS 
U18 19:40 VASEHL 
január 28., vasárnap
DEBL   GEPGGV 
U18   OHCMIS 
U20   HDJAVS 
U20   OHCDHK 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
U20 11:30 UTEKMH 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 13:20 MACRBS 
U18 15:20 UTEETO 
U18 16:35 KMHEHL 
EL 18:30 UTEDAB 
EL 19:50 VC2SCC 
január 29., hétfő
EL 18:00 FTCBRA 
EL 20:00 MACMIS 
    • M4 SPORT
január 30., kedd
EL 18:30 TITSCC 
Partnerünk