Az Innsbruck ellen javíthat a Fehérvár

   

Az eltiltott Manavian nélkül kísérelheti meg az előrelépést Rob Pallin és Kevin Wehrs csapata ellen a Fehérvár.

Nem sikerült jól a Fehérvárnak a legutóbbi két meccs, Klagenfurtban és Grazban is vereséggel végzett a Benoit Laporte edzette csapat és ezzel ismét visszacsúszott az utolsó helyre. Ráadásul Grazban kiállításcunami is elérte a társaságot, az első hét kiállítás a Voláné volt, a 60 perc alatt nem kevesebb, mint 10 alkalommal kellett emberhátrányban játszania, miközben összesen kétszer volt emberelőnyben. Nem is lehetett más a vége, mint grazi győzelem. Kicsit biztatóbb a helyzet, ha a legutóbbi hazai mérkőzéseket nézzük. Ezek közül ötből hármat nyert a csapat, ideértve a legutóbbi két hazait a Salzburg és a Dornbirn ellen is. Ami aggasztó, az az, hogy a hosszabb ideje sérült David Gilbertén kívül nemigen találunk olyan teljesítményeket a csapatban, amely képes lehetne egy-egy holtponton átlendíteni a társaságot. Egyelőre a 11 meccsből 4+2-vel álló Erdély Csanád a csapat legeredményesebb játékosa, a szezon közben érkezett Hári János sem tudott eddig nagyot lendíteni a szekéren.

HCIAVS

Ha van ellenfél, aki ellen meg lehet próbálni ismét elindulni felfelé, akkor az éppen a Rob Pallin kezei alatt pallérozódó, de idegenben harmatos Innsbruck. A Fehérvárról viharos körülmények eltávozott edző Tirolban jó munkát végez, mióta újra az EBEL-ben indulnak, vele jutottak először ismét a rájátszásba. Idén is egész jól szerepel a gárda, bár a legutóbbi két meccsét otthon a Villach és idegenben a Vienna ellen elvesztette, és ezzel a bécsieket követő mezőnyből a fő tömeg éléig csúszott vissza. Általában is gondjai vannak az Innsbrucknak, ha elhagyja a városhatárt jelző táblát, idén eddig öt meccsből négyszer kikaptak, egyszer tudtak nyerni túlórában. Pallin csapatában már találunk kulcsjátékosokhoz méltó produkciókat. A Lammers, Wahl, Clark, Yogan, Bishop, Spurgeon hatos viszi a hátán a csapatot, 29 gólt és 66 pontot termeltek eddig. Velük és általuk az Innsbruck a második legtöbb gólt szerezte a mezőnyből. További fehérvári vonatkozása a csapatnak, hogy itt játszik Kevin Wehrs, akit az utolsó pillanatban igazolt le Pallin. A magyar válogatott amerikai születésű védője eddig jól teszi a dolgát, 2 gól és 3 gólpassz mellett +7-es mutatóval büszkélkedhet.

A Fehérvárban nem állhat rendelkezésre Antonin Manavian, akit a grazi meccset követően palánkra lökésért két mérkőzésre eltiltottak. Manavian a korongért folytatott küzdelem során botjával lökte a palánknak ellenfelét, aki nem tudott tovább játszani. A DOPS ítélete erre a linkre kattintva olvasható el, az eset pedig az alábbi videón nézhető meg.

Fehérvár–Innsbruck 2-4

   

A magyar EBEL-csapat hiába állt pontszerzésre több mint két harmadon át, vereséget szenvedett a tiroliaktól.

Innsbrucki akciókkal indult a mérkőzés, de az első igazán veszélyes lövés Gilberté volt, Swette üggyel-bajjal hárított. A 4. percben Wehrsé volt az első kiállítás. Emberelőnyben Szabó Dániel bombája zúgott el centikkel a kapuvas mellett, majd a kipattanóra startoltak többen is, de a védők voltak erőszakosabbak. Öt az öt ellen Szabó Krisztián lövését védte Swette, pár másodperccel később Lammersét Rajna – remek volt az iram. A harmad felénél emberelőnybe kerültek a vendégek, Swette lekorcsolyázott, tartották a korongot, hat az ötben támadhattak. Egy rossz passz után a palánkon megpattanó és gólba tartó pakkot Lindner csak a gólvonalon érte utol. A 14. percben aztán Erdély iramodott meg, lerázta védőjét, majd a közepén érkező Gilberthez passzolt, akinek már könnyű dolga volt (1-0). A harmad utolsó öt percét is emberelőnyben töltötte a Fehérvár. Gyorsan és pontosan járt a korong, jöttek a helyzetek is, jó volt nézni Musicék játékát. LoVecchio közel járt a második gólhoz, de a védők kivágták a kapu felé veszélyesen pattanó korongot. Összességében kiváló első húsz percet produkált a Volán, akár többel is vezethetett volna.

Az áthúzódó büntetések miatt pár másodpercig kettős emberelőnyben támadhatott a Fehérvár, de nem sikerült növelni az előnyt. Egyenlő létszámnál aztán Clark maradt üresen a hazai kapu előtt, Rajna-bravúr kellett a vezetés megtartásához. Érezhetően feljebb kapcsolt az Innsbruck, ennek a 26. percben meg is lett az eredménye; pontos passzok után Clark emelt a hálóba (1-1). Küzdött az újabb gólért a Laporte-csapat, Harty harcossága és Sárpátki cselei csaltak ki tapsot a szurkolókból. A hazai helyzeteket Wahl ziccere törte meg, szerencsére Rajna ismét a helyén volt. Csökkent az iram és a színvonal, de továbbra is izgalmas volt a mérkőzés. A 35. percben Erdély húzott kapura és csak szabálytalanul tudták megállítani. Ezt a játékrészt is létszámfölényben zárta a Volán, de az újabb két fór sem hozott gólt, sőt, Wehrs kis híján a tiroliaknak szerzett vezetést, de Rajna megmentette csapatát. A döntés az utolsó harmadra maradt.

A Fehérvár támadott, az Innsbruck védekezett és várt az adódó kontralehetőségekre. A 44. percben gyors ellenakciót vezettek a vendégek, melynek végén Yogan lőtt Rajna kapujába (1-2). Lindner kiállítása jelentette az esélyt az egyenlítésre, de Clark emberhátrányban is kilépett, szerencsére mellé durrantott. Gilberték daráltak becsülettel, ezúttal a lövésszám is rendben volt. A hatékonyság viszont ezúttal sem javult, Swette minden fehérvári próbálkozást hárított. Az 55. percben, úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés. Bishop csapott le egy eladott korongra és belőtte a harmadik vendéggólt is (1-3). Ráadásul emberelőnybe is kerültek az innsbruckiak, de elkönnyelműsködték a helyzeteiket. Két és fél perccel a vége előtt Gilbert kígyózott át a vendégvédelmen, átadására a másik oldalon Lattendresse érkezett tökéletesen (2-3). A hátralevő időben mindent megpróbált a Volán, Rajna is lekorcsolyázott, Lammers viszont üres kapus góllal végleg eldöntötte a mérkőzést (2-4). A Fehérvár ismét csak két gólra volt képes, így hiába a 45 kapura lövés, ezúttal sem sikerült pontot szerezni.

EBEL, 2680 néző. Játékvezetők: Grumsen, Piragic, Gatol, Jensen.
Rajna: 90,9% (Carruth)
K
Swette: 95,6% (Nechvátal)
Jyrkkiö, Uotila, Gilbert, Latendresse, Erdély
1
Ouellet-Blain, Lindner, Lammers, Spurgeon, Bishop
Vidmar, Harty, Vincze, Hári, Szabó K.
2
Wehrs, Pedevilla, Wahl, Clark, Yogan
Szabó D., Stipsicz, Luttinen, Music, LoVecchio
3
Nussbaumer, Guimond, Paulweber, Schennach, Poulsen
Kiss Zs., Szabó B., Sárpátki, Reisz, Kocsis
4
Huber, Sedivy, Teschauer, Bar
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:32 AVS Gilbert Erdély Vidmar
1-1 25:40 HCI Clark Yogan Wahl
1-2 43:11 HCI Yogan Clark Wahl
1-3 54:07 HCI Bishop
2-3 57:39 AVS Latendresse Luttinen Gilbert
2-4 59:27 HCI Lammers
45 Kapura lövések száma 34
6 Kiállításpercek 18

A Fehérvár–Innsbruck góljai

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
november 19., vasárnap
U20 09:40 EHLAVS 1-6VÉGE
U20 09:40 HCIETO 2-4VÉGE
DEBL 12:30 KMHGEP 7-1VÉGE
U20 14:40 VASG99 2-1VÉGE
U20 15:00 ZNODHK 4-3VÉGE
KK 16:00 GRNNOM 0-4VÉGE
EBEL 17:30 VSVAVS 1-2 BVÉGE
EL 17:30 SCCBRA 3-2 BVÉGE
EL 18:00 FTCVC2 8-3VÉGE
U20 19:00 VICUTE 2-3VÉGE
KK 20:00 MISRIT 1-3VÉGE
november 20., hétfő
EL 20:00 TITDAB 0-2VÉGE
    • M4 SPORT
november 21., kedd
U18 18:15 SZDVAS 1-6VÉGE
EBEL 18:45 AVSKAC 1-7VÉGE
november 22., szerda
U20 14:00 PEFETO 
U20 15:00 DHKKMH 
U18 17:20 ETOOKR 
MK 18:00 DABMAC 
MK 18:00 FTCVAS 
MK 18:30 MISKMH 
MK 18:30 TITUTE 
november 23., csütörtök
U18   GEPMAC 
U20   ZNOAVS 
U18 14:30 DHKAVS 
U18 15:30 PEFUTE 
U18 18:00 ZEGKMH 
U20 18:40 KMHETO 
U20 18:40 MACUTE 
november 24., péntek
EL 17:50 VC2SCC 
EL 18:00 DABFTC 
EL 18:30 MISBRA 
EBEL 18:45 AVSMZA 
EL 19:00 MACTIT 
november 25., szombat
DEBL   GEPMRL 
U18   OKWAVS 
U18   UTEVSV 
U18   VASZAS 
EWHL 13:00 KMHSST 
U18 18:00 KMHRBS 
U18 18:00 MISKAC 
november 26., vasárnap
DEBL   KMHSPG 
DEBL   MRLGGV 
U20   OHCAVS 
U20   UTESLJ 
U20   VICETO 
U20   VSVDHK 
U18 12:00 MACZAS 
U18 14:00 MISVSV 
U20 14:50 KMHEHL 
U20 15:10 VASHDJ 
EL 17:00 DABBRA 
EL 17:30 TITSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:00 MISVC2 
november 27., hétfő
EL 18:00 FTCSCC 
EL 20:00 UTEBRA 
    • M4 SPORT
november 28., kedd
U20   AVSUTE 
U20 16:40 DHKMAC 
VIS 18:00 NITAVS 
    • SPORT 1 (11. 29, 14:30)
VIS 18:30 MISPOP 
    • SPORT 1
   H I R D E T É S
Partnerünk