100 éve nem kezdett ilyen gólerősen a Toronto

 

A kanadai csapat három meccsen 19 gólt lőtt ellenfeleinek.

A Maple Leafsnek hétfőn nem volt könnyű dolga, hiszen azzal a Chicagóval találkozott, amely korábban tízes lőtt a Pittsburghnek, de a Columbust is ötössel küldte haza. Nem is alakultak jól a dolgok az Air Canada Centreben, hét perccel a rendes játékidő vége előtt még a vendégek vezettek 3-1-re. Ekkor azonban robbantott a Maple Leafs, és három perc alatt egalizált. Jöhetett a hosszabbítás, amelyet a 20. születésnapját a napokban ünneplő Auston Matthews döntött el egy nem mindennapi góllal. A fiatal csatárnak ez volt a 42. találata az NHL-ben, ebből 9 bizonyult mérkőzést eldöntőnek.

Ilyen kezdésre Torontóban utoljára az 1917/18-as szezonban szereplő Toronto Arenas volt képes, amely az első három találkozón 27 gólt szerzett. A 19 sem gól kevés, egészen pontosan 6,33-at jelent meccsenként. Ami a csapat szempontjából még biztatóbbnak tűnik, hogy ezeket a gólokat 13 különböző játékos szerezte. A három meccsre összesen 20 mezőnyjátékost nevezett Mike Babcock vezetőedző, közülük csak Eric Fehr maradt eddig pont nélkül. 14-en szereztek egynél több pontot, tízen vannak pont/meccs átlagon vagy felette. A Maple Leafs ellen tehát nem elég Matthewst vagy Nylandert semlegesíteni.

matthews

A sikerek egyik tényezője az emberelőnyös játék. Ebben már tavaly is nagyon jók voltak, az alapszakaszt 23,8%-os hatékonysággal fejezték be, ami a második volt a ligában. Idén eddig 37,5%-on állnak, amivel holtversenyben elsők a New Jersey Devilsszel párban. A bulik elhozatalával ellenben tavaly meggyűlt a bajuk, nem érték az 50%-ot. A szezon eddigi részében hatalmasat javultak, három meccs után 58,8% a mérlegük.

Persze aligha tudják tartani 82 meccsen keresztül ezt a tempót, de Toronto-szurkolók régen lehettek ennyire bizakodóak a szezon korai szakaszában.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN INFO
Partnerünk
Archívum