McDavid megdöntheti Gretzky rekordját

 

Jaromír Jágr a lelátóról figyelte Connor McDavid idei első mesterhármasát, és utána nem fukarkodott a dicsérettel.

A 45 éves cseh klasszis szerinte kanadai akár 100 gólt is képes lehet lőni egy szezonban. „Mit is mondhatnék? McDavid egyszerűen túl jó – kezdte az értékelést Jágr az nhl.com-nak. – Nagyszerű játékos. Ha egy kicsit tudna javulni a lefordulások utáni ziccerek értékesítésében, akár 150 gólt is lőhetne egy szezonban. De százat lőni számára egyáltalán nem lehetetlen. Soha életemben nem láttam hasonlót sem, hogy valaki ennyire képes legyen dominálni a sebességével.”

Jaromír Jágr persze sosem ment a szomszédba túlzó kijelentésekért, de azért érdemes megállni egy pillanatra ezeknél a mondatoknál. A cseh veterán 1990-ben kezdte NHL-es karrierjét, amikor még bőven benne voltunk a Wayne Gretzky-érában, Mario Lemieux pedig csapatkapitánya volt. Az egy szezonban lőtt gólok számának rekordját előbbi tartja, az 1981/82-es idényben 80 meccsen 92 gólt és 212 pontot ért el. Azóta senki a közelében sem járt ennek a számnak, Alekszandr Ovecskin a 2007/08-as szezonban lőtt 65 gólt, Steven Stamkos négy esztendővel később jutott el 60-ig.

jagr_mcdavid

Mindez nem véletlen, manapság már sokkal strukturáltabb a játék, a csapatok keményebben védekeznek, a csatároknak többnyire lőni sincs sem helyük, sem idejük. Márpedig a statisztikák azt mutatják, hogy Gretzky termelékenységének egyik titka – korszakos zsenijén túl – a lövések magas számában rejlett. Híres mondása szerint az el nem eresztett lövések 100%-a biztosan kimarad, és ehhez tartotta magát végig pályafutása alatt.

Hogy miért pont McDavid lehetne képes ezt felülmúlni? Jágr szerint a sebesség mellett a mostani szabályok és azok alkalmazása is kedvezhet neki: „Ez a sebesség manapság, amikor nem foghatsz vagy tarthatsz vissza játékost úgy, mint régebben, életveszélyes. Wayne-t és Mariót meg tudtuk állítani, vissza tudtuk húzni. A mostani szabályok tökéletesen kedveznek McDavidnek. Nem lepne meg, ha egyszer elérné a 100 gólt. Teljes mértékben elképzelhetőnek tartom. Az egyetlen módja, hogy megállítsuk, ha olyan játékra kényszerítjük, amit nem szeret. Olyan hokit kell játszatni vele, amiben nem jó. Arról fogalmam sincs, miféle ez a játék. Hiszen mindenben jó. Talán ha a palánk melletti területre kényszeríted, és ott lelassítod a játékot sok ütközéssel. De ha területet adsz neki, szét fog korcsolyázni. Magától nem fog megállni. Neked kell megállítanod.”

E szavak értékét növeli, hogy olyan valakitől származnak, aki 765 találatával harmadik a góllövő-örökranglistán Gretzky és Gordie Howe mögött, 1914 pontjával második a liga kanadai táblázatán, ő az, aki a legtöbb meccset eldöntő gólt (135) szerezte, ötödik az asszisztokban (1149) és negyedik a lejátszott mérkőzések számát (1711) tekintve.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 7., kedd
FEL 18:00 KOSMIS 
augusztus 10., péntek
FEL   CRADAB 
FEL 18:00 NITAVS 
augusztus 11., szombat
FEL   CRADAB 
augusztus 14., kedd
FEL   NTAAVS 
FEL 17:30 TREUTE 
FEL 18:00 MACVIC 
augusztus 15., szerda
FEL 17:00 KMHLVC 
FEL 17:30 MCHMIS 
Partnerünk