Miért ne sikerülhetne, ami egyszer már összejött?

 

A DVTK Jegesmedvék idegenben kezdi a Visegrád Kupa-negyeddöntőt, a csoportkör legjobb magyar csapata Zsolnára utazik.

Az alapszakasz utolsó napján győzte le idegenben 4-3-ra a Zilinát a DVTK ? a következő játéknapon máris sor kerülhet az ismétlésre. A Zilina jelenleg hatodik az Extraligában, és hazai jégen nem megy neki rosszul. Eddig 5 mérkőzést játszottak a zsolnaiak, ezeken kikaptak ugyan a Popradtól hosszabbításban, majd a listavezető Dukla Trencíntől is, de a másik három összecsapást magabiztosan hozták. A Nitrát 10-4-re mosták le, az Érsekújvár ellen 3-1-re nyertek, legutóbb pedig az újonc Detva volt az áldozat, az eredmény 5-2. Nem könnyíti meg a Zilina helyzetét, hogy sok a sérült. Holovic a kezén sérült meg, de az Újpestben is megfordult Juraskónak sincs rendben az egészsége. Rajta kívül még egy védő, Melisko is hiányozni fog, és térdoperációja után nem kész a játékra Svec sem. “Világos a célunk, tovább akarunk jutni ? mondta a csapathonlapnak Stanislav Skorvanek, a zsolnaiak egykori UTE-játékos edzője. ? Sajnos sok a sérültünk, így nincs variációs lehetőségünk, a Detva elleni csapattal kezdünk. Tudjuk, hogy a szezon elején nem jöttek az eredmények. Fiatal csapatunk van, fontos, hogy érezzék a támogatást a lelátóról. Szerencsére azóta egyre jobban megy a játék. Mindenkit szeretettel várunk, hogy szurkoljon nekünk.”

A DVTK Jegesmedvék is túl vannak már egy hullámvölgyön, azóta viszont a miskolci kulcsjátékosok a válogatottban is megmutatták, hogy jó erőben és formában vannak. A lengyelek elleni meccsen a Galanisz, Magosi, Miskolczi trió remek támadással ért oda Murray kapuja elé, hogy a végén Miskolczi Márk megszerezze első válogatott gólját. Ráadásul a bajnoki szünetben tovább erősödtek, a Debrecenben hoppon maradt Berta Ákos is csatlakozott a kerethez. Személyében csatárként és védőként egyaránt bevethető, erős fizikumú, rugalmas és kreatív játékos érkezett. Bár Bertának egyelőre meccshiánya van, a debreceni szünet alatt sem állt le az edzésekkel, így egyedül Mikael Tisell vezetőedzőn múlik, hogy bevetik-e. “Bízom benne, hogy ismét szoros mérkőzést játszunk a zsolnaiakkal, számunkra most ez a legfontosabb ? nyilatkozta a vezetőedző a DVTK csapathonlapjának. ? Reményeimet táplálja, hogy a csoportkörben egyszer már sikerült otthonukban legyőzni a zsolnaiakat. Ahhoz a mérkőzéshez képest néhány dologban kell javulni, jobban kell védekezni, vigyázni kell a kiállításokkal, mert öt az öt ellen jobban tudunk játszani. Azonban mindenekelőtt azt kell szem előtt tartani, hogy hat harmadból álló párharc vár ránk, ezért az a legfontosabb, hogy szerdán szoros mérkőzést játsszunk. Egy gól ide, egy gól oda nem sorsdöntő, a lényeg, hogy meccsben maradjunk a miskolci visszavágóra.”

zilmis

Fotó: MsHK Zilina

A Visegrád Kupa csoportkörének végeredménye

Szlovákiai csoport
1. HK Nitra 8 pont (19-6)
2. HK Poprad 7 pont (15-12)
3. Érsekújvár 6 pont (7-8)
4. MsHK Zilina 4 pont (12-12)

Magyarországi csoport
1. DVTK Jegesmedvék 6 pont (13-12)
2. Fehérvár AV19 4 pont (12-12)
3. UTE 1 pont (6-13)
4. MAC Budapest 0 pont (7-16)

A Visegrád Kupa sorsolása

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 15.

19:00 HK Poprad?Fehérvár AV19 4-3

2017. augusztus 18.

19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky 1-2

2017. augusztus 22.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest 5-1
18:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad 4-3 h.u.
18:00 UTE?MsHK Zilina 1-2 h.u.
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 4-3 h.u.

2017. augusztus 25.

17:00 MsHK Zilina?MAC Budapest 5-2
18:00 DVTK Jegesmedvék?HC Nové Zámky 4-0
19:00 Fehérvár AV19?HK Nitra 1-2
19:00 HK Poprad?UTE 4-2

2017. augusztus 27.

17:00 HC Nové Zámky?UTE 1-0
18:00 HK Nitra?DVTK Jegesmedvék 6-1
18:00 MAC Budapest?HK Poprad 3-4
19:00 Fehérvár AV19?MsHK Zilina 5-2

2017. augusztus 29.

17:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék 3-4
18:00 UTE?HK Nitra 3-6

Negyeddöntők:
2017. október 4.

18:00 UTE?HK Poprad (Megyeri út)
18:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék (Zsolna)
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 (Érsekújvár)
19:00 MAC Budapest?HK Nitra (Tüskecsarnok)

2017. október 10.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest (Nyitra)
18:45 Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Székesfehérvár)

2017. október 11.

18:00 HK Poprad?UTE (Poprád)
18:30 DVTK Jegesmedvék?MsHK Zilina (Miskolc)

Elődöntők:
2017. november 15. és 29.

Döntő:
2018. január 10. és 17.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum