Agresszív ellenfélre lehet számítani Linzben

   

Egy újabb sikerrel fontos pozíciókat nyerhetne vasárnap este a Fehérvár.

Nagyszerű győzelemmel vetett véget hármas vereségszériájának a Fehérvár, ráadásul az egyik legnagyobb ellenfél, a Salzburg ellen. A három részre szakadt mezőnyben – kiemelkedik az eddig hibátlan Vienna, majd jön az Innsbruck, Linz, Znojmo trió – így a Volán is a középmezőny tagja maradt, mindössze egy ponttal lemaradva az ötödik helyezettől. Egy sikeres linzi fellépés tehát akár azt is eredményezheti, hogy újabb pozíciókat nyer Benoit Laporte csapata.

A feladat természetesen nem könnyű, hiszen az ellenfél a liga egyik legerősebbje, évek óta hagyományosan a közvetlen élmezőny tagja. Ráadásul a Fehérvárt sérülések, betegségek is gyengítik, ebben a pillanatban öten is hiányoznak a keretből. De mint tudjuk, a Salzburg ellen is ugyanez volt a helyzet, tartalékos csapat győzött. A Red Bull ellen javult az emberhátrányos játék, és picit az előnyös is, az eddigi mérkőzéseken pedig éppen ezek voltak a csapat rákfenéi.

Agresszív ellenfélre lehet számítani, amely az első pillanattól kezdve igyekszik majd nyomás alá helyezni a Volán védelmét. Higgadtságra és fegyelmezett játékra lesz tehát szükség, ha a Fehérvár ponttal vagy pontokkal szeretne hazatérni.

Linz–Fehérvár 3-2

   

Nagyot harcolt a magyar EBEL-csapat idegenben is, de ez csak egy szoros vereséghez volt elég ezúttal.

Nem túl gyors, de szórakoztató játékkal indult a linzi mérkőzés. Hullámzott a meccs, előbb Rajna Miklós, majd Michael Ouzas kapuja előtt alakult ki nagyobb forgalom. Sok jó lehetőséget dolgoztak ki mindkét csapat játékosai, de az első húsz perc kevés volt a vezetés megszerzéséhez. A második játékrészben érett a linzi vezetés, de a magyar kapus folytatta legutóbb látott kiváló teljesítményét. Bravúrok is kellettek szép számmal Rajna részéről ahhoz, hogy csak a 37. percben szülessen meg az első osztrák gól. Lebler emberelőnyös találatára – ilyet szerezni ezen a meccsen csak a hazaiaknak volt lehetőségük, hiszen a négy volános kiállítás mellett egyetlenegy linzi sem volt – azonban nagyon gyorsan reagált Szabó Dániel, így 44 másodperccel később már 1-1 állt a táblán.

A döntés az utolsó harmadra maradt. Már-már kacsintgathatott a hosszabbítás felé a Fehérvár, az 54. percig ugyanis jól tartotta magát Benoit Laporte csapata. Ekkor Moderer mattolta Rajnát, majd néhány perc múlva egy parádés átadás után Hofer is gólt ért el, és a meccs elmenni látszott, hiszen három perccel a vége előtt 3-1 volt oda. De a Fehérvár nem adta fel, küzdött minden métert, minden centiért. Természetesen Rajnát levitte az edző, így 6 az 5 ellen támadtak Háriék, és köze egy perc létszámfölényes játék végén be is találtak: az előző meccsen duplázó Ales Music volt ismét eredményes. Köze egy perc maradt a maradék egy gól hátrány ledolgozására, de ez már nem jött össze, maradt a 3-2-es hazai vezetés a végéig. A Linz ezzel 3 ponttal gazdagodott, a Fehérvár viszont pont nélkül távozott a Duna partjáról.

A 39 lövés és a sok helyzet önmagáért beszél. Az utóbbi mérkőzéseken már sokkal több a pozitív jel a Fehérvár játékában, kezd összeállni a hadrend, pedig még mindig sok a hiányzó. Ezen a mérkőzésen is szinte végig egyenrangú ellenfélként küzdöttek Erdély Csanádék, igaz, ezért nem járt pont.

EBEL, 4750 néző. Játékvezetők: Kellner, Nikolic, Angerer, Verworner.
Ouzas: 94,9% (Janny)
K
Rajna: 93,0% (Kornakker)
D'Aversa, Kirchschlager, DaSilva, Locke, Lebler
1
Vidmar, Harty, LoVecchio, Hári, Luttinen
Dorion, Altmann, Gaffal, Schofield, Broda
2
Jyrkkiö, Uotila, Vincze, Latendresse, Erdély
Lukas R., Fechtig, Hofer, Dowell, Spannring
3
Szabó D., Stipsicz, Szita, Music, Kocsis
Ober, Moderer, Lukas P., Franz
4
Szabó B., Kiss P., Sárpátki, Reisz, Szabó K.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 36:46 EHL PP Lebler Schofield Locke
1-1 37:30 FHA Szabó D. LoVecchio
2-1 53:41 EHL Moderer Altmann Dowell
3-1 56:08 EHL Hofer Schofield Broda
3-2 59:05 FHA Music Luttinen Hári
43 Kapura lövések száma 39
0 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum