A Volán meghosszabbítaná a HCB rossz sorozatát

   

A távoli túra második napján Bolzanóban lép jégre a Fehérvár.

A HCB nem kezdte jól a szezont, öt meccsből 3 pontot szerzett. Igaz, nagyon nehéz volt a sorsolása a csapatnak, szinte mindegyik nagy megvolt már nekik. A Vienna, Klagenfurt, Linz triótól kkikapni senkinek sem szégyen, ezen kívül legyőzte őket a helyi rangadón az északi tiroli csapat, az Innsbruck is, az egyetlen bolzanói győzelem pedig a Dornbirn ellen született. A Bolzano legújabb vereségsorozata két mérkőzés hosszúságú, és egészen biztos, hogy a Fehérvár elleni hazai mérkőzésen szeretnének véget vetni ennek. A három évvel ezelőtti bajnok másképp képzelte el a rajtot, és a hozzájuk hasonlóan a mezőny alsó felében tanyázó Fehérvár ellen jó esélyeket látnak arra, hogy elinduljanak felfelé. “Amilyen gyorsan csak lehet, el akarunk kerülni a mezőny végéről” – mondta erről Pat Curcio vezetőedző. Ehhez elsősorban arra lenne szükségük, hogy kevesebb kiállítást szedjenek össze, javuljon a speciális játékuk, és hatékonyabban használják ki a helyzeteiket.

Melichercik_Marcel_HCB_Vienna_18_9_2017_FotoVAntonello_01

foto: Antonello

Ugyanezekkel a problémákkal küszködik a Fehérvár is. Az Innsbruck ellen mezőnyben jól ment a csapat, de a helyzetek kihasználásával ugyanúgy, ahogy eddig a szezonban végig, gondok voltak, 40 lövésből 2 gól született, azaz 5%-os lövési hatékonysággal dolgozott a gárda. Benoit Laporte vezetőedző nem is rejtette véka alá csalódottságát a csapathonlapnak adott nyilatkozatában. Ugyanakkor azt is megjegyezte, nagyon egyben van a csapat, az innsbrucki játék pontokat érdemel, így Bolzanóban csakis a győzelem lehet a cél. A hazaiakhoz hasonlóan a Volán is két vereséggel érkezik, így az egyik rossz sorozat biztosan megszakad.

Bolzano–Fehérvár 7-2

   

Jelentős verésbe szaladt bele a Volán Dél-Tirolban, a légiós kapus pocsékul debütált, Hári János viszont megszerezte első EBEL-gólját.

A Bolzano gyakorlatilag az első harmadban lezárta a nyitott kérdéseket. A Fehérvárhoz hasonlóan a küzdelembe kétmeccses pont nélküliséggel beleálló hazaiak húsz perc alatt öt gólt szereztek, a vendégek kapujában debütáló Mark Visentin nem lehetett büszke a teljesítményére, ahogyan arra sem, hogy az első szünetben Rajna Miklósra cserélte őt Benoit Laporte vezetőedző. A folytatásban már egyenlő erők küzdöttek a jégen, ami kevés volt ahhoz, hogy a magyar EBEL-csapat közelebb kerüljön ellenfeléhez. Szabó D. becsületgóljára éppúgy volt válaszuk az olaszoknak, mint Hári János első találatára – a Volán házi pontkirálya, Erdély Csanád assziszttal vétette észre magát –, a 7-2-es végeredmény az utolsó előtti percben alakult ki.

Fotó: Mudra László - MJSZ

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

EBEL, 2568 néző. Játékvezetők: Gamper, Stolc, Kaspar, Schauer.
Melichercík: 93,1% (Smith J.)
K
Visentin: 64,3% (Rajna: 88,9%)
Marchetti S., Egger, Gander, Angelidis, Frank
1
Vidmar, Harty, Sárpátki, Reisz, Szabó K.
Gartner, Carlisle, Halmo, Oleksuk, Frigo
2
Jyrkkiö, Uotila, Erdély, Latendresse, Gilbert
Glira, Tomassoni, Marchetti M., DeSousa, Petan
3
Szabó D., Stipsicz, LoVecchio, Hári, Luttinen
Franza, Monardo, Smith A., Schweitzer
4
Szirányi, Vincze, Music, Kocsis
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:25 HCB Oleksuk Frigo Smith A.
2-0 10:13 HCB Frigo Marchetti S. Oleksuk
3-0 12:33 HCB PP Smith A. Halmo Petan
4-0 16:46 HCB Tomassoni Petan
5-0 17:09 HCB Angelidis Petan Marchetti M.
5-1 24:00 AVS Szabó D. Latendresse Gilbert
6-1 30:06 HCB PP Marchetti M. Gartner Smith A.
6-2 48:44 AVS PP Hári Sárpátki Erdély
7-2 58:27 HCB PP2 Halmo
32 Kapura lövések száma 29
14 Kiállításpercek 20

A Bolzano–Fehérvár góljai

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 15., csütörtök
OG 04:10 FINGER 5-2VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OGN 04:10 USACAN 1-2VÉGE
OG 08:40 NORSWE 0-4VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OGN 08:40 RUSFIN 1-5VÉGE
OG 13:10 CZEKOR 2-1VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OG 13:10 SUICAN 1-5VÉGE
    • M4SPORT.HU
NŐI 19:00 FRAHUN 3-1VÉGE
U19 19:00 HUNFRA 3-1VÉGE
U18 19:30 FRAHUN 4-2VÉGE
U15 20:15 ITAHUN 5-4VÉGE
február 16., péntek
OG 04:10 USASVK 2-1VÉGE
OG 08:40 RUSSLO 8-2VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
U15 09:30 SLOHUN 4-3VÉGE
OG 13:10 FINNOR 5-1VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OG 13:10 SWEGER 1-0VÉGE
    • EUROSPORT 1 (14:45)
U18 16:00 HUNITA 3-4VÉGE
EIHC 16:30 KAZHUN 5-2VÉGE
U14 17:00 HUNATK 4-1VÉGE
NU19 19:00 HUNLAT 2-7VÉGE
NŐI 19:00 FRAHUN 2-1 HVÉGE
U18 19:00 POLHUN 5-4VÉGE
U19 19:00 HUNNOR 1-4VÉGE
február 17., szombat
OG 04:10 CANCZE 2-3 BVÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OGN 04:10 RUSSUI 6-2VÉGE
    • EUROSPORT 2 (6:30)
OG 08:40 KORSUI 0-8VÉGE
    • EUROSPORT 1
OGN 08:40 FINSWE 7-2VÉGE
    • EUROSPORT 2
U18 12:15 SLOHUN 2-0VÉGE
U19 12:30 HUNAUT 5-1VÉGE
OG 13:10 RUSUSA 4-0VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OG 13:10 SLOSVK 3-2 BVÉGE
U18 16:00 HUNBLR 3-4VÉGE
EIHC 16:30 ITAHUN 1-4VÉGE
U14 17:00 ATDHUN 2-3 BVÉGE
NŐI 17:30 FRAHUN 2-1 HVÉGE
NU19 19:00 HUNESP 0-5VÉGE
február 18., vasárnap
OG 04:10 GERNOR 2-1 BVÉGE
    • EUROSPORT 2
OGN 04:10 SUIKOR 2-0VÉGE
    • EUROSPORT 2 (6:30)
OG 08:40 CZESUI 4-1VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OGN 08:40 SWEJPN 1-2 HVÉGE
U14 09:00 HUNSDT 
U18 12:00 HUNUKR 3-2VÉGE
OG 13:10 CANKOR 4-0VÉGE
    • M4SPORT.HU
OG 13:10 SWEFIN 3-1VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
NU19 16:00 HUNPOL 
EIHC 19:15 POLHUN 2-1ÉLŐ
    • M4 SPORT
február 19., hétfő
OGN 05:10 elődöntő
    • EUROSPORT 2
OGN 13:10 elődöntő
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
február 20., kedd
OG 04:10 USASVK 
    • EUROSPORT 2
OGN 04:10 7.helyért
    • EUROSPORT 2 (6:30)
OG 08:40 SLONOR 
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
OGN 08:40 5.helyért
OG 13:10 FINKOR 
    • ?
OG 13:10 SUIGER 
    • ?
EL 18:00 DABSCC 
U18 18:30 VASMIS 
U18 18:35 UTEKMH 
február 21., szerda
U18   OHRAVS 
U20   DHKPEF 
OG 04:10 CZE7/10 
    • EUROSPORT 2
OG 08:40 RUS6/11 
    • EUROSPORT 2
OGN 08:40 3.helyért
    • EUROSPORT 2 (15:30), M4SPORT.HU
OG 13:10 CAN5/12 
    • ?
OG 13:10 SWE8/9 
    • ?
U20 17:00 MISETO 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:00 UTEBRA 
február 22., csütörtök
U20   OHCUTE 
U20   SLLVAS 
OGN 05:10 döntő
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
U20 14:40 AVSMAC 
U18 16:00 ETOMIS 
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 MISTIT 
EL 19:00 MACFTC 
U20 19:00 ETOKMH 
február 23., péntek
OG 08:40 elődöntő
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
OG 13:10 elődöntő
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
EL 18:30 MISTIT 
EL 19:00 MACFTC 
Partnerünk