Ovecskin nem megy az olimpiára

 

De rettenetesen csalódott mindenkiben. “Ez nem csak rólam szól, hanem minden NHL-játékosról, aki játszani és nyerni akar az olimpián” – mondta.

Az orosz játékos mindezt sajtóközleményben jelentette be csütörtök este. Mint ismeretes, az NHL nem tudott megállapodni a NOB-bal a részvétel költségeinek kérdésében és még áprilisban úgy döntött, 2018-ban nem engedi el játékosait a téli olimpiára, amely félbeszakítaná a szezont a tengerentúlon. Alekszandr Ovecskin, az olimpiai mozgalom elkötelezett híveként azonban a döntés ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy részt vegyen az eseményen és ebben támogatta Ted Leonsis, a Washington Capitals tulajdonosa is. Az utolsó kaput az tette be, amikor a héten René Fasel, az IIHF elnöke is arról nyilatkozott, hogy a legjobbak nem lesznek ott Pjongcsangban, ezzel párhuzamosan pedig kiderült, a nemzetközi szövetség szóbeli ígéretet tett az NHL-nek, hogy szerződéssel rendelkező játékosaik közül egyet sem engednek indulni.

ovecskin1

A nyilatkozatban, amely teljes terjedelmében ennek a cikknek a végén olvasható, Ovecskin többek között ezt mondja: „Az olimpia a véremben van és mindenki tudja azt is, mennyire szeretem a hazámat. Amióta az eszemet tudom és amióta az NHL-ben játszom, az NHL-játékosok játszottak az olimpián. Egész karrierem során soha nem kényszerültünk arra, hogy válasszunk a klubunk és a hazánk között. Ugyanannyira szeretem a Capitalst és a csapattársaimat, mint a hazámat és tudom, hogy az összes NHL játékos így van ezzel. Nem kellene, hogy ilyen helyzetbe kényszerítsenek minket. (…) Büszke vagyok arra, hogy a junior és a felnőtt válogatottal világbajnokságot nyertünk, de a legfontosabb, az olimpiai aranyérem még hiányzik. (…) Láttam a héten a híreket és nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy a NOB, az IIHF és az NHL mégis ilyen helyzetbe hozott minket, hogy a legjobb játékosok közül jó párnak nincs esélye arra, hogy játsszon az olimpián. Ez nem csak rólam szól, hanem minden NHL-játékosról, aki játszani és nyerni akar az olimpián. A hazáinknak most megtiltották, hogy behívjanak a válogatottba. Ezzel én, a csapattársaim és mindenki, aki menni akart, veszíteni fog. Mint ahogy minden hokiszurkoló is veszíteni fog ezzel a döntéssel. Az NHL-játékosok olimpiai részvétele jó a hokinak és jó az olimpiának. Szívás, hogy nem játszhatunk (…) Én mindig azon az állásponton voltam, hogy nekem senki nem mondhatja, hogy ne menjek az olimpiára, mert a hazámnak joga lesz engem indítani. Most az IIHF és az NHL azt mondja, hogy a hazám senki NHL-est nem kérhet meg a részvételre, így nincs is miről beszélni.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 13., péntek
EL 17:30 BRAVC2 4-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 2-4VÉGE
EL 18:00 DABFTC 4-2VÉGE
EL 18:00 SCCMAC 5-3VÉGE
EL 18:30 MISTIT 6-4VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
október 14., szombat
ROM 13:30 STESST 8-0VÉGE
U18 13:55 KMHUTE 2-7VÉGE
U18 14:40 MISZNO 2-1VÉGE
U18 16:30 GEPDHK 3-17VÉGE
EL 17:00 SCCVC2 5-2VÉGE
U18 17:10 AVSETO 9-4VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 4-6VÉGE
október 15., vasárnap
ROM 10:00 STESST 18-5VÉGE
U18 12:00 MISSCC 3-6VÉGE
U20 12:15 DHKUTE 0-2VÉGE
U20 14:10 AVSMAC 9-0VÉGE
U20 15:00 ZNOVAS 3-4 HVÉGE
U20 16:30 ETOKMH 3-4VÉGE
EL 17:00 DABMIS 0-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCI 2-4VÉGE
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 
U20 20:00 UTEPEF 
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC 
U18 17:35 SCCGEP 
MK 18:00 DABUTE 
MK 19:30 MACTIT 
október 19., csütörtök
U18   PEFMIS 
U18 14:45 DHKMAC 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ETOKMH 
U18   MACMIS 
U18   UTEVAS 
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk