Bitang erős tornán fejlődhettek a juniorok

 

A magyar U20-as válogatott öt meccset játszott, ebből egyet meg is nyert a svédországi tornán. Ez volt az új szövetségi kapitány, Jarmo Tolvanen bemutatkozása is.

“Nagyon kevés idő állt Jarmo Tolvanen részére a torna előtt, így az egyik legfőbb cél természetesen az volt, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban át tudja adni a játékrendszert és taktikát a srácoknak – értékelte az eseményeket a Jégkorongblognak Fodor Szabolcs, a juniorválogatott edzője, a finn edző segítője. – Természetesen minden részletre lehetetlen lett volna kitérni, de minél többet szerettünk volna viszontlátni a jégen azokból az elemekből, amelyek elhangzottak a felkészülés során. Emellett a másik célunk az volt, hogy minél jobb eredményt érjünk el a tornán.

A jégkorong mára már erőteljesen globalizálódott, tehát az alapok ugyanazok minden edzőnél. Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy teljesen a legelején kell mindent kezdeni egy új edzővel. Persze kisebb eltérések mindig vannak, például máshol vannak a hangsúlyok. Azok a játékosok, akiknek megvan a biztos alapjuk, hamar tudnak alkalmazkodni egy új helyzethez. Természetesen egyre nehezedik a feladat, minél kevesebb az idő és minél magasabb színvonalon kell játszani. Ez a torna ezért is volt ideális, erős ellenfelekkel kellett tempós meccseket játszani, ráadásul öt alkalommal, ilyenkor kevesebb idő van gondolkodni a jégen, így kirajzolódik, melyik játékosnak mennyire fog az agya, mennyire gyorsan tud átállni az új rendszerre.

Bitang erős torna volt ez, és sokat elmond, hogy a tornagyőztes ellen is megálltuk a helyünket. Külön megtiszteltetés volt, hogy az edzőjük milyen pozitívan nyilatkozott rólunk a végén. Azon a meccsen például csak emberhátrányos gólt kaptunk, mi viszont egyenlő létszámnál találtunk be. Kiütközött sajnos, hogy az emberhátrány gyakorlására egyáltalán nem maradt időnk, minden meccsünk azon ment el. Az emberelőnyt is talán egy edzésen tudtuk csak gyakorolni. A csapat 5 az 5 ellen viszont nagyon rendben volt. Egyenlő létszámnál tényleg mindenkinek egyenrangú partnerei voltunk.

Tolvanen MJSZ

Fotó: MJSZ

Szerencsére a csapat minden meccsen egyben volt, bár fárasztó napok voltak ezek, fejben szinte végig bírtuk, sőt, igazából fizikálisan is. Ez utóbbin persze azért lehet még fejleszteni, fejlődni mindig mindenben lehet. Nekem kicsit meglepő is volt, hogy az utolsó meccsre sem fáradtunk el. Külön ki is emelném, a norvégok elleni első tíz perc a legjobbunk volt az egész tornán. Ez mutatja a csapat erősségét, hogy így tudtunk játszani a végül ezüstérmes alakulat ellen, az utolsó mérkőzésünkön is.

Jarmóval is gördülékenyen ment a munka, pozitív a benyomása a fiúkról. Utoljára 2010-ben volt itt, akkor még egészen más volt az utánpótlás. Mondta is, hogy nincs semmiféle elvárása, úgy jött ide, hogy szándékosan nem képzelte sem jónak, sem rossznak a csapatot. Egyelőre teljesen pozitívan látja a gárdát, de azért folyamatosan fejlődést vár a szezon során, ezt mondta is, de így első nekifutásra a jó oldalon van a mérleg. Mi már elég jól ismerjük a srácokat, természetesen kikérte a véleményünket róluk, és igyekeztünk minél többet segíteni neki. Neki is kezd már formálódni a véleménye, de ehhez még azért nagyon korán van, öt meccs kevés volt.

Azt látni kell, hogy Jarmónak nagyon nehéz feladata volt most, aki nem edző, talán el sem tudja képzelni. 30 nevet megtanulni, hozzákapcsolni az arcokat, a száraz munkát, a jeges teljesítményt, megismerni a személyiségeket. Ez egy hosszabb folyamat, természetesen ez a hét sokat segített, de még szeretné sokkal jobban megismerni a fiúkat. Egyelőre a stáb teljesen jól tud együttműködni, nagyon tisztán leosztotta a szerepeket, mindenki minden pillanatban tudta, hogy mi a dolga. Így pedig könnyű dolgozni. Amint végleges lesz a stáb, leülünk majd és megbeszéljük, kire milyen feladatok hárulnak majd a szezonban.

A szezon elején vagyunk még, de amennyi idő volt a felkészülésre, és amilyen hirtelen történtek a változások a válogatottnál, úgy gondolom, megtettünk minden tőlünk telhetőt. Nagyon hasznos, jó tornát játszottunk Svédországban.”

A juniorok a decemberi divízió 1/A csoportos világbajnokságra készülnek. December 10. és 16. között brutálisan nehéz torna vár rájuk Franciaországban, ahol a házigazdákon kívül Lettország, Németország, Kazahsztán és Ausztria lesz az ellenfelünk.

Az U20 Super Challenge Kupa magyar érdekeltségű mérkőzései:

2017. augusztus 23., 19:15: Magyarország–Genéve-Servette (SUI) 3-4
2017. augusztus 24., 19:30: Magyarország–Ausztria 3-6
2017. augusztus 25., 19:15: Magyarország–EHC Biel (SUI) 3-2 b.
2017. augusztus 26., 12:00: Magyarország–Farjestad BK (SWE) 1-3
2017. augusztus 27., 11:00: Magyarország–Norvégia 5-6

A junior-válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Győri Boldizsár 1998 MAC
Nagy Kristóf 1999 MAC
Tóth Károly Balázs 1999 Black Wings Linz (AUT)
Hátvédek
Bukor Rajmund 1998 Vasas
Fejes Nándor 1999 MAC
Horváth Milán 2001 Fehérvár
Kiss Roland 1999 UTE
Sándor Flórián 1999 Fehérvár
Szabó Bence 1998 Fehérvár
Szabó Dávid 1998 Fehérvár
Tornyai Gábor 1998 Vasas
Vas Márk 1999 Fehérvár
Csatárok
Búzás Arnold 1999 Fehérvár
Császár Hunor 1999 Fehérvár
Dézsi Bence 2000 Fehérvár
Horváth Bálint 1999 Rögle BK (SWE)
Kiss Patrik 1998 Fehérvár
Madácsi Benedek 1999 Fehérvár
Majoross Barnabás 1998 MAC
Mihály Ákos 1999 Fehérvár
Molnár Dávid 1998 MAC
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Péter Andor 1999 Fehérvár
Révész Marcell 2000 Zürich Lions (SUI)
Szigeti Ákos 1999 MAC
Szita Donát 1998 Fehérvár
Vértes Nátán 2000 Fehérvár

Az U20-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Jarmo Tolvanen
Edző: Fodor Szabolcs
Edző: Mayer Péter
Edző:
 Kiss Dávid
Kapusedző: Várady Csaba
Fizioterapeuta: Bagonya Imre
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Szilágyi Levente

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 GEPSCC 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 
U20 12:40 VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
U20 14:45 G99DHK 
U20 15:50 SLLMAC 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk