Spiller Goalie Ez történt az NHL-drafton kapusszempontból

   

Jönnek fel az amerikaiak ? de vannak más tanulságok is.

A hét végi drafton a kapusok közül először egy amerikai kelt el (az első kör 26. helyén Jake Oettinger, képünkön), másodjára egy finn (a második körben, összesítésben az 54. helyen: Ukko-Pekka Luukkonen), és csak 64.-ként jött először kanadai Michael DiPietro személyében. Utoljára 2011-ben fordult elő, hogy a legjobb kanadai hálóőrt ennél hátrébb rangsorolják. Akkor a 88. hely jutott az első kiszemeltnek.

A mostani első két kapus egyaránt 193 centiméteres termetű, azaz már a magas kategóriába sorolandók, míg DiPietro a 182 centijével az összes kiválasztott közül a legalacsonyabb volt. Idén 21 kapus kelt el, ez több, mint a tavalyi 18 volt, de 2015-ben például 24 kapus játékjogát foglalták le. Most 6 kanadai, 4 amerikai, 3 cseh, 2-2 finn, svéd és orosz, valamint 1-1 fehérorosz és svájci kapus joga került valamelyik NHL-es klubhoz.

Egy kapus volt 182 centi, négyen 185, öten 188, négyen 191, öten 193 centire nőttek, ketten pedig hozták a 195,5 centit. A két legelőkelőbb amerikai, valamint két kiemelkedő kanadai juniorbajnokságból hatan-hatan érkeztek. Érdekesség, hogy az eddigi kanadai kapusfellegvárból, a QMJHL-ből most senkit sem választottak. Az orosz, finn, svéd és cseh junior, illetve felnőtt bajnokság két-két kapust adott.

A mostani drafton az 1997. január 1. és 1999. szeptember 15. közöttiek közül választottak, de a nem amerikaiak (jellemzően európaiak) lehettek 1996-osak is. Elmondható, hogy a drafton immár azokat veszik figyelembe, akik elérik a 180 centis határt, de persze lehetnek kivételek. A nagy átlag 188-193 centis. Az USA-beli junior bajnokságok jönnek fel, közelítenek a három kanadai székhelyű junior ligához (WHL, QMJHL, OHL). Ugyanakkor azoknak az európai fiataloknak is megadják az esélyt, akik 18-19 évesen megfelelő időt kapnak felnőtt csapatban, vagy kiemelkedően teljesítenek junior bajnokságukban és/vagy a junior világbajnokságon.

Visszanézve az elmúlt másfél évtized draftjait meg kell állapítani, hogy a 4-5. kör után elkeltek közül csak kevesen futnak be NHL-es karriert. Néhány meccs jut nekik, vagy annyi sem. Persze vannak kivételek. Pekka Rinne 2004-ben csak a 8. körben kelt el, Scott Darling a 6.-ban, Jaroslav Halák és Brian Elliott a 9.-ben?! De ez szinte a teljes névsor azokat tekintve, akik első számú kapusok tudtak lenni az NHL-ben a hátsó régióban elkeltek közül.

Az idén kezdtek egyébként betörni a ligába azok, akiket 2012-ben draftoltak, tehát mindenképpen várni kell a sikerre a kapusoknak.

Persze van más út is: aki kicsit később érik, később nő az átlag fölé, és nem draftolják, idővel szabad ügynökként csatlakozhat NHL-es klub kötelékébe (tavaly ez történt Vay Ádámmal, aki az ECHL-ben védett a szezonban). Amatőr drafton eddig egyetlen magyar kapus kelt el, 2000-ben a 4. körben, a 116. helyen vitték el Szuper Levente játékjogát.

Oettinger

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum