Pittsburgh?Nashville 4-1

   

Három gól három perc alatt ? Rinnét lecserélték, először a playoffban. A Penguins 2-0-ra vezet a Stanley Kupa döntőjében.

A kezdés után rögtön látható volt, hogy a döntő első mérkőzését elvesztő Nashville nem akar 2-0-s hátránnyal hazautazni, ezért magához ragadta a kezdeményezést. A Predators azonban csak mezőnyfölényt tudott kiharcolni, és hiába volt több kapura lövése, igazán nagy, ordító gólhelyzetet nem tudott kialakítani Murray kapuja előtt, kettős emberelőnyben sem. Végül egy egyéni akció hozta meg a gólt a vendégek számára, Pontus Aberg nagyon-nagyon látványosan körbekorizta Maattát, majd Murray fölött a kapuba lőtt. Az első harmadban a Penguins sem villogott a helyzetek kialakításának a terén. A vendégek kapuja ugyanúgy nem forgott nagy veszélyben, mint a a hazaiaké, pedig Crosbyék háromszor is fórban játszhattak. Az egyenlítő találat ugyanolyan váratlanul jött, mint a Preds gólja, Guentzel lehetetlen helyen emelt be egy kipattanót Rinne és a vas között.

A második játékrészben nem változott a játék képe. A Nashville próbálta feltörni a Pittsburgh védelmét, de a meddő mezőnyfölénynél többre nem jutott. Ha sikerült is egy-két gólhelyzetet kialakítania, akkor ott volt Murray, akiben minden lehetőség elhalt. A Penguinsnél az volt a feltűnő, hogy az emberelőnyökkel nem tudtak mit kezdeni. A második szünetig Malkinék összesen ötször játszhattak öt a négy ellen, de kaput eltaláló lövésük is alig-alig volt. Az első harmad 18-12-es kapura lövése után a másodikat 14-7-re nyerte a Nashville, ennek ellenére döntetlen állt a kijelzőn.

A harmadik harmad rémálomszerűen indult a Nashville számára. Rust távoli lövése Guentzel elé pattant, az újonc nem hibázott, a tizedik másodpercben megszerezte a vezetést. Az addig irányító Nashville megzavarodott, aminek az lett a következménye, hogy három perccel később ? mindössze 15 másodperc alatt ? kaptak kettőt, így el is dőlt a mérkőzés. Először jött a Pittsburgh szokásos szerencséje, Fiddler öngóljának képében, majd Malkin lőtt óriási gólt egy kiugrás végén. Rinnét először a rájátszás során lerántotta Peter Laviolette, a helyére Jusse Saros érkezett.

A fiatal finnt szinte azonnal fölavatta Patric Hörnqvist egy emberelőnyös góllal, de ezt les miatt visszavonták, akárcsak Subban gólját a döntő első meccsén. Innen a Pittsburgh már nem akart, a Nashville pedig nem tudott menni. A találkozót ezután csak Malkin és Subban bunyója színesítette: az orosz center elmondhatja magáról, hogy a rájátszásban nemcsak a pontlista élén áll, de a legtöbbet büntetett játékossá is előlépett.

Most három nap szünet következik, a harmadik meccset magyar idő szerint vasárnap hajnalban játsszák a Bridgestone Arenában, a Predators csarnokában.

guentzel

NHL, 2017. május 31.

Pittsburgh?Nashville 4-1
G.: Guentzel (2), Wilson, Malkin ill. Aberg

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Chicago (1.)?Nashville (WC 2.) 0-4
0-1 0-5 2-3 h. 1-4
Minnesota (2.)?St. Louis (3.) 1-4
1-2 h. 1-2 1-3 2-0 3-4 h.
Anaheim (1.)?Calgary (WC 1.) 4-0
3-2 3-2 5-4 h.  3-1
Edmonton (2.)?San Jose (3.) 4-2
2-3 h. 2-0 1-0 0-7 4-3 h. 3-1
Elődöntők
St. Louis (3.)?Nashville (WC 2.) 2-4
3-4 3-2 1-3 1-2 2-1 1-3
Anaheim (1.)?Edmonton (2.) 4-3
3-5 1-2 6-3 4-3 h. 4-3 h. 1-7 2-1
Döntő
Anaheim (1.)?Nashville (WC 2.) 2-4
2-3 h. 5-3 1-2 3-2 h. 1-3 3-6

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Washington (1.)?Toronto (WC 2.) 4-2
3-2 h. 3-4 h. 3-4 h. 5-4 2-1 h. 2-1 h.
Pittsburgh (2.)?Columbus (3.) 4-1
3-1 4-1 5-4 h. 4-5 5-2
Ottawa (2.)?Boston (3.) 4-2
1-2 4-3 h. 4-3 h. 1-0 2-3 h. 3-2 h.
Montreal (1.)?NY Rangers (WC 1.) 2-4
0-2 4-3 h. 3-1 1-2 2-3 h. 1-3
Elődöntők
Washington (1.)?Pittsburgh (2.) 3-4
2-3 2-6 3-2 h. 2-3 4-2 5-2 0-2
Ottawa (2.)?NY Rangers (WC 1.) 4-2
2-1 6-5 h. 1-4 1-4 5-4 h. 4-2
Döntő
Pittsburgh (2.)?Ottawa (2.) 4-3
1-2 h. 1-0 1-5 3-2 7-0 1-2 3-2 h.

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
Pittsburgh (K, 2.)?Nashville (Ny, WC 2.) 2-0
5-3 4-1 06.03 06.05 06.08 06.11 06.14

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum