Kóger Dániel a Volánban marad
A válogatott támadó kétéves megállapodást kötött a Fehérvár AV19-cel.
Mint a klub közleménye is rögzíti: Kóger Dániel négyéves észak-amerikai kitérő után tért vissza Székesfehérvárra 2014-ben. A 27 éves játékos odaát az AHL-ben is kipróbálhatta magát, de meghatározó szerephez inkább a CHL-ben és az ECHL-ben jutott, majd itthon a három eddigi EBEL-idényében 10+10, 15+21, illetve 15+19 pontot hozott össze. Első ismét hazai szezonjában a Volán a playoffot is elérte, ahol emlékezetes csatára kényszerítette a Vienna Capitalst, abban a sorozatban Kóger három gólt szerzett, és nagyon szép plusz-mínusz mutatóval zárt.
A Volán természetesen hosszú távra tervez vele, míg ő maga így nyilatkozott: ?Székesfehérvári vagyok, és mióta hazajöttem Amerikából, itthon játszom. Örülök neki, hogy a világbajnokság előtt jött az ajánlat. Sikerült megállapodnunk, így nyugodtan készülhetek a tornára.?
Kóger Dániel értelemszerűen tagja a magyar válogatott divízió 1/A-s bő keretének, és amennyiben minden a tervei szerint alakul, immár hetedik alkalommal vehet majd részt felnőtt vb-n.
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe